Kovács János bakancsa

Posted by
Fáy Miklós
>Ahogy a zenészhumor mondja: Mahler 9. szimfóniája annyira bonyolult, hogy azt már maga Mahler sem értette. Vicces, vicces, de voltaképpen a poént meg én nem értettem, hiszen a 9. pont nagyon is világos fogódzót ad a hallgatónak, legalábbis ami az utolsó tételt illeti. Elindulunk egy négytételes, nagy, szimfonikus művel, és mire a végére érkezünk, egyre kevesebben és egyre halkabban játszanak, egyre inkább kihagy a zene, elindul, megáll, ahogy a nem jól működő szív pumpálja még a vért az agyba. Bánat, búcsú, eliramlik az élet. Egy szimfonikus így búcsúzik az élettől, megírja, hogy mi fog vele történni, legalábbis addig, amíg beláthatóak a dolgok.

Közönségként mindig azt éreztem, hogy nincs más dolgunk a művel, mint hogy ne használjuk el, ne ez szóljon az autórádióból, ja, már megint meghalt Mahler, de rossz neki. Mostanra viszont úgy gondolom, hogy koncerten elég régen hallottam a darabot, ha jól emlékszem, Daniel Barenboimmal, miért is ne vágnék bele Kovács Jánossal és a Nemzeti Filharmonikusokkal. Haljon meg újra Mahler.

Meghalt. Sajnálatos módon nem a szimfónia végén, hanem már az elején is. Nem pont erre számítottam. Ami persze teljesen mindegy is volna, ha valamit kaptam volna helyette, de mintha rossz volna Kovács János koncepciója. Ha jól értem, ő abból indult ki, hogy hagyjuk a körítést, ez a mű, mint neve is mondja, szimfónia, nem világértelmezés, hanem zenemű, ha valami lelki fölindulásra vágyik a hallgató, azt majd megteremtik a hangszerek és a szólamok. El kell játszani, a többi a közönség dolga.

Csakhogy úgy azért nincs eljátszva, ahogy ehhez játszani kellene, a rendetlenséget érzem, a rendet pont nem, szól ez is, szól az is, időnként összecsapják a cintányért, megint szól ez is, megint az is, a harmadik tételben dinamikai csúcsra érünk, aztán jöjjön a… – nem a nagyszerű halál, hanem a negyedik. Viszont a negyedik így és ilyen előzmények után érzelgőssé válik. Nem mindegy, hogy ki az, aki búcsúzik a földtől. Talán Mahler még meg is tudta fordítani a dolgot, nem ő búcsúzott a világtól, hanem a világ tőle.

Ez a szó motoszkált bennem: giccs. Nagyon a magunk hatása alá kerültünk.

Ha ez olyan, mintha valami nagyon rossz hírt mondtam volna, akkor sem az. Egyrészt azért, mert jó egy műnek a nem kellemes arcát is látni, másrészt meg valahogy aggódva néztem, hogy Kovács János mintha a bakancslistájáról húzná ki a műveket. Ezt is el akartam vezényelni, meg azt is, múltkor a Bruckner Kilencediket, most a Mahler Kilencediket. Ezzel a koncerttel ezt még nem pipálhatja ki.

faymiklos.hu

Címkép: Mahler