Kék szem, barna szem

Posted by

EGY MÉRFÖLDET MÁS MOKASSZINJÁBAN

>Erős Lászlő
>Egy olyan városka iskolájában, ahol csak fehérek laknak (Riceville, Iowa állam), négert talán nem is láttak, Jane Elliott tanítónő különleges módszert alkalmazott, miután rájött, hogy a gyermekek előítéletet táplálnak a négerek iránt: nem elég értelmeseknek, kevésbé tisztáknak és verekedőknek tekintik azokat. William Peters (A Class Divided, 1971) beszámolója szerint a tanítónő először vázolta, hogy az USA számos vidékén milyen korlátozásokat alkalmaznak a négerekkel szemben, de a gyerekek nem mutattak különleges érdeklődést, nagyon elvontnak találták a hallottakat. Ekkor idézte a sziú indiánok mondását: „Ó, Nagy Szellem, óvjál meg attól, hogy ítélkezzem egy ember fölött, mielőtt egy mérföldet járnék annak mokasszinjában”. Majd így folytatta:

– Mit gondoltok, hogyan érzi magát egy néger kisgyermek? Nehéz elképzelni? Az kellene, hogy titeket is úgy kezeljenek, mint őt.

A gyermekek nem értették. Mire elmagyarázta:

– Az osztályt két táborra osztjuk. A kék szeműeket és a barnaszeműeket elválasztjuk. Egyik nap a kék szeműek lesznek az alacsonyabb rendűek, másnap fordítva.

A gyermekek lelkesen ráálltak. Tizenhét kék szemű volt az osztályban, nyolc barna szemű és három

zöld szemű. A két tábor valamelyes kiegyenlítése érdekében a barnák és zöldek egy csoportba kerültek.

– Ma a barna szeműek a felsőbbrendűek. Ők tisztábbak és értelmesebbek.

A privilegizáltak meglepődve néztek egymásra, míg az „alacsonyabb rendűek” kissé feszengtek. A tanítónő kijelentette:

– A kék szeműek emlékeznek-e arra, mit tanultunk tegnap?

– Nem! Ez lehetetlen! – válaszolták csoportosan a „felsőbbrendűek”, akik kezdték megérteni a játékszabályokat.

Ezekben azután meg is állapodtak. A barna szeműek közvetlenül ihattak a csapból, a többieknek kartonpoharat kellett használniuk. Egyik kék szemű zavartan feltette a miért kérdést.

– Mert betegséget kaphatunk tőletek – válaszolta a másik tábor egyik tagja.

A tanítónő öt perccel meghosszabbította az előjogokkal rendelkezők szünetét.

– S ki ül az első sorokba? – kérdezte szünet után Jane Elliott.

– Mi! – hangzott a barna szeműek kórusa.

Már szinte természetesen fogadták a játékszabály utolsó pontját is: a kék szeműek csak akkor játszhatnak a barna szeműekkel, ha kifejezetten felszólítják őket erre.

TÉNYLEG FELSŐBBRENDŰEKNEK KÉPZELTÉK MAGUKAT

Az órák során a tanítónő csak az uralkodó csoport tagjait segítette, a többieket szigorúan megdorgálta a legkisebb hibáért is.

– Dél felé már kezdtem sajnálni a kezdeményezést – vallotta be később a tanítónő. – A kék szeműek már úgy viselkedtek, mint a legyőzöttek, a barna szeműek viszont vidámak voltak, kitűnően szórakoztak. Semmi kétség, tényleg felsőbbrendűeknek képzelték magukat.

Elliott tanítónő másnap kijelentette:

– Tévedtem a tegnap, amikor azt mondtam, hogy a barna szeműek többet érnek a kék szeműeknél. Éppen fordítva van. A kék szeműek az értelmesebbek.

Az előző napi vidám arcok most elkomorultak.

A kék szeműek pedig ávették az uralkodó szerepét. Azzal a kis különbséggel, hogy kevésbé agresszívek voltak a barna szeműekkel, mint azok voltak velük szemben.

Amikor a tanítónő végül feltette a kérdést:

– Valóban úgy gondoljátok, hogy a szemetek színének valami köze van a személyiségetekhez?

– Nem! – hangzott el az egyhangú felkiáltás.

Ugyanez volt a válasz, amikor azt kérdezte: vajon értelmesebb dolog-e valakit a szeme helyett a bőrének színe szerint megítélni?

Feltehetőleg még Riceville-ben sem változott meg minden az iskolában történtek után, hiszen köztudomású, hogy a gyermeki előítéletek kialakításában elsődleges szerepe van az otthoni környezetnek.

De adódik a bizarr gondolat: mi történne, ha B. J. Vorster dél-afrikai miniszterelnök csupán egyetlen napra „szeme színét változtatná” és olyan négerré válna, akinek nincs rendben a Reference Bookja?

Megjelent A Hét II. évfolyama 52. számában, 1971. december 24-én.

Címkép: Régi sajtókép az iskoláról