Ha békét akarsz, légy készen a háborúra: Márki-Zay Péter, és akiknek nem kell

Posted by

Kőszeg Ferenc vendégblogja az Átlátszón

>Kőszeg Ferenc
>„Victrix causa diis placuit,  sed victa Catoni”, azaz: az istenek a győztes ügyet kedvelték, Cato ellenben a legyőzöttet”.  A Nero korában élt, egykor népszerű költő, Lucanus terjedelmes életművéből jószerivel ez az egyetlen sor maradt fenn, ezt azonban gyakran idézik mindazok, akik valamely bukott ügy erkölcsi fölényét akarják igazolni. Ez lehetne a fennkölt jelmondata azoknak is, akik kétségbe vonják, hogy az előválasztás győztese Márki-Zay Péter, az ellenzéki koalíció miniszterelnök-jelöltje. Nem azokra gondolok, akiknek Orbán a miniszterelnöke, és akik azt szeretnék, ha az is maradna. Ha ők harcolnak érte, az rendben van, bár annyi tőlük is elvárható volna, hogy ne csaljanak, és ne rágalmazzanak. Hanem azok, akik elfogadták, hogyelőválasztáson dőljön el, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, és most kétségbe vonják az eredményt, hát azokat kigolyózták volna a Lipótvárosi Kaszinóból.  De még a nyugdíjas tisztviselők érdi kártyaklubjából  is.

Kőszeg Ferenc

Az első, aki kétségbe vonta az eredményt, Gyurcsány Ferenc volt, pedig neki az eredményhirdetés után egyetlen lehetősége maradt, hogy a kezét nyújtva gratuláljon Márki-Zay Péternek. Hiszen Székely Éva olimpiai bajnok úszó már évtizedekkel ezelőtt megmondta: „Sírni csak a győztesnek szabad!” Nyavalygásával Gyurcsány ismét bizonyította, hogy alkalmatlan politikai vezetőnek. Ráadásul, még a feleségét is lejáratta, aki nála jobb politikus, jobb szónok, csak meg van verve ezzel a szerencsétlen urával, meg a rosszemlékű felmenőivel. Amikor Solt Ottilia 1979-ben megkérte Esterházy Pétert, hogy írja alá a tiltakozást Havel és társai prágai elítélése ellen, Esterházy zavartan válaszolta: Ottilia, ezzel a névvel az ember nem vehet részt még egyszer a magyar politikában. Aztán Esterházy kiverekedte magát a neve súlya alól, tíz évvel később épeszű ember már nem az arisztokrata család leszármazottját látta benne, hanem a nagyszerű kortárs írót.

El tudják képzelni, hogy egy német kancellár olyan villában lakjon, amely a holocaust nyomán vált „gazdátlanná”?  A német sajtó pillanatok alatt szétszedné, lemondásra kényszerítené. Gyurcsány híveit azonban ez sem zavarja… Őket az zavarja, hogy Márki-Zay Péter ráver a hároméves gyereke fenekére, ha az a figyelmeztetés ellenére lelép a járdáról. Meg az, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester a migránsszámlálóval is megmutatja, hogy Orbán a migránskérdésben is hazudik.

Az előválasztás jogi kerete: „A 2021. évi előválasztás hat párt, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd szövetségéből született. E hat párt saját szabályzatainak megfelelő együttműködési megállapodást kötött, amelyet a szervezetek arra jogosult testületei jóváhagytak. Azok a jelöltek, akik az előválasztáson egyéni választókerületben vagy miniszterelnök-jelöltként országosan nyernek, e hat párt közös országgyűlési képviselőjelöltjei illetve miniszterelnök-jelöltje lesz a 2022. évi országgyűlési választáson. Az előválasztáson bármely, választójoggal és állandó magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgár elindulhat, aki magára nézve kötelezőnek ismeri el az előválasztás elvi kereteit és szabályait, valamint a lefektetett és jelen honlapon ismertetett szabályok szerint jár el. A 2022. évi országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerző hatpárti jelöltek a hat párt valamelyikének országgyűlési frakciójában folytatják képviselői munkájukat.”

Ehhez képest Gyurcsány így értékelte az előválasztás második fordulójának az eredményét: „Mert a parlamentben kell többség, ha a parlamentben van többség, akkor majd a parlamentnek felelős kormány teheti a dolgát. Ezért fogunk küzdeni, valójában parlamenti helyekért küzdünk. És ha többségünk van a parlamentben, akkor majd mi választhatunk kormányfőt. Először parlament, először a többség, aztán a kormányfő. Ez a sorrend”.  (444.hu, 2021. október 18.)

