Nyáry Krisztián: Súlyos társadalmi következményei lesznek annak, hogy egyre kevesebb a könyvolvasó fiatal

Posted by
RTL.hu

Szépirodalom olvasása nélkül 10-20 év múlva a mostaninál is sokkal több lesz a könnyebben megtéveszthető, populáris politikára vagy szélsőségekre nyitott, a mindennapok problémáival megbirkózni képtelen felnőtt – vázol fel sötét képet Nyáry Krisztián könyvkiadó, író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember, aki szerint történelmi időket élünk, legfeljebb nem vesszük észre.

Szakmailag a koronavírus-járvány, pontosabban a különböző karanténintézkedések hatása okozta a legtöbb problémát. Ami igazán nagy nehézséget jelentett, az a könyvtárak korlátozott nyitvatartása volt. Mivel ez már tavaly is tartott, nem tudtam kutatni, így az idénre tervezett könyvem sem készülhetett el. Írtam viszont egy színdarabot, amihez nem kellett könyvtár: Ady Endre Léda és Csinszka közötti éveiről szól, és a Madách Színház mutatja be hamarosan. A magánéletemben a jó és a rossz összecsúszik: lányaim, akik 20 és 21 évesek, szeptemberben elköltöztek a családi otthonunkból. Egyrészt nem sejtettem, hogy ez milyen nehéz életszakasz egy szülőnek, másrészt jó látni, hogy megkezdték önálló, felnőtt életüket.

Mi az, amit leginkább vár, és amitől legjobban tart 2022-ben?

Remélem, hogy a világ visszatér a normális, kiszámítható működéshez, és magunk mögött hagyjuk a járványt. Bízom abban is, hogy a választások után, bármi is legyen az eredmény, elül a minden értelmes vitát felülíró harctéri hangulat Magyarországon. (Na jó, ennyire nem vagyok optimista, de talán csökken.) Amitől legjobban tartok, az az a vészjósló folyamat, ami az egész nyugati világban két irányból támadja a felvilágosodás és a liberális demokrácia hagyományait.

Azokra a kritikát nem tűrő, humort nem ismerő, az egyéni szabadságot megvető jobb- és baloldali mozgalmakra gondolok, amelyek a félelemkeltésre építik a politikájukat.

Ön szerint mi lesz a szakmája legnagyobb kihívása 2022-ben?

Könyvkiadóként több szempontból is nehéz évre számítunk. A papírgyártás világszerte akadozik, ami egyrészt hosszabb nyomdai határidőket jelent, másrészt drágább könyveket. Már idén is legalább négyszer emelkedett a papír ára, és arra számítunk, hogy ez a trend legalább 2022 közepéig folytatódik. Ráadásul nemcsak a papírár miatt drágulnak majd a könyvek: a bérleti díjaktól a külföldi szerzők jogdíjáig sok költségünk jelentkezik euróban, esetleg dollárban, miközben egy magyar nyelvű könyvet csak magyaroknak lehet eladni – a gyenge forint ezért különösen nehezen érinti a könyvszakmát. Ráadásul bárki is nyerje a választást, biztos, hogy spórolós költségvetési időszak jön. Azaz az olvasók zsebében kevesebb pénz lesz, a könyvek előállítási költségei viszont jelentősen nőnek. Ebben kell megtalálnunk az egyensúlyt: nem lesz könnyű feladat.

Mi az, amiről ma még keveset beszélünk, mégis jelentős hatással lehet akár világ sorsára a közeljövőben?

Az iskolákban ott ül egy új generáció, amelynek a képviselői között többségben vannak azok, akik egyáltalán nem olvasnak könyvet. Nem a funkcionális analfabétákról beszélek, hanem azokról, aki rengeteg betűt fogyasztanak ugyan, mégis képtelenek elmerülni egy irodalmi műben. Nagyon gyorsan megtalálnak egy számukra fontos adatot a világhálón, másodpercek alatt hoznak döntést egy weboldalra rápillantva – lényegében csak a címekre és a vastagon szedett mondatokra koncentrálva. A digitális tartalmak befogadásakor általában rövid idő alatt rengeteg adatot kell feldolgozniuk, ez pedig a lassabb, nagyobb koncentrációt igénylő befogadástól veszi el az időt. Ha viszont nem jut elég idő a fókuszált vagy mélyolvasásra, az többek között a kritikai gondolkodás rovására is mehet, ennek pedig a fake news korában óriási jelentősége van. Az irodalom egyik legfőbb funkciója emellett a „másvalaki bőrébe bújás” képességének elsajátítása, ami egyszerre fejleszti az empátiát és a kreativitást is.

