Zsidómentő prostituáltak

Posted by

A Szombat írása

Józsué könyvében szerepel egy Ráháb nevű kánaáni nő, aki a történet szerint két izraelita kémet bújtatott Jerikó királya elől. Ez a történet visszacsengett a holokauszt idején, amikor számos szexmunkát végző nő bújtatott zsidókat. A legtöbb ilyen nő neve és története a történetírás homályába veszett. Hedwig Volker egy sörfőző lányaként született 1900-ban Berlin Schöneberg negyedében, majd 1926-ban ment feleségül ment Walter Porschützhöz. Mindketten alacsony iskolai végzettséggel és társadalmi státusszal rendelkeztek. Amikor nem munkanélküliek voltak, csekély bérezésű munkát végeztek. Hedwig, amikor csak lehetett, gépírónőként és üzemi munkásként dolgozott. Végül élete úgy hozta, hogy a fizetését szexmunkával és feketepiaci kereskedelemmel kellett kiegészítenie.

A háború alatt Porschütz barátjának segédkezett, Otto Weidtnek. Weidtet gyakran nevezték mini-Schindlernek, mert a kefegyártó műhelyében megvédte megváltozott munkaképességű zsidó munkásait, mondván, hogy a vállalatának a Náci Birodalomban kiemelt szerepe van.

Hedwig Porschütz jól ismerte a feketepiac működését. Értékes élelmiszereket és fogyasztási cikkeket tudott beszerezni a náci tisztviselők megvesztegetésére, vagy éppen a zsidó munkások eltartására. Képes volt olyan kiváltságos dolgokhoz is hozzájutni, mint például utazási kuponok. Munkája azért is volt különösen veszélyes, mert Németországban a feketepiaci tevékenységet még szigorúbban büntették, mint a zsidók megsegítését. Illegális kereskedelemért akár halálbüntetés is kiszabható volt.

1943 elején Hedwiget hivatalosan is felvette Weidt cég. Papíron gyors- és gépírónő volt, de ha kellett a feketepiacon is dolgozott. A rendőrség által 1944. június 3-án kihallgatott nő azt mondta, hogy Weidtnél dolgozott gyorsíróként, havi 175 birodalmi márkáért. Szüksége volt rendszeres bejelentett munkára, ugyanis a háborúban a munkaképes férfiak túlnyomó része a fronton volt, így nőknek kötelezően be kellett lépniük a munkaerőpiacra. Hedwig feketepiaci ügyletei mellett zsidókat rejtegetett szűk, másfél szobás berlini lakásában. Itt készpénzért vagy élelmiszerjegyekért cserébe szexuális szolgáltatást is nyújtott.

Hedwig tevékenysége önmagában is merész volt, no de mindehhez az Alexanderplatzon lakott! A Birodalmi Biztonsági Főhivatallal, az egész náci gyilkoló gépezet központjával közvetlenül szemben. Az SS, a Gestapo, a Sicherheitspolizei nyomozócsoport és az Einsatzgruppen mobil gyilkoló osztagok főhadiszállása mind ott volt egy köpésre. Bár nincsenek megbízható feljegyzések, amelyek megneveznék az ügyfeleit, de legalább egy katona visszatérő látogatója volt, aki a Wehrmacht hazautazó tagjainak biztosított utazási kuponokkal fizetett. Ennek a kuponnak akkoriban a feketepiacon óriási értéke volt.

1943 januárjában az ikertestvéreket, Marianne és Anneliese Bernsteint rejtegette a lakásán. A 17 éves lányok 1939-ben, apjuk öngyilkossága után, Königsbergből jöttek Berlinbe, hogy szakmát tanuljanak. Anneliese szabónak tanult. Marianne vak volt és Weidt kefegyárában talált munkát. Miközben Porschütz lakásán bujkáltak, a Bernstein testvérek a lakásban vészelték át a könyörtelen légitámadásokat, mivel az óvóhelyen könnyen leleplezhették volna őket.

Ugyanezen év márciusában Hedwig befogadta Grete Seeliget és Lucie Ballhornt is – így már négy bújtatott nő aludt egy ágyon. Egy ilyen kicsi és forgalmas lakásban rejtve maradni csak úgy lehetett, hogy ha a szigorú viselkedési szabályokat mindenki nagy önfegyelemmel betartotta. Amíg Hedwig a kuncsaftjait fogadta, az üldözött lányok a padláson bujkáltak. Hedwig később megnyitotta a lakását más prostituáltak előtt.

Mindkét Bernstein nővér túlélték a háborút, és 1946-ban sikeresen az Egyesült Államokba emigráltak, majd ott is élték le az életüket. Marianne 1987-ben halt meg, Anneliese pedig az 1990-es éveket is megélte. Grete Seelig is túlélte a holokausztot. De Ballhornt 1943-ban elfogták. Auschwitzba deportálták, ahol megölték.

Hedwig Porschütz feketepiaci üzleteire 1944-ben derült fény. Letartóztatták, bíróság elé állították. Élelmiszer felhalmozás és “üzletszerű kéjelgés” bűntettében bűnösnek találták és 18 hónapra ítélték. A háború végén, 1945-ben szabadult, lakása a szövetséges bombázások során teljesen odaveszett. A berlini kárpótlási hivatalhoz fordult, politikai indíttatású állami üldöztetésre hivatkozva, de a kérelmét elutasították. Férje visszatért a katonai szolgálatból, és szegénységben élték le életük hátralévő részét. Hol alacsony bérű munkákat vállaltak hol munkanélküliek voltak. Hedwigtől 1959-ben a prostitúció miatt megtagadták az “el nem ismert hős” kitüntetést is.

Hedwig Porschütz 1977-ben halt meg egy berlini idősek otthonában. A 2000-ben bezárt schönebergi régi temetőben nyugszik. Nem maradt fenn róla fénykép.