Népszavazások zsákutcájában

Posted by
Kabai Domokos Lajos

>Még a Klubrádióban is gyermekvédelmi törvényről beszélnek, úgynevezett gyermekvédelmi törvény helyett – írta Márton András László a Facebookon. De szerintem, ez nem elég! Mert miért ne lehetne eleve gyermekellenes törvénynek nevezni az érintett jogszabályokat, illetve az ezek megerősítésére hivatott népszavazási kezdeményezést?

A referendummal ugyanis a szexuális felvilágosítás korlátozására kér utólagos felhatalmazást a magyar kormány miután az Európai Bizottság még tavaly kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett legalább hat uniós jogszabály megsértése miatt. Az előzmény: az országgyűlés fideszes és jobbikos képviselői 2021. június 15-én szavaztak nem kevesebb, mint tizenegy törvény módosításáról. Ezekben összemosták a gyermekek védelmét úgymond „a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépés”-sel. Ezen belül a módosítások együtt kezelik, tetszik, nem tetszik, a természettől való (hívőknek: az isteni eredetű) homoszexualitást a pedofil bűnözők elleni szigorúbb fellépéssel.

Mindez összekapcsolódik a politikai hatalom jelenlegi birtokosainak választási haszonszerzését szolgáló népszavazási kérdésekkel való cinikus hangulatkeltéssel, ami a gyerekek nemátalakító műtétének, épeszű emberben fel nem vetődő, sugalmazásában csúcsosodik ki. Történik mindez egy olyan országban, ahol a kamaszok és a felnőttek többsége pornófilmekből, a közösülési technikákkal foglalkozó bulvárcikkekből szerzi meg a nemiséggel kapcsolatos ismereteit. Okkal tiltakoznak hát az ép érzésű emberek, illetve a Jobbik kivételével az ellenzéki pártok képviselői. Csakhogy utóbbiak ebben az esetben is átvették, és átveszik a kormánypárti szóhasználatot.

Fel nem foghatom, hogy ha beszélnek ezekről a tisztességtelen, a gyerekeket a politikai kampányokban eszközként használó játszmákról, akkor a Fidesz politikusai által gyermekvédelminek nevezett kampánnyal kapcsolatban miért nem

gyermekellenes törvényeket, gyermekellenes népszavazást említenek?

De az ellenzéknek esze ágában sincs ezt tenni. Ez a politikai csoportosulás legfeljebb odáig jut el, hogy másként mételyezze szavazóit. Kezdettől azt harsogták, hogy Orbánék ebben is Putyint másolják, amivel egy másik politikai dimenzióba helyezték a kérdést, akarva akaratlanul is gyengítve álláspontjukat. Ráadásul, miként az orosz és a magyar viszonyokat párhuzamba állító szinte minden megnyilatkozásuk felszínes és avítt ideológiákkal terhelt, ebben az esetben sem igaz a Moszkvára mutogatás. Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense még tavaly nyári elemzésében bemutatta, hogy

      ♦ A magyarral szemben a 2013-as orosz jogszabály nem mossa össze szándékosan a pedofíliát a homoszexualitással.
     ♦ Az orosz jogszabály a még csak nevén sem nevezett homoszexuális kapcsolat ábrázolását és népszerűsítését tiltja 18 év alattiak körében.
     ♦ Ezzel ellentétben a hatalomvesztéstől tartó, a tudatlanságra építő magyar képviselők sokkal szélesebb korlátozást vezettek be egészen odáig, hogy a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérésekről ne is halljanak a 18 év alattiak, miközben az emiatt tusakodó kiskorúaknak, főleg a kamaszoknak súlyos lelki terhet jelenthet az esetleges kiközösítés, a megbélyegzés.

Okoz tehát gondot az érintetteknek az oroszországi jogszabály is, de hol van az a magyartól. Túllépve ezen, egyúttal visszatérve a téma kommunikációs vetületéhez, az ellenzékinek nevezett sajtó, s a kapitalista rendszer – ami nem azonos az orbáni kormányzási módszerekkel – fenntartásában kollaboráló pártok több mint egy évtized alatt még arra sem voltak képesek, hogy ellennyelvet alakítsanak ki, s használjanak a kormány propagandaszólamaival szemben. Saját gyakorlatomból egy példa: legalább tízszer hívtam fel a Klubrádió figyelmét, hogy a közszolgálati televízió és rádió kifejezés használata helyett állami – orbáni állampárti – televízió, rádió kifejezést kellene használni. Értesültem, hogy erről a javaslatról tudtak is, mégis vagy két évbe telt, hogy lecserélték a hamis szókapcsolatot.

A „nemzeti NEM együttműködés rendszerével” kapcsolatos bírálataimnak még ekkora foganatja sem volt. Számos esetben javasoltam, hogy a NER említésekor olyan formában illesszék be a tagadó szót, ahogy az előző mondatban tettem! Hasztalan, holott nyilvánvaló, hogy a Fidesz politikájának egyik sarokköve a nemzet megosztása, a különböző társadalmi osztályok és rétegek közötti szakadékok kialakítása, mélyítése, szemben azzal, amivel az orbáni korszakot maguk nevezik, s ezt másokkal is elfogadtatták. Szó sincs együttműködési szándékról! Ellenkezőleg, a kormány tizenkét éves működésének minden alapvető intézkedése a társadalom megosztására, szegregálására, az alulról felfelé irányuló társadalmi mobilitás csatornáinak elzárására irányult.

