Orbánia egy éve: …és boldogan élnek, amíg meg nem halunk

Posted by

2021 jó év volt. Nem mindenkinek, de voltak olyanok, akiknek nagyon bejött az élet. Érdekes módon, ezek az emberek többnyire Orbán Viktor környezetéhez és a Fidesz holdudvarához tartoznak. De ez nem véletlen, mert ez a párt a nemzet élcsapata. Érthető hát, ha nekik több jut a jóból, mint a felemelkedés és a haladás kerékkötőinek. Föld S. Péter cikke a Hírklikkben.

Tiborczék a maffiózók Mekkájában

Rögtön az elején Tiborcz István saját lábon álló családjának szerencséjét kell megemlíteni. A még mindig igen fiatal, de már nagyon milliárdos férfiú Orbán Viktor veje, vagyis, a miniszterelnök legnagyobb lányának a férje. Nos, Tiborczról épp az év utolsó előtti napján derült ki, hogy az egyik cége többségi tulajdont szerzett a Gránit Bankban, vagyis hotelek és más jól jövedelmező érdekeltségek után, a Tiborcz-család a banki befektetések világában is megvetette a lábát.

Ugyancsak az ő köreikből jött az az örvendetes hír, hogy a miniszterelnöki vő famíliája Spanyolországba költözött. A maffiózok Mekkájában, Marbellán raktak fészket. A legnagyobb Orbán-unoka már ott kezdi meg iskolai tanulmányait, méghozzá egy nemzetközi intézményben, ahol az angol mellett a spanyol nyelvet is módjában lesz elsajátítani. Amikor a család költözésének híre kiderült, első érzésünk az aggodalom volt: vajon nem kell-e majd Orbán Viktor unokájának a nemátalakító műtéteket propagáló aktivistákkal hadakozni. Szerencsére – bár arrafelé az ilyen beavatkozások a magyar kormányhoz közeli sajtó szerint úgyszólván mindennaposak –, a kicsi Aliz egyelőre nem szembesült ilyen kihívásokkal.

Aki megbetegszik, azt mind meggyógyítjuk

Más örömök is érték a magyarokat ebben az évben. Orbán Viktor, aki korábban – jobb híján – nem létező ellenségekkel és fantomokkal harcolt, ezúttal igazi ellenséggel találta magát szembe. Covidnak hívják ezt a goromba, könyörtelen szerzetet, járvány formájában tört rá az országra, és Orbán egyszerre csak azon vette észre magát, hogy ezzel az új haderővel szemben kevés az eddigi hadviselés, úgymint a Brüsszel, Soros, Gyurcsány és más ártó lények ellen alkalmazott szájkarate.

Itt igazi háború van, létező fegyverekkel, és – sajnos – valódi halottakkal. Orbán Viktor még 2020 szeptemberében jelentette be, hogy mindenki nyugodjon meg, aki megbetegszik, azt mind meggyógyítjuk. Így is történt, leszámítva azt a mintegy 39 ezer embert, akik a járvány következtében azóta elhunytak.

Orbán és segítőtársai, Kásler Miklós emberminiszter, valamint Müller Cecília országos tiszti főorvos hiába sulykolják a magyar emberekbe, hogy a magyar kormány járványkezelése példamutató, más országok irigyelnek bennünket emiatt és próbálják ellesni a titkot, hogy miként csináljuk, a valóság azonban eléggé el nem ítélhető módon nem értesült ezen kiváló eredményekről. Így történhetett, hogy az egymillió emberre eső halottak számát tekintve a világ élvonalában vagyunk.

Az okok szerteágazóak és röviden szinte lehetetlen felsorolni valamennyit. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy e magas és nagyon szomorú halálozási statisztikában a magyar lakosság rossz egészségügyi állapota épp úgy közrejátszik, mint a forráshiányos, leharcolt magyar egészségügy helyzete. Ez utóbbi békeidőben is csak nehezen képes megbirkózni a feladataival, a Covid támadása ráadásul új, korábban soha nem tapasztalt kihívások elé állította, aminek az ott dolgozók áldozatos és megfeszített munkája ellenére sem tudott megfelelni.

Völner, Varga, Pegasus

Már úgy tűnt, hogy a nyár unalmasan, mondjuk így, eseménytelenül telik, amikor kirobbant a Pegasus-ügy. Azok kedvéért, akik csak a kormányhoz közeli sajtóból tájékozódnak, vagyis viszonylag keveset tudnak a történtekről, összefoglalóan a következőket tudjuk elmondani: kiderült, hogy az izraeli NSO cég Pegasus nevű kémszoftverével a világ több országában, így Magyarországon is megfigyeltek embereket, többnyire a kormánnyal nem rokonszenvező politikusokat, újságírókat és üzletembereket. Ezt a kémszoftvert az izraeli cég eredetileg a terrorizmus elleni harcra fejlesztette ki, ám Orbán Viktor kormánya újólag bebizonyította, hogy egy kis kreativitásért nem kell a szomszédba menni, mert ők politikai ellenlábasaik ellen is képesek bevetni.

