Hetvenöt éve…

Posted by
Lakatos Pál
>Édesanyám vajúdására gondolok, úgy, ahogy azt később nekem elmesélték. Nagyon hideg tél volt akkor, 1946. december 16-án. Tizenkilenc éves éves szülőanyám kérésére, keresztanyám és legfiatalabb nagybátyám elindultak az ókécskei tanyavilágban, gyalog a bábasszonyért. Mélyen lesütött fejjel haladtak előre, mögöttük a megtett kilométerek sokasága már, de a szél így is az arcukba hordta a havat. Süvített az arcpirító, kergetve maga előtt a királykórót. Ameddig kétágúak voltunk, addig ért a hó, mesélték nekem később. Aztán délután öt óra felé megszülettem. “Öld meg Ilka, öld meg – suttogta anyámnak a bába -, úgysem tudod felnevelni egyedül (szerelemgyerek voltam), megvesz benneteket az Isten hidege.”
Hát igaz, ami igaz. Nem valami fénybe, pompába jöttem erre a világra. Egyszoba-konyhás tanyasi vályogviskó, ez volt a mi csodapalotánk. Aztán mégis fölnevelődtem. Igaz, hogy tanulhassak, minden tanév közti nyáron dolgoznom kellett. Ahogy kézbe vettük a bizonyítványt, tízéves koromtól kezdve, másnap már valahol már pénzkereső lettem. Először a Gerecse-hegység tetején –mert hogy közben Tatabányára költöztünk – facsemetét gondoztam, majd ahogy idősebb lettem, vált a munka egyre keményebbé. Voltam nyaranta árukihordó, vasút mellett krampácsoló, kőműveseket kiszolgáló malterhordó, s a tizennyolcadik esztendőt elhagyva, szállító-bányacsillés, azaz szenet lapátoló segédmunkás Tatabánya bányáiban, a frontfejtéseken.
Tanítottam pusztai iskolában, ahol egy tanterem volt csupán, s elsőtől a nyolcadikig sorjáztak a nebulók. Egymagamban tanítottam őket, a legközelebbi buszmegállótól öt kilométerre. Albérletem és iskolám között napi tíz kilométert gyalogolva vittem fel magammal a hegytetőre, Körtvélyespusztára az abc-t és az egyszeregyet. Hóban, fagyban, víznyelőkbe zuhanva. Budapest is hóval fogadott évtizedekkel később. Több évi külsőzés után, 1980. december elsején lettem a Magyar Rádió belső, most már szerződött munkatársa. Hatalmas hóvihar volt azon a napon. A vonatok alig közlekedtek. Néha haladt csak át egy-egy Tatabányán. De végül mégis sikerült Pestre vergődnöm. Haza már sokkal nehezebben értem, úgy éjféltájt, hogy reggel megint induljak vissza, a bizonytalanba.
A többi meg még mindig történelem… Most éppen az egészségemért, a napi pillanatokért folytatom a harcom. Bízom benne, megint sikerül felülkerekednem.

(Lakatos Pál hosszú időn át a magyar Rádió Vasárnapi Újságjának szerkesztője volt. Tevékenysége sokszor vihart kavart.)