Kalla Éva írása Háy János Mamikájáról

Posted by

jozsefvarosujsag.hu
>Józsefvárosban sok roma ember él. Mit gondolnának vajon, ha elolvasnák Háy János új
regényét, a Mamikámat? Mit gondolnátok, józsefvárosi romák, a kortárs íróról, ha ilyen
sűrítve találnátok szembe magatokat minden előítélettel, ami velünk szemben létezik? –
Kalla Éva véleménycikke.

Anti-Árvácska

Kalla Éva
>Idén nyáron jelent meg az Európa Kiadó gondozásában a Mamikám című könyv. Már akkor is gyanakodtam, milyen lehet az a könyv, amiben a főszereplő cigány nő a nem cigány jótevője ellen fordul. Barátaim azt mondták, ne ítélkezzek, előbb olvassam el a könyvet.

Nos, elolvastam. Elég nehéz volt.
A történet mintha egy tettes rendőrségi vallomása volna. De annak sem felel meg, mert ott
konkrét személyek vannak, akiknek van nevük, felelősségük, akik mással
összetéveszthetetlenek, cselekedeteik és mondandójuk csak rájuk érvényes. Háy János
könyvében a főszereplő névtelen, lehet bármelyikünk: te, én, ő, mert egyetlen jellemzője
van: CIGÁNY! Nem olvasunk érzelmekről, jellemről, felelősségről, katarzisról, de mindent
olvashatunk mocsokról, romlottságról, amit az író a nyomorban és szegénységben,
kiszolgáltatottságban élőkről elképzel, gátlástalanul romákra vetítve az összes elfojtását.
A világirodalomban és a magyar irodalomban is számtalan formában van hagyománya a
szegénység, a nyomor és kiszolgáltatottság ábrázolásának, Móricz Zsigmond Hét krajcárjától
az Árvácskáig, vagy éppen Móra Ferenc, Rideg Sándor és Gelléri Andor Endre novelláiban. És
akkor még nem beszéltünk a tényfeltáró szociográfia kiemelkedő műveiről. Valamennyit az
empátia, az esendőség iránti szolidaritás jellemzi. Ezzel az irodalmi hagyománnyal szakít
látványosan Háy János.
Mert ha cigányokról van szó, büntetlenül ki lehet nyilvánítani, hogy náluk elkerülhetetlen a
deviancia, a bűnözés és annak minden fajtája: gyermekbántalmazás, szexuális abúzus és
pedofília, lopás, rablás, betörés, alkoholizmus, drog, emberkereskedés, prostitúció. Minden
mocsok, amit a cigányokra általánosságban kivetítenek az előítéletesen gondolkodók, ránk
zúdul ebből a könyvből. És cigányok esetében persze nem maradhat ki a nevelőintézet,
megjelenik a monológban a cigány nők túlfűtött szexualitásáról alkotott mítosz és általában a
cigányok állatias szexuális ösztöne.
A szociálpszichológia azt tanítja, az ilyen bűnbakkereső előítélet-gyűjtemények mögött
elfojtásokat kell keresnünk. Amit a gyűlölködő nem mer megtenni, megcselekedteti
bűnbakjaival, akiket felruház a tilalmas, ámde általa vágyott cselekedetekkel.
Több cigány és nem cigány barátom mondta, hogy nem tudta a könyvet végigolvasni, mert
egyszerűen kifordult a gyomra, olyan tömény erkölcsi romlottságot sorakoztat fel az író
benne.

Ahogyan Háy fogalmazott, érzékenyíteni akart. Kit és mire? Jobban mondva, ki ellen? A
könyv ugyanis véleményem szerint gyűlölködésre, megvetésre tanít. Nem vitatom, hogy a
nyomorban tengődőek hajlamosabbak a törvényt semmibe venni az életben maradás
magasabb rendű elvárásának megfelelően. A baj ott kezdődik, hogy a főszereplőnek nincs
neve, nem tudjuk azt sem, hogy szép vagy csúnya, kövér vagy sovány, cigánynak néz ki vagy
nem, nem tudjuk, hogy hány éves lehet az elbeszélés pillanatában, egy arctalan „cigány nő”,
akinek így a jelleme és a cselekedetei ráhúzhatók bárkire, aki cigány, szegény és vidéken él.
Mit szólnátok, romák, ha ilyen sorokat olvasnátok egy tíz év körüli lányról a felnőtt romungró
nő visszaemlékezésében, amikor anyja oláhcigány élettársáról beszél: „oszt a nővéremet
belökte a szobába, az anyám meg hatta, pedig még én is tuttam  micsiná vele (…) Kicsi
vótam, de még én is gondótam rá, hogy milyen lehet, meg undorottam is, de az is eszembe
jutott, hogy azé undorodok, mer nem velem csinájják.”
Ha csak ez az egy ilyen mondat lenne a könyvben, már az is elég okot adna a felháborodásra,
mert itt az erkölcsiség nélküli „cigány” szexualitás minden bűn elkövetésének legfőbb
kiváltójává emelődik.
Három dolgot említenék még. A fiatal nő a vallomásában mindig elítélően beszél az
oláhcigányokról. Szerinte az oláhcigányok olyan romlottak, hogy velük érintkezni sem volna
szabad. Egy bűnöző szájába adva ez még sokkal visszatetszőbb.
De a legfelháborítóbb mégis az, hogy a cigány még a nem cigány jótevőjét sem kíméli, ha
érdekei úgy kívánják, s ha úgy adódik a helyzet, akár a megölésétől sem riad vissza.
És akkor még nem beszéltünk a könyv nyelvezetéről. Úgy tesz az író, mintha szociográfiát
írna. Csalog Zsolt Parasztregénye volt annak idején hasonlóan rögzítve. Az azonban nem
kitalált, elképzelt nyelv volt, hanem az élőbeszéd írásba foglalása. De a Mamikámban Háy
létrehozott egy roncsolt nyelvet, melyen az általa megalkotott primitív cigány nő beszél.
Mint annak idején a cigányokat karikírozó Borsszem Jankóban, vagy ahogyan a mai
cigányviccekben csúfolják a romákat, így is kifejezve a lenézésüket, s ezzel is megalázzák
őket. A Háy által kitalált nyelvezet is a fehér felsőbbrendű férfi nyelve lesz ezáltal.
Ez volna az érzékenyítés módja? Eddig úgy tudtam, érzékenyíteni szerethető figurával lehet
filmen is, könyvben is, olyan karakterrel, akivel azonosulni tudunk.