Puzsér növesztett önértéktudatából telik-e megértésre?

Posted by

Zöldi László
>Van az országgyűlésnek egy tagja, aki utálja a kapitalizmust. Székely Sándor a Szanyi Tibor
nevéhez köthető és ISZOM rövidítésű pártot képviseli a parlamentben. Kikelt Fiala János,
Gréczy Zsolt, Horn Gábor és Puzsér Róbert álságos gyakorlata ellen. Azt firtatta, vajon
honnan veszik a bátorságot, hogy a közéletből kirekesztik ama politikusokat, akik nem
tetszenek nekik. Azért kapta föl a fejvizet, mert a párt köztársasági elnökjelöltje, Pál Éva
gúnyos fogadtatásban részesült.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy ahol egy kis párt miniszterelnök-jelöltet indít Szanyi és
államfő-jelöltet egy hajdani táncdalénekesnő személyében, ott korántsem indokolatlan a
gunyoros hangvétel. Székely leginkább Puzséron köszörüli a tollát, aki „Abból él, hogy
cikkekben, podcastokban, rádió- és tévéműsorokban másokat bánt.” (SzabadazÁ,
2022.01.15.) Elismerem az üvöltöző publicista véleményformáló adottságait, de talán nem
kéne mindenkit legéppuskázni, aki él és mozog. Még akkor sem, ha épp egy Puskás „Peti”
nevezetű popénekes és egy Majka művésznevű szintén zsűritag tűnik fel a láthatáron.

A kipécézettek persze vitriolosan válaszoltak, és élénk vita kerekedett a purparléból. S bár
hozta a kattintásokat, az a benyomásom, hogy a celebek ledorongolása mégsem egyenértékű
azzal, ha újságírók, műsorvezetők és publicisták választott döntéshozókat (politikusokat)
bírálnak. Midőn e mondathoz értem, felötlött, hogy a múlt század hetvenes éveiben,
pályakezdő újságíróként kiválasztottam magamnak egy akkori celebet, az öblös hangú és
gurgulázó kacagású Abody Bélát, és nekirontottam az ifjúsági hetilap hasábjain. Besöpörtem
a sikert, majd a következő évtizedekben igyekeztem tartalmasabb dolgokkal foglalkozni.

A XXI. században mégis visszatértem a módszerhez. A digitális bejegyzéseknek már nem
fantáziacímet adok, hanem a kereső-optimalizáció jegyében a címet majd’ mindig ismert
személy nevével kezdem. (Mint például most is.) Lehetséges, hogy Puzsér kolléga is ezért él
vissza a celebek nevével és működésével? Hirtelen fölfedezett érintettként arra a
következtetésre jutottam, hogy még a politikusok esetében is kerülni kéne a kirekesztéssel
felérő okfejtéseket. Azzal enyhítem a karakterizálásokat, hogy a Médianapló inkább tűnődést,
mint erkölcsi értékítéletet tartalmazó bejegyzései után tíz mondatban idézem mások akár
velem is vitatkozó megnyilvánulásait.

Mint például most az egóról, ami jó, ha van egy véleményformálónak, de nem jó, ha
túlcsordul.

Tíz mondat az egóról

A hatalom persze kellemes dolog, felfújja az ember egóját. (Hankiss Elemér szociológus,
Magyar Hírlap, 1995. január 28.)

Túl nagy az egója. (Erdei Sándor debreceni újságíró Gyurcsány Ferencről, Hajdú-bihari
Napló, 2004. október 4.)

Az egója kezd végzetesen rátelepedni – és az országra. (Friss Róbert újságíró Orbán Viktorról,
Népszabadság, 2012. július 19.)

Itt nyugszik a magyar kereskedelmi rádiózás létrehozója, akinek egója nagyobb volt, mint az
aurája. (Boros Lajos műsorvezető képzelt sírfelirata Bochkor Gáborról, Bumeráng, 2012.
október 12.)

A politikusnak akkora az egója, mint egy kamion. (Bruck Gábor szociológus,
kampány-szakértő, ATV, 2014. október 12.)

Az egója mindig nagyobb volt, mint a tehetsége. (Csontos János újságíró Friderikusz
Sándorról, Magyar Idők Online, 2016. október 16.)

Mintha két egóm lenne. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó és Iron Lady, WMN.hu, 2016.
november 23.)

Legyőztem az egómat a nemzetért. (Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje,
Facebook.com, 2021. október 5.)

Rendkívül erős egója van. (Bencsik András újságíró Márki-Zay Péter ellenzéki
miniszterelnök-jelöltről, Pesti TV, 2021. október 26.)

Egy miniszterelnöknek, egy jelöltnek is szüksége van jól fejlett egóra, de azért a jóból is
megárt a sok. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. január 8.)

Médianapló, 2022. január 17.

Címkép. Egóba zárva