Keleti partnerség

Posted by

Dérer Miklós
>Magától értetődő, hogy minden államnak, szövetségnek, vagy integrációs képződménynek alapvető
érdeke határai mentén, vagy azoknak közvetlen közelében a stabil, kiszámítható és biztonságos
viszonyok kialakulása. Az erre képes államok és állam-konglomerációk aktívan igyekeznek is
elősegíteni és a lehetséges mértékben fenntartani a számukra kedvező állapotokat. Ez a felismerés
intézményesítette 2003-ban az Európai Unió Európai Szomszédságpolitikáját (European
Neighbourhood Policy – ENP), amely különleges helyet foglal el a Közös Kül- és Biztonságpolitika
kontextusában.
A szomszédságpolitika két területre fókuszál: Kelet Európára és a Dél-Kaukázusra, valamint a Dél-
Mediterráneum arab országaira – az ún. MENA-régióra (Middle East and North-Africa). A Nyugat-
Balkán államai nem alanyai az ENP-nek, azokkal a bővítési politika keretében az évenkénti
Bővítési Csomag-ok (Enlargement Packages) foglalkoznak. Vagyis az Unió különbséget tesz
tagsági perspektívával közvetlenül rendelkező, és azzal egyelőre nem biztatott szomszédállamok
között.
Az ENP keleti dimenziója (Eastern Partnership) a szomszédságpolitika 2009-től körvonalazódó
kitüntetett szelete. Az eredetileg részes hat ország – Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz,
Georgia (Grúzia), Moldova és Ukrajna – közül idén júniusban Belarusz az Unióval megromlott
kapcsolatai miatt, és a kirótt szankciók elleni tiltakozásul felfüggesztette részvételét a programban,
amelynek célja az érintett régiókban a biztonság, a stabilitás, a demokrácia és a jogállamiság
megszilárdítása, a politikai együttműködés és a gazdasági integráció fejlesztése az Európai Unióval
és egymással. Ezek a törekvések új értelmet nyertek a 2008-as georgiai konfliktus, a 2014-es krími
orosz intervenció, és azóta is időnként fellángoló, orosz beavatkozással terhelt ukrajnai
polgárháború, valamint a ki-ki újuló ukrán–orosz háborús feszültség következményeképpen.
Hasonlóképpen a hegyi-karabahi enklávé birtoklásáért 2020-ban kitört azeri-örmény háború szintén
erősít(h)ette (volna) az uniós tagországoknak a régióra vetett figyelő tekintetét. A posztszovjet
térség ezen szeletének bajait csak szaporítja, és hab a tortán, hogy valamennyi országnak – Belarusz
kivételével – területi vitái is vannak Oroszországgal.
Azonban ne legyünk igazságtalanok. Az uniós szervezetek, „Brüsszel” – bármit jelentsen is ez a
városnév az olvasónak – nagyon is érdeklődtek a kihívásokkal és fenyegetésekkel terhelt
szomszédság iránt. A 2017-es ötödik csúcstalálkozón a Bizottság és a külügyi és biztonságpolitikai
főképviselő a 2020 márciusában meghatározott öt alapelv alapján idén már kidolgozott egy
javaslatot az együttműködés fő prioritásairól. Ez az átfogó agenda célul tűzi ki a külkereskedelem, a
növekedés és a munkalehetőségek felfuttatását, a gazdaságok összekapcsolódásának (connectivity)
fejlesztését, a demokratikus intézmények és a jogállamiság erősítését, a zöld és digitális átmenetet, a
nemek egyenlőségének biztosítását, valamint a befogadásra és elfogadásra képes társadalom
kifejlesztését. (Látnivaló, hogy ezek a célok elsősorban a belső regionális stabilitás elérésének
segítésére fogalmazódtak meg, és kevéssé foglalkoznak a külső biztonság romló feltételeivel.)
Ugyanakkor néhány ország – leginkább Németország, Horvátország és Portugália – más-más
okokból négy hosszú évig blokkolta, hogy végre összehívhassák a Keleti Partnerség hatodik
csúcstalálkozóját. Úgy látszott kívülről, hogy pozitív érdeklődés hiányában a régió elvesztette
kiemelt szerepét a kül- és szomszédságpolitikában. Azonban idei fejlemények, a lengyel–belarusz
határon kialakult robbanásveszélyes helyzet és az ukrán–orosz konfliktus másokat is
belesodródással fenyegető háborús hisztériája a vonakodókat is meggyőzte arról, hogy a kialakult
helyzet nemcsak a regionális stabilitást döntheti még inkább romba, hanem – amennyiben nem lép –
érinti az EU biztonságát, tekintélyét és befolyását. A lépéskényszer pedig cselekvésre ösztönzött,
így végre a hónap közepén (2021. december 15-én) megtartották a régóta várt csúcstalálkozót.
(A lengyel határra minszki hivatalos segítséggel menedékkérő tömegeket szállítottak, zsarolási
célból és az autoriter irányba fordult Lukasenka-rezsimre kirótt európai szankciókat „büntetendő”.

A bebocsáttatást kérők mesterséges radikalizálása, voltaképpen fegyverként használata – ez is a
hibrid háború része – nagy nyomás alá helyezte a lengyel biztonsági szerveket, és a határ mentén
súlyos helyzet alakult ki. ( A feszültség legújabban mintha enyhült volna.) Az ukrán–orosz határra
pedig Moszkva százezernyi katonai erőt és jelentős mennyiségű nehézfegyverzetet telepített, ha
nem inváziós célból, akkor azért, hogy saját érdekei szerinti megoldásra szorítsa Ukrajnát, és a
Nyugattól Ukrajna NATO és EU-integrációjának véglegesen a napirendről történő levételét zsarolja
ki. (A zsarolás része egyébként az a szerep is, amit az orosz politika a híradások szerint a lengyel-
belorusz határkrízisben is játszik, felbujtóként.)
Magától értetődő, hogy ilyen körülmények között a csúcsértekezlet a biztonsági kérdések
megvitatását és a kihívásokra adandó válaszokat helyezte előtérbe. Ahogyan a litván védelmi
miniszterhelyettes másokkal is összecsengő véleményben megfogalmazta a minap, az Európai
Uniónak, amennyiben fontos geopolitikai szereplő kíván lenni, nem Afrikában – vagy tehetjük
hozzá, az Indo-pacifik térségben – kell elsősorban szerepet vállalnia, hanem itt, a keleti
szomszédságban, és a jelenlegi helyzetben biztonsági és védelmi kérdésekben is. Érzékeltette, hogy
eljött az idő, hogy a politikai üzeneteken túl még karácsony előtt egyértelmű politikai
elkötelezettséget mutasson az Unió a térség, abban is elsősorban Ukrajna jövőjének biztosítására.
A Keleti Partnerség léte és problémái már önmagában is az európai egységesülési folyamat
hiányosságaira és zavaraira utalnak. Az unió tovább fejlődése is indokolja, hogy a régió sorsnak
alakulása az európai politikai folyamatok középpontjába kerüljön, más aktuális kérdésekkel együtt.
Az EU támogatása eddig is sokrétű és lényeges volt. Átfogta az uniós kompatibilitáshoz is
szükséges reformfolyamatok támogatása mellett a pénzügyi támogatást, és a piacra jutást segítő
támogatásokat is. A legfejlettebb, az integrációs közeledésben legmesszebb jutott országokat, az
idén megalakult, és már társulási egyezménnyel is rendelkező Társult Trió államainak (Ukrajna,
Moldova és Georgia) uniós kapcsolatai különösen fejlődtek, még az emberi érintkezések szintjén is.
Azonban a sokszor emlegetett bővítési fáradtság (enlargement fatigue), a térség geopolitikai,
geostratégiai és geoökonómiai jelentőségéről egészen a legutóbbi időkig zajló belső uniós vita,
valamint az orosz tényező minden segítőkészség és jóindulat ellenére jelenleg blokkolja a bővítési-
tagsági perspektívákat. A másik három ország – illetve Belarusz nélkül csak kettő tartozik ide,
mivel Örményország és Azerbajdzsán (és a magát felfüggesztett Belarusz) – demokratikus fejlődése
pedig több vonatkozásban is megrekedt, erős autoriter tendenciák jelentkeztek mindkét államban,
fegyveres konfliktusukról most nem is beszélve.
Az orosz politika befolyása továbbra is meghatározó a térség sorsának alakulásában. Oroszország a
külpolitikát elsősorban geopolitikai versengésnek tartja. Történelmi és biztonsági okok miatt ezt a
poszt-szovjet régiót Moszkva saját privilegizált érdekszférájának és befolyási övezetének – legjobb
esetben is egyfajta ütközőzónának – tekinti, ahol nem kíván megtűrni idegen hatalmakat. Az
Európai Unió és a NATO kiterjesztése erre a területre számára áthághatatlan vörös vonalnak
minősül, ami természetesen korlátozza az itteni államok szuverén döntési jogait szövetségeseik és
integrációs vonzáskörzetük meghatározásában. Az orosz politika felfogása szerint nagyhatalomként
az itteniek választási szabadságába joga van beleszólni, pontosabban nem beleszólási vagy
vélemény nyilvánítási jogosultsággal rendelkezik, hanem egyenesen vétójoga van. Ilyen
körülmények között a klasszikus és immár hagyományos európai uniós felfogás, amely nem
geopolitikai versengésben gondolkodik Európában, hanem egy olyan közös európai ház építését
ambicionálja, amelynek egy demokratikus Oroszország is része lenne, nem igazán tud érvényesülni.
Az Unió azonban jól-rosszul igyekszik megfelelni a várakozásoknak. Első lépésként határozottan
váltott. A multilaterális, az egész térséget illető megközelítést bilaterális irányba szándékozik vinni,
nevezetesen a ’reformer’ és az ’autoriter’ tendenciákat mutató országokat külön kezelné, kiemelten
az előzőeket. A Társult Triót alkalmasnak látja a mélyebb integrációra, a közös piacba, az európai
jogrendbe és az uniós programokba történő teljesebb bekapcsolódásra. A politikai stabilitás és a
reformok sikeressége érdekében szorosabb és kiterjedtebb biztonsági együttműködést preferálna,
ebbe beleértve a hibrid fenyegetések elleni védelem erősítését. Egyúttal mindez együtt járna a
reformfolyamatok határozottabb és konzekvensebb számonkérésével.

