Költő bajtársak – Gyöngyhalászok

Posted by

Tóth Zsuzsanna

>Érdekes kísérlet két ember arcát egymásra applikálni, két félből alkotni egészet, hát még a gondolataikat tükröztetni egymásra. Nem mintha teljességgel szokatlan volna az ilyesmi, különösen költői berkekben; de nem csak lírikusok rímelnek elődeikre, alkotnak parafrázisokat, zenészek is visznek tovább motívumokat. Ám általában ritkán fordul elő, hogy két élő költő felelget egymásnak, folytat versekben párbeszédet, ahogy azt Baranyi Ferenc s Jóna Dávid teszi a Gyöngyhalászok című kötetben.

Rögtön korrigálnom kell önmagamat – hiszen nem is oly régen egy költői témát folytatva feleselgettek egymásnak Szabó T. Anna és Lackfi János, s kapcsolódtak be mind többen a játékba, az internet népének nagy örvendezésére. Ennek ellenére, bízvást állítom, hogy az alábbiakban vizsgálandó tárgy, a Gyöngyhalászok párbeszéde: egyedi.

Baranyi költészetét régóta ismerem – legalábbis sok versével (s szerencsémre az alkotójukkal is) találkoztam életemben. Verseinek közéletisége s ugyanakkor vallomásos személyessége mindig vonzó volt számomra. A neve hallatán például azonnal eszembe jutnak sorok: „a fáskamrában halt meg az anyám…”, vagy „kíméletlenségemmel becsüllek én, olykor gyilkol a simogatás”. És nem csupán a régi emlékek élnek, de napjainkban írott anyagait is – bár bevallom, mostanság inkább csak a világhálón megjelenő verseit – rendszeresen olvasom. Jóna Dáviddal viszont eddig nem találkoztam, ezért volt meglepetés a számomra kiforrott, telt hangja, Baranyi költészetére rímelő, mintegy az ő szellemi örökségét tovább vivő művei.

A kötetről, ha úgy tetszik, a kapcsolatukról, mindketten vallanak. Barátságuk már-már apa-fiúi viszony, s ennek lírai vetülete, „eredménye” meggyőző. Nem csupán Baranyi Ferenctől kapjuk a megszokottan magas színvonalú és hatású verseket, legyenek azok régiek vagy újabbak, de ugyanezt a szintet hozzák a költőtárs kapcsolódó szövegei. Témáik kortalanok; a személyes élet történésein, érzelmein túl a társadalmi környezetre reflektálnak, amelyből úgy tűnik – s tán nem csupán saját nosztalgiám mondatja velem –, az idősebb költő kapott ígéretesebbet, reménytelibbet. Hogy ez nem feltétlen úgy vált valóra, mint hitték/hittük egykoron, az ma már történelem. Jóna Dávid az ötvenes éveiben járva keserűbb magyar sorsot lát, noha az sok mindenben emlékeztet Baranyi életére és költészetére. Felmerülhet a kérdés, minden költő sorsa efféle Magyarországon? („Mindig ilyen bal volt itt a világ?” – kérdezte már Ady is.) Vagy, csupán vannak óhatatlan rímelések, minden koron át ívelő lázadások és megalkuvások a magyar költői létben?

A kérdések lebegnek – válasz nincs, vagy ha van, mindenki saját maga alakíthatja, olvashatja ki azokat a sorok közül. Mivel a kötethez dr. Gréczi-Zsoldos Enikő és Kaiser László írt értő, baráti ajánlást, és rendkívül figyelemre méltó elemzést Szepes Erika, nem kívánom az egyes darabokat vizsgálgatni. Nekem szomorú, keserű tanulságok özönét hozta a kötet, bár az ifjabb pályatárs jóvoltából furcsamód némi reményt is adott. Vagy ki tudja. S csupán ízelítőnek idézem:

Ábránd, hogy újra kék lehet / a megfakult Duna, / ne hidd, hogy kifoghat vizát / Angyalföld, Óbuda. // És azt se, hogy van Kánaán – / úgysem jutnánk oda.” (B. F.)
Az ábránd, a képzelet megment minket, / ez az alkotói lét legfőbb pozitívuma, / nem a valóságot látjuk magunk előtt, / így lehet a vizáknak otthona a Duna.” (J. D.)

Baranyi Ferenc * Jóna Dávid

Gyöngyhalászok.
Baranyi Ferenc és Jóna Dávid
lírai párbeszéde

Illusztrációk: Győrfi András
Kossuth Kiadó, Budapest, 2021
144 oldal, teljes bolti ár 2490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2116 Ft,
ISBN 978 963 544 3680

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Jóna Dávid csepp híján egyidős a fiammal. Lelkületben, ars poeticában olyan közeli, hogy már őt is a gyerekemnek érzem. Az elmúlt két esztendőben sajátos lírai párbeszéd alakult ki közöttünk. Azért sajátos, mert nem szimultán váltjuk a szót. Dávid gyakran olyan versemre „rezzen rá” ötvenkét évesen, amit réges-rég, huszonévesen írtam, amikor ő még meg sem született. Máskor viszonylag friss termékemre reagál. Lehet, hogy nem is párbeszéd ez, hanem valamiféle egyhúron-pendülés két hangnemben. (Baranyi Ferenc)
A szakmai és emberi rezonancia az értékrendjeink metszetében jött létre. (…) Ma már az irodalmi jelenlétem megtartó, megerősítő öröme Baranyi Ferenc barátsága. Azt mondják, hogy az ember nem választja a barátját, hanem felismeri. És mi – a jó harminc év korkülönbség ellenére –, értjük és érezzük egymást, találkozásunk, irodalmi összekacsintásunk, ma már túlmutat önmagán. Abban a megtisztelő megkülönböztetésben részesültem, hogy Feri bácsi szellemi örököseként bízik bennem. És hogy ez mit jelent számomra? A megfelelés felelősségén túl? Olaj és tűz az álmokra. (Jóna Dávid)

Költemények – rezonanciák, gondolatok – versválaszok, kérdések – feleletek, élmények – lélekpendülések, rezgések, kézfogások, ölelések – a két gyöngyhalász barátságát jelző gesztusok. A kötet címe a költő metaforája: gyöngyhalászok ők, akik lelkük, élményeik tengeréből hozzák felszínre versgyöngyeiket. A verstársak most láncra fűzték felszínre hozott, szöveggé csiszolt gyöngyeiket, s lett 88 igazgyöngyből fűzött láncsor, melyet most elénk tesznek. Tudjuk, gyönggyé az idegen anyag, a sérülés, a piszok formálódik, addig irritálja a testet, míg a bánat, a fájdalom csillogó kinccsé nem érik. Aki lapozza a kötetet, érzékeli, hogy formálódnak gyönggyé az életesemények, az élmények, a sérülések, a gyötrő lelki kínok, és tanúja lehet, hogy fűzi koncentrikus héjakból felépülő gyöngyszemeit verskalárissá a két gyöngyhalász, Baranyi Ferenc és Jóna Dávid. (Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Palócföld folyóirat főszerkesztője)

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: