Az Azonnali jelentette: Elhunyt Pick Róbert, Göncz Árpád egykori főhadsegédje

Posted by

Nyolcvan éves korában elhunyt Pick Róbert, aki Göncz Árpád mellett a fegyveres erőkért felelős államtitkár volt, ezenkívül pedig az Elnök Katonai Irodájának a vezetője – értesült az Azonnali. Pick 1941. január 21-én született Budapesten, 1971-ben végezte el a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, majd ez ELTE matematika szakát. 1990-ben a hadtudományok doktora lett. Pick 1972-től 1989-ig rádiófelderítő tisztként dolgozott. Mint egy 1996-os cikkben fogalmazott, a kollektivitás iránti fogékonysága vezette a katonai pályára. A felderítői munkájáról azt mondta, ők teljesen nyitottan beszélhettek akkoriban is a világ aktuális állásáról, mert azt volt a feladatok, hogy képben legyenek, és hogy az adott helyzeteket ki tudják értékelni. Matematikus pedig saját elmondása szerint úgy lett, hogy felderítés során egyre több olyan problémával találkozott, amiket a saját szakmájában ismert módszerekkel nem tudott megoldani. A matematika szak elvégzése után ezekre a problémákra önálló tételeket alkotott, amik előtte még nem voltak meg a világban.Mindemellett versenyszerűen sakkozott, és az ökölvívástól kezdve a kenuzáson át a búvárkodásik sok mindent kipróbált. Pick részt vett az 1990-es választások előkészítő munkáiban. Antall József egy 1991-es keltezésű leveléből tudjuk, hogy Antall egyébként nem rajongott túlzottan Pickért, mert szerinte a sajtófőnökével együtt arra biztatták Gönczöt, hogy bővíttesse ki a köztársasági elnöki szerepkört. 1996-ban visszavonult a politikától és gazdálkodó lett belőle.

Címkép:  Göncz Árpád és John R. Galvin, amerikai tábornok találkozóján a háttérben, középen Pick Róbert