Ez egyébként – a közép- és felsőközéposztály nyomására – már a kádári államszocialista rendszerben megkezdődött, majd az SZDSZ által szorgalmazott szabad általános iskolaválasztással, mint a szabadságjogok kiterjesztésének egyik vívmányának hangsúlyozásával folytatódott. Ennek következtében a kisebb és nagyobb városokban végzetesen kezdtek magukra maradni azok az iskolák, amelyeket a tehetősebb szülők nem favorizáltak. Hogy a falvakról említést se tegyek. A folyamat az Orbán-érában felgyorsult, s azzal tetőződött, hogy az állam megfosztotta az önkormányzatokat az iskoláiktól, továbbá egyen tantervekből és könyvekből való tanításra, minden ügyben a felettesektől való engedélykérésre kötelezte a pedagógusokat, akiknek vezetőjét igazgatóból intézményvezetővé degradálták.

Ezzel szemben a dinamikusan növekvő számú egyházi iskolák jóval nagyobb szabadsággal választhatják meg, mit, hogyan tanítanak, működtetésükhöz három-, sőt négyszeres forrást biztosít a kormány, vagyis maga Orbán Viktor. 

A következmény: döntően a szülők anyagi helyzetén, érdekérvényesítő képességén, az iskolások otthoni körülményein múlik, hogy milyen jövőjük lesz a gyerekeknek. S az, hogy milyen lesz Magyarország jövője. Nyilván nem túl rózsás abban a világban, amelyben a tudás a legnagyobb érték. Az országok versenyében lemaradnak azok, amelyek csak az elit küzdésre kevésbé ösztönzött csemetéit favorizálják. A tudástőke felhalmozása egy társadalomban akkor valósul meg a leghatékonyabban, ha szociális helyzettől függetlenül minden rétegben azonos arányban lévő tehetségek kibontakoztatását segíti elő az állam. Ebben azonban ugyanolyan leépülés következett be, mint a jövő egy másik záloga terén, az egészségügyi ellátásban.

Ehhez társul a leginkább vállalkozó szelleműek, a legfelkészültebbek és gyerekeik külföldre vándorlása. Ez általában előnyös a közvetlenül érintetteknek, ha leszámítjuk az átállás, az életmódváltás, az országcserével óhatatlanul együtt járó lelki-idegi feszültségeket. De mindenekelőtt a nyugati tőke, illetve a nyugati országok érdekeit szolgálja a munkaerőnek a neoliberális lózung alatti szabad áramlása. Hiszen, a magyar migránsok felnevelésének, kiképzésének költségeit az anyaország viselte, viszont az értéktöbbletet külföldön termelik meg a kivándorlók – az újgyarmatosítás idehaza sokak által kizárólag vívmányként megélt rendje szerint.

Nincs hát okunk ünneplésre. Az amerikai Rutgers University professzora, Böröcz József tette közzé a közelmúltban a Facebookon, hogy 1950-ben Magyarország GDP-je körülbelül 0,45 százalékát tette ki a világ össztermékének. Ekkor vele együtt a 0,4 és 0,5 százalék közötti sávban Ausztria, Banglades, Chile, Kolumbia, Fülöp-szigetek, Jugoszlávia, Nigéria és Pakisztán helyezkedett el. Azóta megszűnt Jugoszlávia. Viszont 2018-ra valósággal kilőtt közülük Pakisztán, Nigéria, Fülöp-szigetek. Kolumbiának és Bangladesnek a világtermelésből való részesedése összességében enyhén, önmagához képest jelentősen emelkedett. Folyamatosan csökken viszont Ausztria és Chile részesedése a világ GDP-jéből.

Magyarország térvesztése a vizsgált időszakban folyamatos, 1980 és 1990 között zuhanásszerű volt. Az azóta eltelt harminc évben minimális kilengésekkel tartja rendszerváltozáskori szerény pozícióját, azaz 2018-ban a 0,2078 százalékos arányt.

Minden ellenkező állítással, politikusi handabandázással szemben ez a gazdasági teljesítmény határozza meg országunk „geo-ökonómiai játékterét”. S ha ez még nem lenne elég, Böröcz megjegyzi: „ma a »magyar« GDP részeként számolják a külföldi, így például a német tulajdonú cégek magyarországi hozzáadott értékét is – viszont kimarad belőle a magyar cégek külföldi vállalkozásainak jövedelme. Vagyis a magyar, s az összes többi kelet-európai feldolgozó-gazdaság GDP-adata felfelé torzít”. Az egyetlen vigasz, már ha az, hogy a jelenlegi magyarországi érték még mindig a világátlag fölött van. Tán csak nem ez az a magyar haladás, amit ígértek a rendszerváltók, s kötve az ebet a karóhoz, ígérnek még most is a nyomukban járók?

