Mit akar Oroszország, és mennyire veszélyes a NATO számára? 

Posted by

>Moszkva egyelőre arról biztosította az amerikaiakat, hogy nincs szándékukban megtámadni Ukrajnát, a The New York Times szerint ugyanakkor fokozza egy ilyen lépés előkészületeit. Kérdés, hogy a NATO-nak és Európának vannak-e megfelelő válaszai az orosz kihívásra? Az ukrajnai válságról folytatott amerikai-orosz tárgyalás nem hozott eredményt, az amerikaiak ugyanis nem fogadták el azt az orosz javaslatot, amely lényegében Moszkva engedélyéhez kötötte volna a NATO keleti bővítését. Oroszország természetesen elsősorban Ukrajna NATO-tagságát akarja megvétózni.
A The New York Times közben megtudta: az amerikai hírszerzés szerint Oroszország nemcsak több mint 100 ezer katonát küldött az ukrán határra, de vadászgépeket és szállítóhelikoptereket is pozicionált a térségben.

A jelentős orosz csapatösszevonás miatt a Nyugat attól tart, hogy Moszkva a Krím elcsatolása után újabb invázióra készül a szomszédos ország ellen. A Kreml ezt kategorikusan cáfolja, ugyanakkor olyan megállapodásokat követel az USA-tól és a NATO-tól, amelyek megtiltják a NATO keleti bővítését és amerikai katonai támaszpontok létesítését a volt szovjet befolyási övezet államaiban. Az elhúzódó válságot látva sokakban felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mi a célja Moszkvának a folyamatos erőfitogtatással, és van-e a Nyugatnak kellő elrettentő ereje a helyzet kezelésére?

Oroszország és a Nyugat között azóta nő a feszültség, hogy Moszkva “proxy háborút” (tehát olyat, amiben ő maga közvetlenül nem vesz részt) indított Kelet-Ukrajnában és annektálta a Krímet. Válaszul a NATO erősítést küldött az orosz agresszióval szemben sebezhetőnek tartott országokba. Moszkva lényegében garanciákat vár arra, hogy a NATO leállítja keleti bővítését, kizárja Ukrajna és más volt szovjet államok tagságát, és visszaveszi katonái Közép- és Kelet-Európába történt telepítését. “Putyin most újraindítást követel, és azt, hogy minden NATO-erőt vonjanak ki.
Gyakorlatilag annak elismerését akarja, hogy ezek a nemzetek Moszkva befolyási övezetébe tartoznak – írta Geoffrey Van Orden, a Gold Institute for International Strategy munkatársa, az EP volt védelmi szóvivője az Euronewsnak írt véleménycikkében. A szakértő szerint Putyin “a Nyugat elszántságát teszteli.” El akarja érni a Donbasz régióban és a Krímben elért céljainak elismerését, az Azovi-tenger partvidékének teljes ellenőrzését, a Fekete-tenger feletti uralmat, és végső soron Ukrajna és más volt szovjet blokkbeli országok visszatérését Moszkva fennhatósága alá – véli Van Orden.
Más szakértők ennél is erősebben fogalmaznak. Françoise Thom történész, Oroszország-szakértő például “megrendezett zsarolásnak” nevezi Moszkva követeléseit, megállapítva, hogy “úgy tűnik, a nyugatiak nem értik, mi forog kockán. Azt hiszik, hogy csak Ukrajna sorsáról döntenek. Oroszország azt követeli, hogy a NATO kövessen el öngyilkosságot, az Egyesült Államok pedig maradjon csak a regionális hatalom.

Judy Dempsey, a Strategic Europe blog főszerkesztője is úgy látja, hogy Oroszország elsősorban az Egyesült Államokat, a NATO-t és Európát teszi próbára. “Vissza akarják fordítani a hidegháború utáni korszakot azáltal, hogy újra megerősítik Oroszország 1989 előtti katonai és politikai befolyását Ukrajnában, Grúziában és a régió más országaiban. Mindez a geopolitikai és történelmi realitások veszélyes összecsapását reflektálja.”

Bár az amerikai külügyminisztérium “a NATO egységes, készséges és határozott álláspontjának szükségességéről” beszélt a szövetségesek védelme érdekében, a tagsággal nem rendelkező Ukrajna esetében “korlátozott, hogy a NATO mit tehet le az asztalra” – mondta az Euronewsnak decemberben Peter Dickinson, az Atlanti Tanács Ukrajna-szakértője. “Nyilvánvaló, hogy Ukrajna és Oroszország tisztában van azzal: a NATO részéről nincs reális lehetőség katonai beavatkozásra. Amiről tehát valójában beszélünk, azok gazdasági szankciók, talán néhány politikai szankció is” – mondta Dickinson, hozzátéve, ezeknek elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy elrettentsék Putyint attól, hogy újra kiterjessze az orosz hatalmat Ukrajna felett.
Geoffrey Van Orden is “komoly pénzügyi nyomásgyakorlást” javasol erre az esetre, többek között a létfontosságú gázexport befagyasztását, valamint “célzott szankciókat” különböző gazdasági ágazatok ellen. “A lehetőségek közé tartozhat a nagy orosz állami bankok és befektetési ügynökségek teljes blokkolása.” Anders Fogh Rasmussen még messzebb menne: volt NATO-főtitkár felszólította a katonai szövetséget, hogy tegyen eleget 2008-as ígéretének, és “adjon helyet Grúziának és Ukrajnának is a NATO asztalánál”. Szerinte ez véget vetne az orosz vezető “de facto vétójának” ezen országok nyugati céljaival szemben azáltal, hogy területükön alacsony szintű konfliktusokat szít. Oroszország növekvő külpolitikai nyomásgyakorlása összefügghet egyrészt hatalmának az utóbbi években történt további centralizációjával, az autokrácia kibővülésével, másrészt a belső gazdasági helyzet további stagnálásával. “Az utóbbi hónapok fejleményeivel rémisztő lejtőre került az orosz belpolitika, elpusztítja a nem putyinista pártokat, politikusokat, civileket és médiát. Elhatalmasodott a paranoia. (…) Megjegyzem, Putyin korántsem olyan népszerű, mint akár csak pár éve” – nyilatkozta Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő júniusban a 24.hu-nak. A szakértő emlékeztetett a gazdasági helyzet romlására, a nyolcadik éve csökkenő reáljövedelemre is, arra, hogy az országnak “a hadiipari és az energetikai fejlesztéseken kívül nincs értékelhető teljesítménye. Ráadásul egyre inkább bezárkózik, önként kivonul a nemzetközi kooperációból.”

Moszkva Ukrajna-politikáját Sz. Bíró Zoltán “destruáló magatartásnak” nevezte, szerinte az olyan attitűd, “ami folyamatosan próbál problémákat okozni a nyugatnak, abban bízva, hogy ebbe előbb-utóbb a nyugatiak belefáradnak, és elfogadják Moszkva feltételeit.”

Címkép: Wendy Sherman és Szergej Rjabkov a tárgyalások során Genfben
Fotó: AFP/Sputnik/Alexey Vitvitsky