Valóban ez a sorrend. Csakhogy ha a jelenlegi ellenzék lesz a többség, akkor már nem kell, sőt nem is szabad kormányfőt választaniuk, hiszen a kormányfő-jelöltet a hat párt megállapodása alapján már megválasztotta az előválasztás második fordulójának 655 237 résztvevője. Az ellenzék színeiben megválasztott képviselőknek csak az a joga és kötelessége, hogy a parlamenti szabályok szerint szavazzanak a kormányfőre. Ha nem így tesznek, megszegik a hat párt szerződését.

Az üzleti életben a szerződésszegésnek súlyos anyagi következményei vannak. A politika életben ilyen következmények általában nincsenek, de a szerződésszegő képviselő vagy párt kirekeszti magát a jövő politikai életéből. Ezzel szemben az sem érv, hogy Márki-Zayt voltaképpen a Fidelitas tagjai választották meg. Ezt az állítást semmi sem bizonyítja, nem is bizonyítható. De ha igaz volna is (nem az!), akkor sem befolyásolná a választás érvényességét.

Az előválasztáson mindenki részt vehet, aki szavazati joggal rendelkezik, és van magyarországi lakcíme. Utólag azt mondani, hogy az előválasztás érvénytelen, mert fideszesek is szavaztak, csak szájalás. Márki-Zayt jogszerűen csak egyetlen dolog ütheti el attól, hogy miniszterelnök legyen: ha az áprilisi választást Orbán nyeri meg. Vajon az ellenzékből azok, akik felsorakoztak Márki-Zay ellen, ezt akarják?

A világ végét megjósolni veszélytelen dolog, mert azt valószínűleg egyikünk sem éri meg. Közeli eseményeket megjósolni azonban kockázatos, mert a téves előrejelzésekért kiröhögik a jóst, ellenben teljesülés esetén, elfelejtik, hogy valaki már korábban is ezt mondta. Bod Péter Ákos, a jeles közgazdász és mérsékelt konzervatív politikus az előválasztás két fordulója között elmagyarázta az ATV hallgatóinak, hogy a miniszterelnök személyéről nem az előválasztás, hanem a parlamenti többség dönt. Ebben természetesen igaza volt, bár hozzátehette volna, hogy ellenzéki győzelem esetén az ellenzéket köti a fentebb leírt előzetes megállapodás. Aztán még hozzátette, az első forduló alapján DK-Jobbik többség várható. Ebben – egyelőre úgy tetszik – elszámította magát, de tévedni emberi dolog. Viszont egy kis időre a Vadhajtások című putyinkedvelő, jobboldali portál kedvence lett, ami aligha töltötte el örömmel.

Akiknek nem kell

Bod Péter Ákos megszólalása csak a Márki-Zayval és az előválasztással kapcsolatos szokványos kételkedés megnyilvánulása volt. Martin Zoltán facebook bejegyzései ellenben a Márki-Zay elleni érvelés színvonalát is érzékeltetik. A pécsi ügyvédnek eddig a nevét se hallottam, posztjának egy mondata mégis ismerősen csengett: ha Márki-Zaynak „Orbán elég teret engedett volna, akkor ma is a Fidesz és a Vezér »legelhivatottabb« híve lenne”.

Tartamát tekintve a fentivel azonos mondatot Schmidt Mária írt le sok évvel ezelőtt: a Kádár-kori demokratikus ellenzék vezetői, Kis János  például, nem rendszerváltást akartak, csak jobb pozíciót a pártállami hierarchiában. A hitelességnek ezzel az igényével a történész asszonynak talán inkább az 1848-49-es szabadságharcról kellene tanulmányt közölnie.

Abban megírhatná az igazságot: a Soros által lepénzelt áruló Görgey a mohácsi csatamezőn tette le a fegyvert hazánk ősi ellenségei, a szuverenitásunkat fenyegető bolsevista brüsszeli bürokraták előtt.