Mindenesetre, minden olyan vízió, ami nem ebből indul ki, mese habbal. Erre figyelmeztet egy Böröcz József által közzétett, a fentiekre rímelő adatpár. Amíg az 1960-ban a Magyarországon született fiúk várható élettartama még 30 százalékkal volt a világátlag fölött, 2019-ben már csak 3,6 százalékkal haladta meg a világátlagot. Gondolom, hogy ebben szerepet játszik az 1960-as évek második felétől a tömeges önkizsákmányolásra épülő túlmunkavégzés, a rendszerváltozás után a milliós nagyságrendű munkahelyvesztés, s az ezzel járó, a családtagokat is érintő frusztráltság, a társadalom nagyobbik részének jelenlegi megélhetési gondjai, a családok eladósodottsága, a munkahelyeken való fokozottabb kiszolgáltatottság a be nem jelentett foglalkoztatással, a részben zsebbe adott fizetéssekkel, amit a munkavállalói jogok orbáni szűkítése a multinacionális cégek és a hazai kis- és nagytőkések érdekében csak tetézett, a romló minőségű táplálkozás, a kényszerűen mozgásszegény életmód, a szalagmunka monotonitása, a kívülről elegánsnak látszó irodai állásokban a túlmunkáltatás, a hiányos, sőt sokak esetében teljesen hiányzó egészségügyi ellátás, a családi-közösségi kapcsolatok szétesése. Egyszóval, lenne mit megtárgyalni az ország népével, ha lenne rá vállalkozó.

Ehhez képest sem a kormány, sem az ellenzék nem kényeztet el az ország jövőjével kapcsolatos, a realitásokra alapozott víziókkal.

A hatalomban lévők és a hatalomra készülők épp a fent vázolt, égető problémákról, az ország nemzetközi térvesztéséről, a neoliberális–illiberális ethosz jegyében eltelt három-négy évtizedes leépülés valóságos okairól  terelik el a figyelmet, amikor álkérdésekkel hozakodnak elő, s szólítják ilyen-olyan zsákutcás népszavazásokhoz a választókat. Mert nem csak a Fidesz teszi ezt, de az ellenzéki pártok szintén.

Utóbbiak a Fudan egyetem összességében marginális ügyével – amiről a többség azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák – nem arra fókuszálnak, hogy telepítsen ide campust a világ minden részéről minél több egyetem, csak ne a mi pénzünkön, hanem ezt az ügyet is felhasználják egy számukra jóízű, ám annál hamisabb kommunistázásra. Az ebben az átverés, hogy egy részük felmenői között még az ánti időkből tán hithű kommunisták, esetleg  szocialisták is akadtak. Vagy ha nem, az államszocialzmus haszonélvezőiként alapozták meg gyerekeik, unokáik mai kiváltságos helyzetét. Nem mellesleg, ez a fideszesek nagy részére ugyanúgy áll. A másik ellenzéki témát, az álláskeresési járulék háromról kilenc hónapra emelésével kapcsolatos kezdeményezést maga Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke bírálta akarva akaratlanul azzal, hogy kijelentette: ma Magyarországon, átlagosan másfél évig keres valaki munkát. Feltéve, ha nem feketén és nem végzettségének megfelelően akar elhelyezkedni – teszem én hozzá.

Kétségtelenül a Fidesz népszavazási játszmája az aljasabb. Viszont az ellenzéké erőtlen és nyilvánvalóan terméketlen. Utóbbi már csak azért is, mert az ellenzéki szavazók inkább átlátják, hogy a kezdeményezők ezekkel a témákkal még a látszatát is elkerülik annak, hogy a magyarországi társadalom utolsó erőforrásait apasztó viszonyok gyökeréig akarnának hatolni. Az is nyilvánvaló, hogy amíg nincsenek hatalmi helyzetben, esély sincs rá, hogy a kormányzók által akadályozott népszavazás eredmények befolyásolhatják az Orbán-kabinet döntéseit. Feltehetően ezért sem kíséri nagy érdeklődés az aláírásgyűjtést, s vért kell izzadni, hogy meglegyen az érvényes felhatalmazás. Ahogy elnézem, ehhez képest az ellenzékiek már azzal is többre jutottak volna az elmúlt évtizedben, ha nevükön nevezték volna azokat a jelenségeket, amelyekkel az orbánisták rendre manipulálták a tömegeket. De legalább elkezdenék végre! Már, ha egyáltalán akarnak is valamit azon kívül, hogy az ellenzéki elit újabb négy évig jó fizetést húzzon abból, hogy parlamenti képviselő lehessen.#

CÍMKÉP: Orbán Viktor 2021. július 21-én jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez a homoszexualitás és a pedofília összekapcsolásával – Az is jelzi, mennyire kilóg a lóláb, hogy a homofób indítékú népszavazást együtt tartják a parlamenti választással (A képernyőkép forrása a kormányfő honlapja.)

Bekiáltás blog

%d bloggers like this: