Szájjal előre menetel, lába visszafelé visz

Posted by
Horváth Kálmán
>Soha nem éreztem, hogy sok ésszel áldott meg a Jóisten, de a meglévő kevéssel is észrevettem, hogy amikor szeretett vezéreink a szájukkal előre menetelnek, akkor a lábuk visszafelé viszi őket. Miniszterelnökünk, Magyarország szinkronhangján Orbán Viktor, például az mondta, hogy az alapvető élelmiszerek árának befagyasztása maga a jövő, miközben én, a meglévő kevéssel, arra gondolok, hogy a tavalyi forint, bizony a múlt, ezért veszem elő egy régi írásomat, tanulsága nincs, az pedig, hogy az ismétlés a tudás anyja legyen, kitagadottként, cáfolom.
A közbeszédben Rákosi Mátyás neve egyre gyakrabban keveredik Orbán Viktoréval. Diktátorok, esetleg tekintélyelvű vezetők, látszólag olyanok, mint az értelmező szótárban a kukorica meg a tengeri, pedig más a fizimiskájuk, a vallásuk, a világnézetük. Ami egyiknél a proletárdiktatúra, az a másiknál, fékezett habzással, a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Hibáikkal, erényeikkel egészítik ki egymást. Rákosi a gazdagságot tagadja, Orbán a szegénységet. Gyerekként szeretik a kisvasútat, de nem maradnak meg a terepasztalnál, előbb Hűvösvölgyben az úttörők kapnak egy igazit, aztán Fejér megyében a Vál-völgyiek. A dicső múlt Rákosinak a Tanácsköztársaság, Orbánnak a két háborút átívelő Magyarország. Mindketten Londonban tanulnak, Rákosi főiskolai gyakornok, Orbán Soros ösztöndíjas, de miniszterelnökként már szitokszóként emlegetik egykori jótevőiket. Rákosi nem szereti szülőhelyét, Ada bácskai település, a láncos kutya, Tito Jugoszláviájában. Orbán Felcsútja Magyarország pénzmágnese, vonzza a beruházókat, de hiába a stadion, a kisvasút, nincs néző, nincs utas. Rákosi a békekölcsönnel tömködi a költségvetés lyukait, Orbán barátai a letelepedési kötvényen nyerészkednek. Rákosi idejében foci válogatottunk egyetlen méltó ellenfele, a magyar B csapat, Orbán kedvenceit Andorra, Luxemburg is veri. Rákosi Népstadiont épít, Orbán arénákat. Rákosinál munkásgyűléseken, Orbánnál békemenetben éltetik a szeretett vezért. Rákosinál az emberek hetente 6 napot dolgoznak, és a szocialista műszakban dicséretért, önként túlóráznak. Orbánnál a pedagógusok, az egészségügyiek a lelkiismeretük foglyai. Rádiójuk csak jó híreket közöl, Rákosi rendjére az ÁVH vigyáz, Orbánt a kétharmad, és Terrorelhárítás védi. Meg az alkotmány: mindketten reformálják, testre szabják. Így lesz az egyik szovjet mintájú, a másik gránitszilárdságú. Amikor Moszkvában osztják az észt, ott állnak a sorban, és amikor hibáznak, nem veszik észre. Az ügyészséget a saját céljaikra használják, Rákosinál támad a testület, csak 1950 –1953 között egymillió embert vonnak eljárás alá, Orbánnál véd az intézmény, még a nyilvánvaló bűnügyekben sem emel vádat. Politikai ellenfeleik a koncepciós pereket sokallják, a demokráciát hiányolják. A hatalom megszállottjai: Rákosi száműzetésében, Orbán ellenzékiként is országos elsőnek hiszi magát. Orbán a vidéki létből fakadó kisebbségi szorongással, Rákosi megtorlóként érkezik a közéletbe. Orbán bizonyit, megtanulja a protokollt, a pávatáncot, már a nyakkendőjét is egyedül köti meg, tőle félni kell, nem lenézni. Rákosi édesapja, és két testvére Auschwitzban, a gázkamrákban végzi, a túlélő gyermek, testvér mindenkiben a hóhért látja. Orbán és Rákosi tudják, hatalmuk megtartásához ellenség kell, hogy védelmezők lehessenek. Rákosi egykori elvtársait, Orbán a múltját árulja el: Soros György után, 56 miniszterelnökét. Már nem az újratemetésen mondott beszédre, egy ifjú forradalmár feltűnésére emlékezünk, hanem a Nagy Imre szobor eltűntetésére. Rákosi tévedhetetlenként hal meg, Orbán így él. Csasztuskájukban vörös a lobogó, piros a paradicsom…