Persze mindenkinek joga van hülyeségeket gondolni és írni. Martin Zoltán külön rovatot tart fenn, amelynek egyetlen mondanivalója Márki-Zay lejáratása. A pécsi ügyvéd rágalmaiban Martin Zoltán a legkevésbé érdekes. De van bejegyzése, amelyet 981-en osztottak meg, és 1800-an lájkoltak. Azt azonban minden lájkolónak tudnia kell, hogy a jelen helyzetben, három hónappal a választások előtt, amikor Orbán negyedik győzelme nem négy, hanem négyszer négy évvel hosszabbítja meg az egypárti diktatúrát, Márki-Zay Péter lejáratása az egész ellenzék lejáratása.

Van egy másik facebook szereplő is, aki összeesküdött önmagával MZP ellen. Martin Zoltánnál jobban érvel, jobban fogalmaz. Valaci néven ír, gondolom ez írói név. Ha a tánciskolában így mutatkozott be, Valaci vagyok, gondolom a lányok csengő kacagása rávette volna, hogy nyomban nevet változtasson. Valaci azzal érvel, hogy MZP a hódmezővásárhelyi sikerét az összefogásnak, azaz a DK és a Jobbik együttes támogatásának, valamint Lázár János meggyengült helyzetének köszönhette.

Na, jó, találgatni se tilos. De azért érdemes figyelembe venni, micsoda ellenszél fogadta Márki-Zay indulását a polgármesteri posztért.  A helyi sajtóban nem kapott megszólalási lehetőséget, több esetben a rendezvényeinek sem biztosítottak helyszínt, és bár a Szent István Király Plébánia világi vezetője volt, az egyházközség plébánosa arra szólította fel a híveket, hogy ne szavazzanak rá. A 2018. február 25-i választáson mégis 57,49%-os többséggel polgármesterré választották. Azóta biztos kézzel vezeti az egykor fideszes fellegvárnak számító várost, többsége van a képviselőtestületben, megnyerte a 2019-es önkormányzati választást, majd az országgyűlési választókerületében 81 százalékos többséggel győzött az előválasztáson. Mindezek után olyasmit állítani, hogy polgármesterré választása csak szerencsés véletlen, különben is „fekete ló”, hiszen nincs vezetői tapasztalata – ostoba sületlenség.

Választáskrónika – rövid tanfolyam

Pillantsunk rá az 1990 óta lezajlott nyolc országgyűlési választás eredményeire. 1990-ben „Budapest dolgozó népe”, hogy a Rákosi által használt megszólítást idézzem, „Soha többé kommunizmust!” kiáltással üdvözölte a Kádár-rendszer megszűntét. Ebből az SZDSZ-ben sokan, köztük én is, arra a téves következtetésre jutottunk, hogy az állampárt, amely az utolsó utáni pillanatban megpróbálta szociáldemokrata párttá átstilizálni magát, el fog tűnni a közéletből. Nem így történt. Annak ellenére, hogy a párt, amelynek egy évvel korábban még nyolcszáz ezer tagja volt, az első szabad választáson csak fél millió szavazatot kapott.

Az SZDSZ számára azonban volt egy búcsúüzenete. A választás első fordulójában a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ csekély különbséggel, fej-fej mellett végzett. A második fordulóban ellenben, amelyben az MSZP már nem vehetett részt, mert nem érte el az ehhez szükséges szavazatarányt, szavazói zömmel az MDF-re szavaztak, mert megijedtek az SZDSZ radikalizmusától. Így az SZDSZ 93  mandátumával szemben az MDF 164 képviselői helyet szerzett  – Antall József pártjának egykor MSZMP-tag szavazói aztán négy évig élvezhették a „nyugodt erő” híveinek egyre elvadultabb antikommunista retorikáját.

Négy év alatt a társadalom csalódott a rendszerváltásban. 1994-ben az MSZP egy millió nyolcszázezer szavazattal (kerekítve) abszolút többséget szerzett, s így a Kádár-rendszer funkcionáriusainak Eörsi István szavával: nyolc futballcsapatnyi serege bekerült a szabadon választott parlamentbe, az SZDSZ pedig koalícióra lépett Kádár János egykori  pártjával.

Ez súlyos hiba volt, történelmi tévedés. Döntéséért az SZDSZ megbűnhődött: a demokratikus ellenzékből létrejött párt fokról fokra elvesztette azt a társadalmi megbecsülést, amelyet a demokratikus ellenzék a Kádár-rendszer utolsó tíz évében kivívott magának.

1998-ra képviselőinek száma 93-ról 24-re zuhant. De látszatnak bizonyult az állampárt feltámadása is: 1998-ban Horn Gyula pártja elvesztette a választást. Szavazóinak számát tekintve a baloldal 2002-ben majd 2006-ban volt a legsikeresebb, a szavazatok száma mind a két alkalommal meghaladta a kétmillió háromszázezret. Ennek ellenére a Fidesznek 2002-ben több képviselője volt, mint az MSZP-nek (188: 179), így Medgyessy Péter csak az SZDSZ 19 képviselője közreműködésével tudott kormányt alakítani.

A jobboldali fordulat a 2010-es választáson következett be. A Fidesz-KDNP listás szavazóinak száma kétmillió hétszázezerre emelkedett, az MSZP szavazóké egymillió alá süllyedt (990 428). A Fidesz-KDNP 263 képviselőjével szemben az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselőinek együttes létszáma 122 volt. Az Orbán Viktor vezette pártszövetség tehát önmagában kétharmados többséggel rendelkezett.

A földcsuszamlásszerű változás egyik oka a 2006-os zavargások botrányosan rossz kezelése volt. Miután a rendőrség nem tudta megvédeni a tévé-székházat, másnap a tanulatlan, a jogszabályokat semmibe vevő budapesti rendőrfőkapitány bosszúhadjáratot indított a város ellen: válogatás nélkül állítottak elő embereket, köztük olyanokat is, akiknek semmi közük nem volt a zavargásokhoz, az előállítottakat a rendőrségi épületekben súlyosan bántalmazták.

Gyurcsány népszerűség-vesztéséhez az is hozzájárult, hogy az SZDSZ-es egészségügyi miniszter reformterve ellen szervezett fideszes kampányba a Magyar Orvosi Kamara is bekapcsolódott, a reformokat pedig a koalíciós  partner MSZP egészségpolitikusai megállás nélkül fúrták.

A 2014-es választáson az erőviszonyok alig változtak, listán a Fidesz-KDNP kétmillió 265 ezer szavazatot kapott, az Összefogás, a Jobbik és az LMP együttesen valamivel többet, kétmillió 609 ezret. Ennek ellenér a Fidesz-KDNP 133 helyet szerzett a parlamentben az Összefogás 38-at, a Jobbik 23-at, az LMP 5-öt, vagyis a Fidesznek ismét megvolt a kétharmada.  Az Összefogás a baloldali tüntetők követelésére létrejött pártszövetség volt, tagjai az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a Magyar Liberális Párt és a Demokratikus Koalíció. A listás szavazatok kiosztásánál az MSZP az első húsz helyből tizennégyet juttatott önmagának, a négy társult pártnak összesen hatot.

A 2018-as választáson a Fidesz-KDNP ismét 133 képviselői helyet szerzett. A Jobbik 20-at, az MSZP-Párbeszéd 20-at, a DK 9-et, az LMP 8-at. Ezúttal azonban a választást megelőző évben Gulyás Márton kezdeményezése alapján létre jött a Közös Ország mozgalom, olyan széleskörű összefogást javasolt, amelynek segítségével legyőzhető a Fidesz, hiszen Orbán Viktor pártszövetségének nincs ötven százalékot meghaladó többsége. Vona Gábor, a Jobbik akkori vezetője azonban kizárta az egyezkedést a baloldali pártokkal, és a baloldalon is számos publicista leírta, nácikkal sosem fognak egyezkedni.

A választás ismét Orbán Viktor pártszövetségének kétharmados többségével zárult, holott az eredmények világosan mutatták, hogy kölcsönös visszalépések révén az ellenzék legalább tíz, de esetleg annál is több választókerületben is győzhetett volna, és ennek az összefogásnak az első számú nyertese az összefogást a legélesebben elutasító Jobbik lett volna. Az összefogás ellenére Orbán kormánya megőrizte volna a többségét, de a kétharmadtól messze kerül.

Gyurcsány szívesen hangoztatja, hogy a DK az ellenzék legerősebb pártja. Az 2019-es európai parlamenti választáson négy ellenzéki párt nyolc mandátumából négyet a DK szerzett meg. Ez az erőfölény azonban nagyon viszonylagos: a Fidesznek ekkor 13 képviselője volt az Európai parlamentben, pedig Orbán pártja már nem volt tagja az Európai Néppártnak.  A 2019-es önkormányzati választáson Budapesten és kilenc megyei jogú városban az ellenzéki összefogás legyőzte a fideszes városvezetést. De sem ebből, sem az előválasztás eredményéből nem lehet a 2022. áprilisi országgyűlés választás eredményére következtetni.

