Wladár vizsgál

Posted by

A Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Wladár Sándor a Szilágyi Liliána által megosztottak alapján haladéktalanul elrendelte a vizsgálatot. A Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Wladár Sándor az ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes Szilágyi Liliána által megosztottak alapján haladéktalanul elrendelte, hogy a MÚSZ fegyelmi bizottsága és gyermekvédelmi bizottsága indítson vizsgálatot. A két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni, hogy a jelenleg a Stamina SK-t irányító dr. Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a MÚSZ etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.
„Ahogy megválasztásom óta többször is leszögeztem: bántalmazásnak nincs helye az uszodában„ – mondta Wladár Sándor. – ”Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése: nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz.”
Dr. Szilágyi Zoltánnak az idei évben már volt egy fegyelmi ügye, amikor az FB jogerősen írásbeli megrovásban részesítette, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszó-számban.