Harmincezer éve társunk

Posted by

Fazekas Erzsébet írása Eva Ibbotson: Mindenkinek kell egy kutya című könyvéről

Ameddig csak vissza tudott emlékezni csaknem egy évtizedes múltjára, Sam mindig kutyát akart. Minden születésnapjára, minden karácsonyra, meg az összes ajándékozós ünnepi alkalomra élő négylábút kért.

A gazdag családban nevelődő kisfiú kérhetett volna smaragd pingponglabdát vagy aranyozott drónt (hadd eresszem már szabadon a képzeletemet…), de Samnek a képzeletében mindig csak egy (bármilyen) kutya élt. Róluk olvasott, álmodott, róluk nézett filmeket, képeket. Mindent megtanult a kutyákról.

De az anyja mindenre tudott ellenérvet: gondoljon csak a szőnyegekbe ragadó rengeteg koszos szőrre, az elengedett pisi szagára, a mocskos mancsnyomokra. Hálás lehetne azért, hogy ilyen szép, fényűző patyolat tiszta, kertes lakásban élhet. Igen, de a kertben még egy katicabogár sem maradhatott meg! Fű sem, csak gereblyézett kavics, mert a fűhöz föld is kell, ami koszos.

Még a születésnapját is sikerült elrontani: kutyajelmezbe öltözött ember jelent meg kutya helyett. Sam kétségbeesetten magába és a szobájába zárkózott. Elfoglalt apja késve érkezett, és persze (?) ajándék nélkül. Ám gyorsan talált megoldást: az Állat Expressztől lehet bérelni kutyát, akár 1-2 napra is. Elvitte hát Samet kutyanézőbe, akinek ott egy apró keverék lett a szíve választottja. Azonnal elnevezte Pöttynek. Ősei között akár 6-7 fajta is otthagyhatta genetikai nyomát. De ettől lett egyedi! Sam hazavitte, és azonnal tökéletes, felelős gazdaként bánt vele. Sétálni vitte, és a séta meg a futtatás közben azonnal barátokat szereztek. Megváltozott az élete. Az addig visszahúzódó kisfiú kivirult. Anyja ezt se vette észre, mert alig várta, hogy a bérelt napok után, milyen trükkel tudja visszavinni a kutyaügynökségre a „vakarékot”.

Lehet ilyen egy anya? Még a gyerekorvos előtt is eltagadta, hogy Sam életében történt volna valami váratlan. Ugyanis az orvos nem találta a láz, a levertség, étvágytalanság semmilyen szervi okát. Sam pedig nem mondta el neki, hogy az anyja átverte. „Nem fogod visszahozni? Csak szórakoztatok velem?” – kérdezte, amikor hazaérve hiába kereste Pöttyöt. Aztán a maga módján szállt ki a a felnőttek világából: úgy döntött, kezébe veszi a dolgok irányítását. Eljött az ideje, hogy megteremtse saját világát, ahol a dolgok úgy vannak, ahogy lenniük kell. Igazságosan – mondta magának.

Visszament az Állat Expresszbe. Lehajolt Pöttyhöz, és… Nem mesélem el részletesen, mi történt ezután. Érjétek be annyival, hogy nagyon sok, lebilincselően előadott kalandon ment keresztül Sam és Pötty, meg az Állat Expressz gondozója, meg a többi, velük együtt kiszabadult kutya. De azt a kanyart még elmondom, hogy Sam nagyszülei vidéki házába ment, oda vitte a kutyáját és Pötty barátait. A szülők itt találtak rá, de a kisfiú keményen kiállt magáért (és a kutyájáért): „Nem megyek haza. Itt vagyok Pöttyel, és nem adom őt oda senkinek. Átvertél. Már soha többé nem tudok bízni benned” – mondta az anyjának. (Akkor még nem tudta, hogy aggódó szülei végül felnőttek a kutyatartók erkölcsi magaslatára.) Kíméletlen haragot érzett, de ahogy kimondta az előbbieket, csökkent benne a harag, és el is párolgott. Azt hiszem most, amikor az anya beismeri, hogy hibázott és bocsánatot kér, itt legjobb félbe hagynom a történet elmesélését. (Jelzem, karácsony előtt/után/körül mindenhol akad helye egy kis önvizsgálatnak és bocsánatkérésnek…)

Érdemes azért még valami nagyon fontosat megjegyezni a kutyákról. Mostanság olvastam a Vírusvadászat című könyvet, és éppen ide illik egy rövid bekezdése. A riporter azt kérdezi a virológustól: „Rendben van az, hogy a gyerekek puszilkodnak a házi kedvencekkel?” A szakember pedig így válaszolt: „Nagyon is, mert (…) A kutyákkal közös a történelmünk, harmincezer éve élünk együtt. Fontos, hogy találkozzunk kórokozókkal, olyanokkal, amelyeket ők hordoznak. A kutyával felnövő gyerek sokkal jobban felkészült immunrendszerrel ér el a felnőttkorba. Ritkábban allergiás. A steril környezet nem tesz jót az emberi szervezetnek. Covidra, veszélyes vírusra nincs szükségünk, azonban olyan baktériumokra, mikrobaflórákra, amelyeket olyan élőlények hordoznak, amelyekkel sok ezer éve közös a múltunk, nagyon is!

Eva Ibbotson

Eva Ibbotson

Eva Ibbotson: Mindenkinek kell egy kutya
Fordította: Rét Viktória
Pagony Kiadó, Budapest, 2021
Abszolút könyvek-sorozat
242 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 2243 Ft
ISBN 978 963 587 1223

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Samnek mindene megvan – látszólag. Csak éppen a csodás, rendes, csendes, hatalmas házukban borzasztóan magányos. Semmi másra nem vágyik évek óta, csak egy kutyára.
Pötty füle óriási, szőre borzas, két szeme különböző – de egy dolgot nagyon tud: szeretni. Sammel soha nem akarnak elszakadni egymástól. Még ha ehhez el is kell szökniük a világ végére, túl kell járniuk Sam szüleinek, a detektíveknek és a gonosz kémeknek az eszén. Segítségükre vannak Pötty kutyabarátai és botcsinálta gondozójuk, a tízéves Pippa, aki, ha kell, úgy hazudik, mint a vízfolyás, és igazi jó barát. No meg persze az észak-angol táj különc figurái a cirkuszi idomártól az árvaházi gyereken át a mogorva juhászig.

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: