Transzplantált fiam

Posted by
>Lengyel László
(az újságíró, nem a politikus)
Kedves Barátaim, mindenki, akivel itt „szoktam” a Facebookon találkozni!
Kötelességem megosztani veletek az alábbi mondandómat, ha már voltam olyan önző, hogy a fájdalmamat, aggodalmamat megosztottam veletek. Akkor is kértem, most viszont még nagyobb nyomatékkal kérem: ne küldjetek jókívánságokat, ne mondjátok, hogy mennyire örültök. Igen, hiszek abban, hogy ha sok jó ember ugyanazt akarja, kívánja, abból akár lehet is valami. De nem kell kimondani, leírni. Az aggodalomnak még nincs vége, és ha nem akkor és úgy dolgozom fel magamban, ahogy magam meg- és átélem, mert a ti legjobb szándékú, legtisztább és legőszintébb kívánságaitok más dinamikát adnak ennek a folyamatnak, az nem biztos, hogy nekem mindig jó. Tudom, hogy velem vagytok. Gif sem kell! Egy egyszerű jel elég. Vagy még az sem. Ugye megértetek?
Január 13-án tudtam meg, hogy a nagyfiamnál akut leukémiát diagnosztizáltak. Hónapok teltek el, és ki sem lépett a kórházi szobájából, vérátömlesztések, kemoterápiák, a protokoll szerinti más kezelések, infúziók, gyógyszerek marékszám, és persze rosszullétek, fájdalmak, hangulatingadozások. A jó napokon meg onnan a kórházi ágyról sikeres üzleti ügyek, projektvezetés, munkaszervezés, ajánlatok készítése és elfogadtatása, a magántervek menedzselése. Nyárra már tudtuk, hogy magát a rákot sikerült kiirtani, de amig transzplantációval nem cserélik le a csontvelőt, az bármikor kiújulhat. Tehát volt már kis szabadság, voltak közös programok, örömteli napok, de mindvégig várakozás és bizonytalanság.
A fiamról annyit kell tudni, hogy az első kis diplomáját még hulladékgazdálkodásból szerezte, aztán a geográfia ipartelepítési szakiránya következett, végül a településüzemeltető mérnök lett a mesterfok. Közben megtanult vizet, villanyt, bármit szerelni (csak gázt nem), a teljes épületgépészet és a falazás, betonozás, burkolás, festés, mázolás a kisujjában van. A barátjával egy építőipari céget visznek ketten, tisztességgel, becsületesen, sikeresen, elég stabil megrendelői körrel. Megvan a saját háza terve is, a gyönyörű két nagymarosi telek is, ha nincs betegség, már állna a szerkezet. Tavasszal nekifogunk.
Még talán annyit, hogy a diplomamunkájában sok más rendkívül életképes városfejlesztési terv mellett azt javasolta, hogy a Kelenföldi és a Déli Pályaudvar között csak két sínpár maradjon, ennek is a Déli felé eső szakasza süllyedjen a föld alá, vagyis záródjon be a metró kör. A felszabaduló helyen megoldódna az M1-M7 autópályák bevezetése, a Vérmező és a Gesztenyéskert zöld folyosójának kialakítása, a Nagyenyed utcai betorkollástól a föld alá kerülne az Alkotás utca forgalma is, és majd a Margit körútnál bukkanna elő, a felszínen a park mellett fényfolyó képezné az alagút tetejét, parkkal, vízzel, világvárosi megoldásokkal. Nyugalom, soha nem lesz belőle semmi, pedig mennyi pénz megy el fölöslegesen a Széll Kálmán térre, a Délire és még sok elaprózott, fantáziátlan megoldásra az érintett területeken.
Szóval december elején, a kicsit lusta Mikulás meghozta az őssejttranszplantációt, Luca napra már tudható volt, hogy a csontvelőképződés beindult, a kicsit siető Jézuska a „szabadulást” is ajándékba adta. Most szeparáció, nagyon gondos és csíramentes táplálkozás – szerencsére elfogadta a hozzáértő, képzett és gondos anyja segítségét, és egyelőre nem ragaszkodik hozzá, hogy önálló legyen. Még három hónap nagyjából, amíg úgy élhet köztünk, mint bárki más. De ő már mindig transzplantált lesz.
Nem tudtam neki annyit segíteni, amennyit szerettem volna – nem rajtam múlott –, de nagyon büszke vagyok rá. És végtelenül hálás az orvosainak.
Boldog új évet, boldog új életet!