A szerencsés Hernádi (Magyar NERmese)

Posted by
>Szervusztok gyerekek, ma nem a nemátalakító műtétekről, hanem a szerencsés Hernádi Zsoltról mesélek nektek. Ismeritek a szerencsés Hernádi Zsolt történetét? Nem? Na, akkor most nagyon figyeljetek, mert nem mondom el kétszer. Amit most hallani fogtok, abból egyszer is épp elég.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy város. Ezt a várost úgy hívták, hogy Esztergom, Na, ennek a városnak a határában volt húsz összefüggő terület. Gyopáros kempingnek is nevezték korábban ezt a területet, de már jó ideje nem az. Ez a húsz terület egyenként cirka 25 és 60 millió forint közötti forintot ért, összesen tehát hússzor annyit, vagyis, nagyon sokat. Nem voltam jó matekból gyerekek, de remélem, ti ki tudjátok számolni, hogy mennyit.

Hogy mitől szerencsés a Hernádi Zsolt? Nem attól, hogy megszüntették ellene a nemzetközi körözést, amit még a horvát INA és a magyar MOL ügyletei kapcsán rendeltek el. Ez is nagy szerencse, mert a legtöbb embert addig körözik, míg el nem kapják, de a szerencsés Hernádival nem ez történt.

Hogy mi lett vele? Ne türelmetlenkedjetek gyerekek, máris rátérek a lényegre. Az említett területet 2016-ban tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat értékesítette. Ez azt jelenti gyerekek, hogy eladta a földeket. Összesen mintegy 71 millió forintért. Az esztergomi önkormányzatnak elővásárlási joga volt a területre, de lemondott róla, nem kellett neki. Van ez így, gyerekek, nem kell mindent megvenni, amit olcsón adnak.

Már ebben is nagy mákja volt ennek a Hernádinak, de az igazi szerencse még csak ezután következett. Képzeljétek gyerekek, mi történt. A város Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságában, mely grémium lemondott az elővásárlási jogról, ott ült Sasvári Viktor, a Fidesz akkori helyi önkormányzati képviselője. Ez a Sasvári Viktor szintén tulajdonosa volt a BSP Ingatlanberuházó Kft-nek, vagyis annak a cégnek, amelyik végül 71 millió forintért megvette az egykori kemping területét.

Tessék? Mit kérdeztek, gyerekek? Hogy merült-e fel összeférhetetlenség? Lóf@sz, mama, az merült fel, hogy klasszikust idézzek. A jegyzőkönyvek szerint nem volt összeférhetetlenség

Na most még az is kellett a Hernádi Zsolt szerencséjéhez, hogy ennek a cégnek volt egy másik tulajdonosa is, akit Bacsa Györgynek hívnak. Ez a Bacsa György a MOL-vezér Hernádi Zsolt rokona. És még mindig nincs vége a szerencsék láncolatának, mert amint azt Cserép János, a Esztergom önkormányzati képviselője feltárta, a  polgármester, Hernádi Ádám is családtag. Ő a szerencsés Hernádi unokaöccse.

Hogy ez miért szerencse? Elmondom ezt is gyerekek. Az történt, hogy 2020 januárjában az akkor még külterületi zártkertnek minősülő telket a polgármester döntésével belterületnek minősítették. Éppen egy hónappal azelőtt, hogy az ilyen átminősítésekre büntetőadót vetett ki a kormány. Ugye, hogy mekkora mák? Ennek a szerencsés Hernádinak és társainak lottózniuk kellene, tuti, hogy minden héten telitalálatuk lenne. Ennyi szerencse egy ilyen kis családi közösségben ritka.

Eddig tudtatok követni, gyerekek? Nem? Pedig még mindig nincs vége a mesének. Merthogy a 22 ezer négyzetmétert felparcellázták, ami immár a külterületnél sokkal értékesebb belterületté változott, és elnevezték Panoráma lakóparknak. Miután ez is megvolt, úgy döntöttek, hogy az így kialakított telkeket értékesítik. 5-600 millió forintot lehet kapni most a telkekért, ami a 71 milliós vételi árhoz képest igen szép összeg.

És nem fogjátok elhinni gyerekek, de így görbüjjek meg, ha nem igaz: amikor a 24.hu újságírója vevőként érdeklődött, akkor az értékesítéssel megbízott ingatlanos Hernádi Zsolt érdekeltségeként beszélt a lakóparkról.

Most mondjátok meg gyerekek, mekkora mázlija van ennek a Hernádinak? Ezért is van, hogy ebben a mesében szerencsés Hernádiként kerül említésre.

Most mondjam azt, hogy itt a végünk, fuss el vélünk? Inkább azt mondom, amit ilyenkor, a meséim végén mondani szoktam. Hogy boldogan élnek, amíg meg nem halunk.

Címkép: Orbán, Hernádi,Csányi