Tudományos téblábolás, avagy miért olvassa egy diák Tokióban a pad alatt a kínai Sun Tzut

Posted by
Ferber Katalin
>Talán tízezren sem vagyunk. Mármint mindazok, akik “japánosok”. Rengeteg évet vesz igénybe, a nyelv, a szakma, aztán az értelmes kérdések megtalálása. Vannak (és voltak) persze szerencsésebbek, akik nem Japánnal kezdték egyetemi tanulmányaikat hanem Kínával. Egy évszázaddal ezelőtt csak így lehetett japánt tanulni, vagyis előbb a kínai nyelv alapjait sajátították el a hallgatók. (A híres Lomonoszov Egyetem képzése ma is így zajlik.)
A nyelv, a szakma, nagyon időigényes, s vannak ma is ugyan kutatók, akik készségszinten elemzik a kínai történelmet, akárcsak a japánt, de ők kisebbségben vannak, úgy sejtem.
Nekem mindösze Kelet-Európa és a Szovjetunió jutott “alapozásnak”, de megvédett sokmindentől, például a szabadpiaci angolszász dogmák számonkérésétől—Kelet-Ázsiában.
S most hadd osszam meg mindazokkal, akiket ez érdekel, hogy a kínai történelmet tanulva, a kínai gazdaság működéséről olvasva, felül kell mindazt vizsgálnom, hiszen társadalomtudománnyal foglalkozom, amit eddig Japánról, Kínáról és Kelet-Európáról írtam. Ez morális parancs, hiszen nem vállalhatom, hogy az utókor néhány történésze röhigcséljen mindazon amit írtam, és közzétettem, vagyis megjelent. (Mindegy bizony hogy milyen nyelven, mert a turpisságok leleplezése földrészektől, országoktól ezért nyelvektől is független.)
Eddig a bevezető, amit nehéz szívvel írtam le, de ami most jön, az talán eddigi felnőtt életem legsúlyosabb intellektuális színvallása.
Xxxxxxxx
Mindazok, akik csak téblábolnak a keletázsiai történelmi események között, néhány alapvetés.
Miután sok év erőfeszítése nyomán valamennyire megtanultam a japán nyelvet és a japán történelem nekem legfontosabb korszakait, azok gazdasági, társadalmi és pénzügyi jellemzőit, végre eljuthattam értelmes kérdések megfogalmazásáig, amiben egyrészt rengeteget segített a keleteurópai gazdaság történetének ismerete, másrészt Chalmers Johnson történész “bibliája” (A MITI és a japán gazdasági csoda), valamint minden más írása, elemzése, szenvedélyes kritikái, s az interneten létrehozott intézetének publikációi.
Az ugyan egy picit fura volt, hogy Johnson eredetileg Kínával foglalkozó történész volt, és a Mao-féle kulturális forradalom miatt ezt abba kellett hagynia (nem engedték be Kínába), ezért képezte át magát Japánnal foglalkozó történésszé. Az csak erősítette a gyanakvásomat (mármint a saját ismereteim megalapozottsága iránt) hogy többen figyelmeztettek: Japán önmagában, Kelet-Ázsia, vagyis a szomszédai nélkül nem érthető meg. Vagy ha mégis,akkor meglehetősen egyoldalúan. Amíg én Japánban dolgoztam, közhelyszámba ment az állandó és kizárólagos amerikai-japán összehasonlítás, mintha a többi ország nem is létezne. (Sohasem hallottam egyetlen helybeli kollégámtól sem a japán-kínai összehasonlítás fontosságát.)
Nem állítom, hogy nem, vagy rosszul értettem meg a japán gazdaság működését. Azt sem írhatom, hogy az amerikai-japán összehasonlítás szemellenzőjének viselője voltam.
Azt viszont igen, hogy közhelyeken kívül semmit sem tudtam a kínai történelemről, talán egy kicsit többet a Mao-féle időszakról, de a legtöbbet a Kínában folyó informális, majd katonai gyarmatosításról. Mandzsúriáról, a japán gyarmatbirodalom legnagyobb tartományáról elég alapos tudást szereztem, hiszen 1931 után ott zajlott Japán első tervgazdasági kísérlete, melynek tapasztalatait Japán 1945 után a gazdaság helyreállításához épp úgy használta, mint a gyors gazdasági növekedés időszakában. Tudásom mindössze ennyi volt Kínáról.
xxxxxxx
Japán, s ez már az egyetemi diákoknak is közhely, sikeresen modernizált az amerikai kényszerrel történő megnyitása után (1852).
Sokféle saját hagyomány, rengeteg nyugatról importált (és gondosan szelektált, gyakran módosított) elgondolás, intézmény, no meg a japán állam aktív közreműködése azt eredményezte, hogy alig négy évtized alatt a szigetország csatlakozott a fejlett, nyugati, nagyrészt gyarmatbirodalmakkal büszkélkedő országokhoz.
Bár Johnson a huszadik század öt évtizedének elemzése alapján írta meg akkor újnak számító koncepcióját, a szakmabeliek jelentős része (engem is ideértve) lelkesen elfogadta, sőt alkalmazta is a fejlesztő gazdaság-és pénzügypolitika tényét, mely Japánban működött először, aztán 1945 után Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea némi módosítással, de ugyanezt alkalmazta.
Johnson persze említette híres könyvében Kínát, de a Kínai Kommunista Párt hatalomra kerülésével (1949) Kína a hidegháborús politikai térképre került. Kína nem volt többé fontos a nyugati (pontosabban nem ázsiai) kutatók többsége számára, Kína a kommunista ideológia áldozatául esett, s bár a második világháborúban jelentős érdemeket szerzett amerikai katonatisztek némelyike javasolta az új tudományágakat (szovjetológia, vagy Kremlinológia, japanológia, ) a sinológia igazi azaz szakmailag megalapozott hagyományai Európában és a Szovjetunióban voltak, az USA egyetemein ez a tudományág 1949 után méllyen átpolitizált lett.
Lehetett persze a kínai klasszikus filozófiát, a költészetet, a festészetet tanulmányozni, de Japán gazdasági sikerei és szomszédai hasonló gazdasági növekedése csak nyilvánvalóbbá tette Kína le-és elmaradottságát, a kínai kulturális forradalom borzalmait (vagyis az önfelszámolás éveit). Jelentős esemény volt az amerikai-kínai diplomáciai kapcsolatok felvétele 1972-ben, (s a híres kérdés Tenghez: mit gondol a francia forradalomról, melyre a válasz: az nemrég történt, így nehéz megítélni). 1979-től, Teng és közvetlen munkatársai kezdeményezésére (Mao halála után) megindult Kína átalakítása és átalakulása. Ennek 43 éve! Kelet-Ázsia minden országa (kívéve Kínát) akkoriban már a világgazdaságban jelentős helyet és szerepet vívtak ki maguknak, de a legnagyobb eredményeket Japán érte el.
Xxxxxxxx
S most 2022 januárja van e sorok írásakor. Japán korábbi világgazdasági második helyét átvette Kína.
Mivel a magam választotta műfaj megengedi, hadd idézzek fel egy jelenetet, ami Tokióban, a munkahelyemen, a tanszéki szobámban zajlott. Sok kínai diák járt az óráimra, s választásukban az is szerepet játszott hogy tudták, én keleteurópai vagyok, bár az amerikai egyetemek valamelyikére készülő kínai diákok többsége számára ez szakmailag gyanús volt.
Fogadó órám volt, ült velem szemben egy diák, a Pekingi Egyetemről jött, s azt kérdezte tőlem, hogy melyik nem ázsiai egyetemet javaslom neki a tokiói tanulmányai befejezése után. Ő az amerikai hét nővért emlegette (a leghíresebb, vagyis legjobb egyetemeket) aztán még eszébe jutott Oxford és Cambridge, én pedig némi szomorúsággal próbáltam őt meggyőzni arról, hogy másutt is vannak kitűnő egyetemek-Ázsián kívül. Megkínáltam teával, udvariasan elhárította, s miközben én az egyetemek listáit böngésztem, észrevettem, hogy az asztal alatt a diák egy sokat használt, megsárgult kis könyvecskét tart a kezében, s abból olvasgat “valamit”.
Megkérdeztem hogy mit olvas és miért.