Mindezen célok találkoznak a Trió növekvő együttműködést és bekapcsolódást célzó törekvéseivel,
bár nem elégítik ki a közvetlenebb tagsági perspektíva nyújtásával kapcsolatos várakozásaikat.
Ukrajna újabb és szigorúbb Oroszország elleni szankciók bevezetését célzó javaslata sem kapott
egyelőre zöld utat, mivel a Unió ezeket Moszkva esetlegesen bekövetkező további agresszív lépései
esetére tartogatja.
A neves holland külpolitikai think tank, a Clingendael úgy látja, hogy a Keleti Partnerséggel
összefüggésben az Európai Uniónak három dilemmával kell szembesülnie: geopolitikai érdekeinek
és a régióval kapcsolatos normatív elképzeléseinek az összehangolásával; a multilaterális és
unilaterális megközelítések helyes arányának megtalálásával; végül pedig az itteni elhúzódó
konfliktusok és hibrid fenyegetések – általában is a kemény biztonsági kérdések – kezelésének
mikéntjével.
Érdekes módon eleddig viszonylag kevés elemzés jelent meg a keleti szomszédsági csúcs
eredményeiről, hozsannázás pedig alig. Ha a mindig pozitív záró kommünikén túli elérhető
információk alapján felelnem kellene arra a kérdésre, hogy sikeres volt-e az összejövetel, bátran azt
válaszolnám, hogy igen. Vagy nem. Illetve részben.
Végül is tudjuk, hogy mi a puding próbája.

Címkép: Ukrán katonanők magas sarkuban