Alámondás

Posted by
Odze György
>Főiskolás koromban filmszövegeket fordítottam a televíziónak. Akkoriban kezdődtek a természettudományos ismeretterjesztő filmek. Még nem ilyen fejlett világban éltünk, az angol szöveget nyomtatva megkaptam és egy héttel később vittem vissza magyarul. Jól fizették és szívesen csináltam. Nem mindent értettem, de nem az volt a fontos, hogy én értsem, hanem az, hogy az ismeretek terjedjenek. Árendás Géza, egy tapasztalt, középkorú, jókedvű rádióbemondó volt az aláolvasó, ő sem értette, mit olvas alá, de ő is azt mondta, hogy fontos, hogy az ismeretek terjedjenek. Amúgy sokat tanultam Japán hegy- és vízrajzáról, a bantuk életformájáról, a repülés történetéről, a felvilágosodás művészettörténetéről. Nem állítom, hogy mindenben a végletekig pontos voltam, sőt, olykor elragadott az írói fantázia is, színeztem a lapos részeknél és élveztem, hogy eltérhetek az eredetitől. Csak egy kis pajkosság, semmi több.
Igen, elégedett voltam magammal, egyre több munkát vállaltam és már arra is gondoltam, hogy egész életemben szinkronszövegeket írok majd.
Egyik nap hívott Mókuska, az ismeretterjesztő szerkesztőség titkárnője, lenne egy sürgős feladat, az óceánok világa, nem egyszerű, de a főszerkesztő bízik bennem. Már a trolibuszon beleolvastam az angol szövegbe. A cetek élete. Ez volt a legnehezebb rész. Otthon még egyszer átnéztem és megbizonyosodtam, hogy ezt a fordítást nem tudom megcsinálni. Uramisten, gondoltam. A szakmai lektor szerint ez selejt lesz és nem is kapok több megbízást. Aki a cetek életével nem boldogul, annak semmi keresnivalója a Magyar Televízióban.
Mókuska már sürgetett, másnapra le kell adnom, de háromszoros felárat fizetnek.
Délután elmentem a könyvtárba, kivettem a Cetek és Más Emlősök című könyvet. Mókuska újra hívott, mondtam neki, másnapra viszem. Nem volt más választásom.
„A híres Pennathiola sarustica előfordulási területe az Atlanti-óceán észak-keleti része, a hajók ballasztvizeinek köszönhetően azonban akár Új-Zélandig is eljuthatott. Szerves törmelékkel és planktonokkal táplálkozik. Az előbbi evezőlábú rákfaj a tengeritoll testébe is behatol. A delfinek különösen intelligens tengeri emlősök, részét képezik a fogascetek alrendjének, amelybe a gömbölyűfejű delfin és a kardszárnyú delfin is tartozik. Világszerte megtalálhatóak, leginkább a kontinentális talapzatok sekélyebb vizű tengereiben. Húsevők, inkább halakat és tintahalakat esznek. A delfinek színe változó, általában szürkék és a hátuk sötétebb színű, mint a testük többi része.”
Tökéletes.
Ide jött még egy kitalált, hatperces Edgar Allen Poe-idézet az óceánok kiismerhetetlen világáról, majd következett a folytatás.
„A cetfélék rendjének, két alrendje van, amelybe a fogascetek és a sziláscetek sorolhatók. A fogascetek képviselői az ámbráscet, a gyilkos bálnának is nevezett kardszárnyú delfin, más néven beluga bálna. A mély vizekben élő bőséges halállomány a legfőbb táplálékuk. A sziláscetek közé tartozik a kék bálna és a hosszúszárnyú bálna. A szűrve-táplálkozók képviselő sziláikkal szűrik ki a táplálékot, amely apró tengeri planktonokból áll. A szilás cetek szájában egy fésűszerű képződmény a szila található, ezeknek a segítségével szűrik ki a táplálékot a tengervízből.”
Ezt írtam a szövegbe.
Árendás egyszer szakította meg a felolvasást.
-A „sziláik” így jó, vagy kimaradt egy betű?
-Így jó – feleltem a rögzítőhelyiségből, ahol verejtékezve hallgattam ezt a borzalmat.
-Nagy művész vagy – veregette meg a vállamat a felvétel után, a főszerkesztő pedig azt mondta, hogy pótolhatatlan vagyok.
Az Előszavak sorozatból