Sun Tzu-t – válaszolta, kicsit zavarba jött, én pedig majdnem magamra löttyintettem a teát. Ismertem persze Sun Tzu nevét, tudtam legjelentősebb művéről A háború művészetéről, de hogy egy huszonegy éves diák Sun Tzu szövegét használja, miközben velem beszélget, az elképesztett.
Akkor csak annyit sejtettem hogy Kína megváltozott, később pedig megtudtam, hogy a diákok nemcsak Sun Tzut, de Konfúciuszt is olvasnak. (Sun Tzu időszámításunk előtt 544-496 között élt a történészek szerint.)
Elgondolkoztam azon hogy Európában hol és kik fordulnak az ókori történészek, filozófusok, irodalmárok műveihez, ha egy felmerült problémát kell megoldaniuk.
Újra írom: nem értettem semmit abból, hogy mire is jó a fiataloknak a kínai ókori filozófia. Az időszámításunk előtti ötödik (!) században alkotó Sun Tzu egyik gyakran idézett gondolata: “A háború igazi művészete, amikor harc nélkül győzzük le az ellenséget.”
Xxx
Mivel az elmúlt öt évben nemcsak Magyarország, de a nyugati világ vezető hatalmai is egyre jobban figyelnek (ellenkező előjellel) a “kommunista Kína” gazdasági és pénzügyi terjeszkedésére, hozzáfogtam a kínai modernkori történelem olvasásához. Aztán megpróbáltam a japán gazdasági fejlődés alapján megérteni, hogy miként működik a mai kínai gazdaság. S ekkor ért az első felismerés, ez pedig az volt, hogy sem a japán sikerek hátterét, sem pedig a kínai gazdaság, a japánt messze felülmúló növekedési ütemének tényezőit nem ismerem.
A második felismerésem az volt, hogy a nyugati világ jelentős részét megrémítő kínai terjeszkedés magyarázata hamis.
E szerint ugyanis a demokrácia teljes hiánya, a politikai elnyomás vagyis a kommunista rendszer sikere átmeneti. Négy évtizede tart!
Évente legalább öt kutató jósolja meg az egyébként is meghamisított kínai statisztikai adatok romlását. Mindig van ijesztgetés: hatalmas ingatlanpiaci cég bedőlése, az Alibaba alapító tulajdonosának eltűnése, tőzsdei pánik, a sor szinte végtelen. Vagyis a média elsöprő része ugyanúgy nem érti hogyan működik a kínai gazdaság, ahogyan a hetvenes években nem értették a japán gazdasági sikerek okait sem. Mivel Kína ma is ellenfél, (az USÁ-és és a szabad világé)ezt a megértést pótolja a negatív politikai propaganda. Japán esetében ez nem történhetett meg, hiszen az USA szövetségese (kliensállama).
A Kínával foglalkozó, ahhoz értő szakemberek fiatalabb generációja azonban mindennek nem dől be. Némi túlzással: ma többen kezdenek kína szakon mint japán szakon, s néhány kijózanító könyv is megjelent már a kínai fejlődés hátteréről, intézményrendszerének fejlődéséről, melynek ismertetése nem e rövid esszé feladata.
Eltérően az általam meggyőződéssel vallott japán (dél-koreai, tajvani, szingapúri) fejlesztő állam stratégiájának “győzelmétől”, vagyis egy alternatív piacgazdaság (a japán) modellértékű példájától, most kiderült, hogy Kína egy, az eddig ismert gazdasági és pénzügyi stratégiákkal működő rendszerekhez képest újabb rendszert alkotott.
Az én szakmai (és erkölcsi) felelősségem lényege, hogy nem figyeltem arra (követve a nyugati politikai-meglehetősen megalapozatlan ezért ostoba előítéleteket) ezért nem a kínai rendszer egészének ismeretében tanulmányoztam Japánt.
Súlyos mulasztás, ezért az elkövetkező hónapokban ezt ígyekszem pótolni.

Hadd ismételjem meg Sun gondolatát: “A háború igazi művészete amikor harc nélkül győzzük le az ellenséget.”

Címkép: Sun Tsu (korábbi átírással Szun-ce)  (i. e. 544 – i. e. 496)