Az én elnököm

Posted by

Spielmann Éva

>Sakkszövetség, olajfúró részvénytársaság vagy állami alakulat egyre megy: elnöknek lenni kell. Az anarchistáktól eltekintve mindenki egyetért abban, hogy papucs orrára is kell a pamutbojt, államelnököt választani kell, hiszen sok a feladat.
Sok magyar nevében valakinek illendő kezet ráznia más elnökökkel, sőt ha a szükség úgy hozza, magával Őszentségével is, hiszen köztudomású, hogy modern pápa már jelen ragály terjedése előtt sem hagyta a híveknek a halászgyűrű csókolgatását. Szilveszter éjjele mit sem ér öt perc józan intelem nélkül, tisztavatás, zászlófelvonás is mosolyogni való masírozás, ha a hadsereg főparancsnoka nem feszít a lebetonozott főtér közepén. Kegyelmet, menlevelet, állampolgárságot és Kossuth-díjat is valakinek adni kell, a bírói kinevezések meg tábornoki előléptetések alján is helyet hagynak az aláírásnak.
Kell egy főember: ahol valakinek lenni kell, ott hülyén nézne ki, ha senki vagy semmi sem lenne ott. Teljesen ésszerű. A magyar szabályok szerint nagyjából akár ennyi is lehet a köztársasági elnök szerepköre az országos döntések meghozatala során. Ennek pontosan megfelel az, hogy az elnököt nem közvetlenül a nép, hanem minálunk az országgyűlés választja. Ez így alakult, köszönhetően a rendszerváltás idején fennállt politikai erőviszonyoknak. És így is maradt, mivel eddig senkinek nem volt érdeke egy újabb, önálló hatalmi pólust létrehozni a fennálló leosztásban. Az előbb említett ügyeket intézni kell, erre minden elnöknek ott volt a Hivatal, a jogászok dolgoznak, teszik a dolgukat. Az elnök meg kihirdet, átad, meglátogat, felavat, aláír, mosolyog.
Én személy szerint – elsősorban hivatásomból fakadóan – mindegyik modern kori köztársasági elnökkel találkoztam. Személyes szimpátiám befolyása alatt állítom, hogy én elnökként mindig is többre fogom értékelni a Tövismadarak fordítóját (még ha konkrét leiterjakabkodások is akadnak benne), mint a Nemdoktor úr munkásságát, akiről összes személyes (ám meghatározó) emlékem, hogy a társasági rendezvényeken nem diszkréten és elsősorban a nők fenekét nézegette (az enyémet is). Le is mondott, ismerjük el, bár azóta is jár neki apanázs, hivatal, levélpapír, örökös tagság és kincstári? tárogató. Elenyésző összeg ahhoz képest, amit a britek évente még mindig össznépi konszenzus alapján összedobnak a Királyi Család Windsorban címen előadott szappanoperájukhoz.
Amióta világ a világ, elnöknek lenni jó. Beállni ebbe a sorba most? Nem oszt, és nem szoroz, nulla, ahogyan Molnár Ferenc írta a Pál utcai fiúkban. Emlékeim szerint Mádl személye alatt szürkült el a poszt, és vált eggyé az ügyeket intéző Hivatallá (nemzetközi magánjogi professzorként különben igen dögunalmas előadó volt). Nekem úgy tűnt, hogy Sólyom már nem is törekedett politikai szerepre, volt Alkotmánybíróként korrekt jogi munkahelyként kezelte a posztját, és az sem volt elég az újrajelöléséhez, hogy Horn Gyulának nem tudott megbocsátani ’56 miatt. Utána kinevezték a már említett tárogató művész-olimpikont, és ezzel vége is lett.
Szóval akkor most min csodálkozunk? Kövérnemvállaltanőisjólesz Katalin nyilván erős kézzel fogja majd a tollat, amikor alá kell írni.
De még mielőtt azt gondolnánk, hogy jó hát, akkor tökmindegy, van itt egy dolog, amit még nem hagynék feledni: a köztársasági elnök a „Magyar Honvédség főparancsnoka” (Alaptörvény 9. cikk (2) bek.). Született erről néhány alkotmánybírósági döntés, mit is jelent pontosan ez a hatáskör. Még akkor is, hanem vagyunk egy atomnagyhatalom.
Ha nincs ez a ragály, ki tudná ma azt, hogy név szerint ki az országos tisztifőorvos? Ki tudná, hogy ki az a Müller Cecília? Na ugye. Ezért nem tudok mást kívánni, csak további hosszú békeéveket.

Címkép: Halász Géza: MZP Új golyóstolla