Bár a Fidesz túlsúlya nem olyan nyomasztó, mint 2010 és 2018 között volt, az önkormányzati választás eredménye szerint a megyei jogú városok közül 13 helyen kormánypárti polgármestert választottak, és csak kilenc városban adja a polgármestert az ellenzék. Az ellenzék fölénye csak a fővárosban egyértelmű, a választási kampányban pedig a Fidesz biztosan ki fogja használni a Budapest-vidék ellentétet. Az előválasztás eleve az ellenzéken belüli erőviszonyokat mérte fel, sikeréből tehát nem lehet az országgyűlési választás várható eredményére következtetni.

Gyurcsány újévi szabadverse

A 2018-as összefogás kudarcát elemző könyvében Magyari Péter, a 444.hu újságírója elmondja, fideszesektől gyakran hallotta, hogy amíg Gyurcsány a politikai élet fontos szereplője, nem kell aggódniuk, mert a volt miniszterelnök annyira megosztó személyiség, hogy ha ő benne van egy választási küzdelemben, nem jön létre ellenzéki összefogás. Ebben a szellemben szurkoltak Dobrev Klára előválasztási győzelmének: ha a Gyurcsány-család az ellenfél, Orbán újabb győzelme borítékolva van. Hiába kapott Dobrev Klára az előválasztás második fordulójában 283 677 szavazatot, ez csak az jelenti, hogy az elkötelezett baloldali szavazók rá szavaztak.

Ez azonban egyúttal a siker határait is jelzi. Jobboldali szavazó nem szavaz Gyurcsány feleségére, ahogy nem szavazott volna Bajnaira sem, ezért vonult ki Bajnai a hazai politikából. Márki-Zay győzelme az előválasztáson pontosan azt jelzi, hogy amit mondott magáról, amit ígért – reális. A jelenlegi mezőnyben ő az egyetlen, aki el tudja nyerni baloldali és jobboldali emberek szavazatát is.

Valaci azt állítja, hogy sorra keresték meg az aláírásokat gyűjtő sátrakban dolgozó aktivisták, és jelentették, hogy Fidelitas-aktivisták szavaztak Márki-Zayra. Kíváncsi volnék, honnan tudták, hogy a szavazók Fidelitas-aktivisták: aligha érkeztek Fidesz-jelvényekkel dekorálva a szavazósátrakhoz, hiszen nyilvánvalóan titkolniuk kellett, hogy fideszesek. Nekem senki sem jelentett, de van egy kedves ismerősöm, aki több napon át ült az egyik sátorban: eszébe se jutott, hogy a sátor előtt kígyózó sorban várakozók titkos fideszesek, akik pártmegbízásból szavaznak Márki-Zayra.

A közvélemény-kutatók is bizonytalanok: nincs olyan kutatás, amelyik akárcsak valószínűsítené az egyik vagy a másik oldal győzelmét. Egyetlen dolog biztos: a fanyalgás, nyavalygás, hogy Márki-Zay a legjobb jelölt-e, hogy Dobrev talán mégis jobb lett volna stb., stb. nagyon árt nemcsak Márki-Zaynak, hanem az egész törekvésnek, hogy áprilisban leváltsuk Orbán kormányát. A miniszterelnök-jelöltnek igaza van: aki ebben a feszült helyzetben kételyeket ébreszt, az nem kritikus értelmiségi, hanem olyan ember, aki jobban örülne Orbán győzelmének, mint Márki-Zayénak.

Nem azért, mert Orbán titkos híve. Sőt: utálja Orbánt. Véleményét két dolog motiválja. Az egyik a kommunista népfront-politika nyomasztó hagyománya. Persze, össze akarunk fogni minden haladó erővel, szociáldemokratákkal, polgári radikálisokkal, de cserében elvárhatjuk, ne mondjanak, sőt ne is gondoljanak mást, mint amit mi mondunk. Ha tényleg összefogást akarnak, nem is mondhatnak mást, hiszen nekünk, kommunistáknak, akiknek a marxizmus-leninizmus mutatja az utat, mindig igazunk van.

A borongós értelmiségi álláspontja még rosszabb. A 90-es években azt mondták, ezek vissza akarják hozni a Horthy-rendszert. Vissza is fogják hozni, ez egy reakciós ország, itt nincs nyugati stílusú jobboldal. Mi meg utálkozunk és kussolunk, ezt tettük a Kádár-rendszerben is, ezt tesszük majd az új Horthy-rendszerben is. Sajnos attól tartok, vannak ellenzéki politikusok is, akik így gondolkoznak. Ha Orbán bukik, miden elképzelhető: polgárháború, diktatúra. Ha viszont marad, de száztíz kormánypártival kilencvenen ülünk szemben mi, ellenzékiek, akkor keményen megmondhatjuk a véleményünket, viszont nem kell kormányoznunk, nincs felelősségünk.

Csakhogy Orbán minden bizonnyal tanult abból, hogy veszélyben érezte a hatalmát. Ha az unióból úgyse jön pénz, akkor semmi sem állja útját, hogy a Türk Tanács meg a Fudan egyetem urainak az elképzelései szerint rendezze be az országot. És ha az ember ránéz Kövér Lászlóra vagy Németh Szilárdra, az nem biztos, hogy olyan kedélyes lesz, mint a kései Kádár-rendszer.

Az új év reggelén mintha Gyurcsány is felismerte volna, milyen nagy a veszély. Októberi megszólalásával ellentétben nemhogy kiejtette Márki-Zay nevét, de úgy beszélt róla, mint aki nélkül nincs ellenzéki győzelem. Újévi megszólalása szinte versbe csapott át: „Vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz./ Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel.

Így igaz. Márki-Zay nélkül nincs ellenzéki győzelem. Aki kételyeket támaszt Márki-Zay miniszterelnök-jelöltségével szemben, az Orbán győzelmére spekulál. Aki háborúban összejátszik az ellenséggel, az áruló. Ebben meg Márki-Zaynak van igaza.

De azért ne fejezzük be ilyen negatív módon. A fanyalgókat, ahogy a nácik szerették mondani, a Miesmachereket, úgyse lehet leállítani, főbe lőni pedig mégse lehet őket, sőt ez nem is volna helyes. A választást meg lehet nyerni. Ehhez egyebek közt közérthető, meggyőző programra van szükség, amelyből kiderül, mit kezd a Márki-Zay kormány a feltornyosult problémákkal: az egekbe nőtt államadósággal, az összeomló egészségüggyel, stb., stb.

Ez a program készül, a sajtó már neveket is közölt: Király Júlia, Fleck Zoltán… Szeretném, ha a következő blogban, vagy az utána következőben már a programról írhatnék. És bízom benne, hogy az nem olyan semmitmondó szöveg lesz, mint a hat ellenzéki párt tavaly szeptemberben nyilvánosságra hozott Közös alap című programja, amelyben az volt a közös, hogy semmi sem volt benne, amit ne tudna bárki elfogadni.

És a programon kívül még valami fontos. Egyáltalán nem kizárt, hogy ellenzéki győzelem esetén, Orbán erőszakos eszközökhöz nyúl, ahogy Trump is megpróbálkozott velük. Ne 2006-ra gondoljunk. Akkor Orbán a látszat ellenére nem akart puccsal hatalomra kerülni, mert ezzel kirekesztette volna magát az unióból, és nem jutott volna hozzá az onnan várt pénzhez. Akkor elég volt neki, hogy ország-világ lássa, milyen nagy az elégedetlenség és milyen önkényesen, milyen brutálisan működik a „Gyurcsány-féle rendőrség”.

Most azonban nincs vesztenivalója, a bukással nemcsak a kormányzati hatalma szűnne meg, hanem az Orbán- mítosz is. Most nem kizárt, hogy erőszakos eszközökkel próbálja megvédeni a hatalmát. Persze falra festeni az ördögöt nem helyes. De tudjuk, a falra festett ördög olykor lemászik a falról.  Hogy ez ne következhessen be, készen kell állnia egy, a megválasztott kormányhoz lojális, határozott, de szabálytisztelő rendőri vezetésnek. Továbbá egy olyan katonai vezetésnek, amely nem hagyja a honvédséget belerángatni egy belpolitikai konfliktusba.

Márki-Zay kormánya feltehetőleg békeszerető emberekből fog állni, akik nem szívesen foglalkoznak katonai, rendőri kérdésekkel. Egy latin idézettel kezdtem, hadd fejezzem be egy másik, ugyancsak agyonidézett latin mondattal, amelynek szerzője Lucanusnál is kevésbé ismert. Közmondássá vált, pedig tudjuk, ki a szerzője, Vegetius, a 4. században élt hadászati író:

Si vis pacem, para bellum. Ha békét akarsz, légy készen a háborúra.

 

Címkép: Márki-Zay sajtóértekezlete