Az ügy kirobbanása után a szokásos menetrendnek lehettünk tanúi. Kezdetben tagadtak a derék urak, hírlapi kacsának, egynapos történetnek minősítették az értesülést, ám kiderült, hogy ennél nagyobb a baj: a Fidesz esze, Kósa Lajos elkotyogta a nyilvánosságnak, hogy a Belügyminisztérium vásárolta meg a magyar kormány számára a Pegasust. Ami nem volt igaz, legalábbis jelen állás szerint ennek a cáfolata érvényes. Kósa tehát valótlanságot állított, de ezzel szerencsére nem követett el bűncselekményt. Nem is gondolta senki komolyan, hogy Kósa, vagy bármelyik más fideszes potentát bűncselekménnyel volna vádolható. A megfigyelteket kizárólag törvényes keretek között hallgatták le, az erre szóló engedélyeket azonban a szokásos gyakorlattal ellentétben nem az igazságügyi tárca vezetője, Varga Judit, hanem helyettese, az azóta lemondott Völner Pál államtitkár volt hivatott engedélyezni.

Völner Pál nem a Pegasus-ügybe bukott bele, hanem abba, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől az ügyészség gyanúja szerint vesztegetési pénzeket fogadott el. Már államtitkári esküje napján átvett 5 millió forintot, majd – 2-5 milliós részletekben – mindösszesen 83 milliót, cserébe mindenféle ügyeket segített a bírósági végrehajtóknak elintézni.

Mindez persze jelenleg csak gyanú, Völner volt államtitkárt, mint mindenki mást ebben az országban, megilleti az ártatlanság vélelme, ami azt jelenti, hogy amíg nincs vele szemben jogerős, elmarasztaló bírósági ítélet, addig azt kell mondanunk, hogy ártatlan, mint a ma született bárány.

Hallgatag horgász helyett fülbevalós államnő

Így telt el ez az esztendő, eseménytelenül, unalmasan. Legföljebb még a történelmi mélypontra esett gyenge forintot kell megemlíteni, a minden korábbinál magasabb inflációt, az 500 forint fölé kúszó benzinárat, amelyet Orbán Viktor személyesen, saját kormányfői két kezével fékezett meg, és arra kötelezte a benzinkutakat, hogy 480 forintnál drágábban ne árulják a benzin literjét.

És persze Feri bátyám is jól járt, mert Orbán Viktor egy kocsmában közölte vele, hogy megdobják egy nyolcvanassal. Mindez még októberben történt, vagyis, Feri bátyám és a többi nyugdíjas novemberben plusz nyolcvanezer forinttal lett gazdagabb. A miniszterelnök akkor még csak ígérte Feri bátyámnak, hogy harcolni fog a 13. havi nyugdíjért, ott lohol a pénzügyminiszter nyakában. Nos, azóta utol is érte Varga Mihályt, a 13. havi nyugdíj immár nemcsak álom, hanem Orbán aláírása nyomán valósággá is vált.

Hab a tortán, hogy jövőre új államfője lesz Magyarországnak. Áder János második ötéves ciklusa hamarosan lejár, s bármennyire is érződni fog a hiánya, újból már nem választható meg. Öröm az ürömben, hogy a miniszterelnök talált helyette másik jelöltet. Ha semmi nem jön közbe, akkor jövő tavasztól Novák Katalin, a most lemondott családokért felelős miniszter fogja megtestesíteni a nemzet egységét. Ehhez persze az is kell, hogy még véletlenül se aggassa a fülébe a Fidesz-kongresszuson megcsodált OV ’22 feliratú fülbevalóját, vagyis, legalább a látszatra adjon, s tegyen úgy, mintha tényleg minden magyar államfője lenne, nemcsak azoké, akiknek a nevében Orbán Viktor 133 bátor embere megválasztja.

Ha az idei év története mese volna, akkor most azzal fejezhetnénk be, hogy itt a végünk, fuss el vélünk. Miután azonban nem mese ez gyermek, hanem maga a mélymagyar valóság, kénytelenek vagyunk egy másik bevett formulával búcsúztatni az idei esztendőt. Mégpedig fideszes nagyjaink hőstetteire utalva, a következővel: …és boldogan élnek, amíg meg nem halunk.

Címkép: Pápai Gábor rajza: Ráhel