A hátsó oldal rejtelmei

Posted by

Zöldi László

>Tegnap ott hagytam abba, hogy egy A/4-es papírlapon helyet kerestem a nyilvánosság
fórumainak. A hátoldalára toloncoltam olyan szerkesztőségeket, amelyek tavaly kevés jó
mondattal vétették észre magukat. Azon tűnődöm, vajon kik kerüljenek a második oldalról
előre. S főleg, hogy miért éppen ők.

A Magyar Hírlap a társadalmi kiegyezés terméke. A múlt század hatvanas éveiben alapították,
és visszahozta a nyilvánosságba azokat az újságírókat, akiket az ötvenes évek legelején
Rákosiék távolítottak el a sajtóból. A rendszerváltás után liberális újság lett, majd egy
milliárdos azt ígérte, hogy megtartja az értékeit. Ez olyannyira sikerült neki, hogy 2020-ban a
jó mondatok hiánya miatt száműztem a hátsó oldalra. Tavalyi termése 19 figyelemre méltó
gondolat lett. Ez a naponta megjelenő újságok és portálok mezőnyében közepes teljesítmény
ugyan, arra azonban elég, hogy a Magyar Nemzettel együtt ismét reprezentálja a
kormánypárti újságírást.

Ugyancsak az első oldalra szánom az ismeretlenség homályból érkezett Partizánt. Tavaly még
egy számjegyű kiemelésre érdemes mondatot hallottam benne, ám a Gulyás Márton körül
tömörülő újságírók olyan szellemi műhelyt hoztak létre, melyben két számjegyű mondatra
számíthatunk az idén. S mert szűkebbre vettem a betűk nagyságát, hogy több orgánum neve
férjen el, az első oldalon maradt még hely három blogger számára is. Domokos Lajos, Rab
László és Szele Tamás tavaly feltűnően jó mondatokkal szerencséltették az igényes olvasókat.

A Domokos-féle Bekiáltás egy szláv ügyekben járatos publicista megnyilvánulásait
tartalmazza, aki kamatoztatja a válságkommunikációban és az újságíró-képzésben szerzett
tapasztalatait is. Rab László érdes humorral csipkedi az Orbán-rendszert, sokan az ő szürreális
jegyzetei miatt olvassák vasárnaponként a VárosiKurír.hu nevű portált. Szele Tamás pedig
abból próbál megélni több-kevesebb sikerrel, hogy két blogot magas színvonalon működtet. A
Forgókínpadot és a Zónapörköltet, ráadásul egy harmadikba is bedolgozik. Egyszemélyes
vállalkozásaikból tavaly 12-12 okfejtést mentettem át a Lefülelt mondatok című heti
összeállításba.

Ha minden hónapra jutott egy szállóige-gyanús gondolatuk, akkor kínos néhány újságírók
tucatjait foglalkoztató szerkesztőségnek, hogy képtelenek voltak lépést tartani velük.

Tíz mondat a mondatról

A cél az, hogy az általam kiejtett mondatokat senki el ne felejthesse többé. (Bessenyei Ferenc
Színész, Magyar Hírlap, 1994. február 10.)

Komoly író csak élő mondattal dolgozik, olyan, mint a jó szakács. (Esterházy Péter író, 168
Óra, 1996. március 19.)

A félbehagyott mondat utalhat a kimondhatatlanra. (Darvasi László író, Délmagyarország,
2003. július 2.)

Szinte minden mondat kétértelmű, kivéve persze az egyértelműeket. (Zappe László újságíró,
Népszabadság, 2005. január 22.)

A komolytalan mondatot nem szabad komolyan venni. (Ungvári Tamás művelődéstörténész,
ATV, 2012. február 15.)

A leghosszabb mondat végére is illik pontot tenni. (Dalos György író, Mozgó Világ,
2012/11.)

A szövegeink sok kézen mennek keresztül, aztán megjárják a színészeket. Kicsontosodnak a
mondatok. (Mohácsi János rendező, Népszava, 2013. március 2.)

Nem kívánok többet elérni a mondataimmal, mint amit nálam elértek a nagyok. (Konrád
György író, Hetek, 2013. április 6.)

Mondatot görbíteni olyan, mint világot hajlítani, kalapálni a létet. (Grecsó Krisztián író,
Vasárnapi Hírek, 2017. május 13.)

Nekem azokat a mondatokat köszönhetik a nézők, amelyek nem hangzanak el. (Enyedi Éva
dramaturg, Klubrádió, 2021. január 15.)

Médianapló, 2022. január 4.

Címkép: Szele Tamás