A Jakarta-Peking átszállójegy

Posted by
Odze György
>2002-ban megpályáztam Jakartát. Első beosztott. Akkor a külügyben pályázati rendszer működött, lehetett választani a megüresedő helyek közül. Nekem, a pártonkívüli írónak még Jakarta látszott a legbiztonságosabbnak. Otthon is megbeszéltük, voltak más lehetőségek is, egy skandináv poszt és egy washingtoni, ami még szóba jöhetett volna, ezeket is bejelöltem, de Jakarta volt az első. Regényterveim is voltak, írásra pedig Indonézia látszott a legalkalmasabb helynek.
Márciusban megkaptam az állást, tervezett indulás szeptemberben. Felkészülés, orvosi vizsgálatok. A lányok most először nem jönnek velünk, az időeltolódás hét óra, bármikor tudunk beszélni. Huszonegy évesek voltak, főiskolások, úgy gondoltam, jót tesz nekik a távollét a szülőktől, különösen azért, mert Londonban mi egy nagyon összefonódott család lettünk, és féltem attól, hogy ahogy önállósodnak, amilyenné igyekeztem őket nevelni, ránk unnak. A ráunás ellen pedig a leghatásosabb ellenszer a távolság. Tízezer kilométer. Lefoglaltam a helyeket is. Szeptember 13, péntek. KL837. Repülési idő tizenhárom óra húsz perc.
Áprilisban az MSZP megnyerte a választásokat, Kovács László lett a külügyminiszter. Személyes barátok voltunk már a londoni kiküldetésem óta, a kevesek egyike, aki becsülte írói képességeimet, egy értekezleten egyszer azt mondta rólam, hogy „a legjobban író külügyes.” Én készültem tovább Jakartára, úgy éreztem, a személycserék engem nem érintenek. Ám, amikor július 12-én, pénteken délután kettőkor, éppen a munkaidő végén megszólalt a telefonom és Kovács titkárnője arra kért, hogy fáradjak át a miniszterhez, már nem voltam biztos benne. Lehet, hogy a portaszolgálat vezetője leszek? De akkor nem a miniszter hívna. Mindegy.
„Meglátjuk”. Ez volt a legtöbb, amit tanácsolhattam magamnak.
Kovács nagyon kedvesen fogadott. Hogy megy az írás, kérdezte, van-e valami nagyobb tervem.
Aztán félretolta a kávéscsészét.
-Azt szeretném kérdezni, ragaszkodsz-e Jakartához?
Akkor úgy éreztem: mégis a portaszolgálat.
-Nem ragaszkodom – feleltem.
-Rendben. Úgy gondoltuk, hogy rád inkább Pekingben lenne szükség.
Így jött Kína. És azt gondolom, hogy ez megint egy szerencsés fordulata volt a sorsomnak. Egy világhatalom fővárosában dolgozni egyrészt elismerés, másrészt lehetőség. És életem további alakulásában is fontos szerepe volt.
Az Előszavak sorozatból