Ma már természettudományos kísérletek is igazolják, hogy aki nem fogyaszt szépirodalmat, az kevésbé tudja kritikusan szemlélni és értelmezni az új információkat, kevésbé empatikus másokkal, és jóval kevésbé kreatív a munkájában.

Ha ezen nem tudunk változtatni, azaz nem tudunk jóval több olvasó fiatalt nevelni, annak 10-20 év múlva súlyos társadalmi következményekkel fizetjük meg az árát: sokkal több lesz a könnyebben megtéveszthető, populáris politikára vagy szélsőségekre nyitott, a mindennapok problémáival megbirkózni képtelen felnőtt.

Hogyan látja Magyarország következő tíz évét?

Pár éve összeállítottam egy könyvet 1848-49-ben keletkezett levelekből. Az egyik legérdekesebb tanulság számomra az volt, hogy ’48 márciusában még a művelt emberek többsége sem vette észre, hogy forradalom van. Nem folyt vér, nem kergették a parasztok az utcán a nadrágos embereket, ezért a forradalom szó nem is jutott eszükbe. Azt tudták, hogy valami fontos változás zajlik, le is írták a leveleikben, amit tapasztaltak, de elsősorban azért a saját ügyes-bajos dolgaik foglalkoztatták őket. Csak hét-nyolc hónappal később, utólag azonosították, hogy jé, ez egy forradalom. Amikor a „történelem történik”, azt ritkán vesszük észre, legfeljebb érezzük a változást. Most is valami ilyesmit látok. A nyugati világ, benne Európa és Magyarország történetében szinte biztosan fordulatot hoznak majd ezek az évek. Nem tudom, hogy ez a kompország, ahogy Ady hívta, a nyugati vagy a keleti kikötőben fog-e kikötni, vagy lesznek-e még ilyen kikötők, de hogy mindez mostanában dől el, abban biztos vagyok. Ilyenkor van feladata a művészeknek: leírni, megfesteni, ábrázolni ezt az egész változást, amelyben élünk.

Mit szeretne megvalósítani jövőre a saját életében?

Szeretnék írni egy könyvet azokról az emberekről, akiknek a mai magyar identitást köszönhetjük. Ez nem is olyan régi dolog. Ha 1800-ban egy művelt külföldit megkérdeztek, mi jut eszébe a magyarokról, szinte semmi olyasmit nem mondott, amit mai kortársa. 1900-ban azonban már nagyjából a ma ismert hívószavakat sorolta volna. Ahogy a legtöbb modern nemzetállam, a magyar is a 19. században született, ezért legfontosabb nemzeti szimbólumaink is ekkor keletkeztek. Jószerivel ekkor alakult ki minden, amit ma a magyar identitás alapjainak tekintünk: a mai magyar konyha, a magyar irodalmi nyelv, a magyaros zene, a magyar történelem közkeletű elbeszélése és hőseinek panteonja is.

Ekkor születik meg a magyar főváros jelképes épületeivel, de ekkor nyerik el ma ismert formájukat a legfontosabb magyar tájak, az Alföld, a Balaton, a Duna és a Tisza vidéke is. E mozaik darabjaiból rajzolódik ki az a meghatározhatatlan értékvilág, amit magyarnak nevezünk.

Mindez nem magától alakult: emberek találták ki és formálták olyanná, hogy ma már magától értetődően jelenti identitásunk alapjait. Róluk szólna ez a könyv.

Ha szabadon utazhatna az időben, melyik korba menne, és miért éppen oda?

Talán a 19. század legvégére. Amikor még Mikszáthtal és Jókaival is találkozhattam volna, de már Adyval is megihattam volna egy fröccsöt. Ez már elég modern és kényelmes világ volt, angolvécével és fogkefével, de még konflissal és gőzhajóval. Elég élhető is – annak persze, akinek volt elég pénze. Bár ez a jelenre is igaz.