Megmagyarázom a 48 órás törvényt

Posted by
Raskó György
Kell a pénz a költségvetésnek, ezért emelték 2,7%-ra a kereskedelmi adót a nagy láncok terhére, és nem véletlen, hogy ebbe a körbe kizárólag külföldi tulajdonú cégek kerültek. Ők évente kb. 65 milliárd forint keradót fizetnek, most majd 70-et fognak. Az Orbán kormány tudatosan lépett így, hiszen nála már kampányidőszak van s ez az intézkedés elsősorban politikai célokat takar: “kedves szimpatizánsaim, jól odavágtunk a gaz multiknak, akiknek semmilyen profit sem elég”
A másik cél:
A minőségmegőrzés lejárta előtti élelmiszereket eddig a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében különféle jótékonysági szervezetek osztották szét hajléktalanok között. Ez a rendszer jól bejáratottan működik most is. A kormány azonban erre a területre is rá akarja tenni a kezét. Létrehoz egy állami Begyűjtő Központot, amely fogadja majd a kötelezően felajánlott élelmiszereket. Nyilvánvaló, hogy e központ vezetője, munkatársai fideszesek lesznek, akik a begyűjtött élelmiszereket saját csatornájukon keresztül fogják kiosztani olyanoknak, akiknek cserébe a Fideszre kell majd szavazni. A sok osztásnak meg is lesz az eredménye.
A törvény egyéb várható következménye:
a sok adminisztrációs teher és a beszolgáltatás költségeit a láncok ráterhelik a vásárlókra, kevesebb lesz az akciózás, szóval fizet a lakosság. Paradox módon e törvény miatt még versenyképesebbek lesznek a multiláncok, mert jobban, pontosabban kell tervezniük a készleteket, a megrendelést és az értékesítést is. Ezzel csökkenteni tudják majd fajlagos költségeiket, s amit elveszítenek a sarcon, visszanyerik a réven.
Befejezésül annyit mondtam, hogy a multik közép, hosszabb távon ebből jól fognak kijönni, Orbánék viszont rövid távon politikai előnyökre tehetnek szert.
Ők most jövő áprilisig gondolkoznak, nem véletlen, hogy hulladék-megsemmisítési tervet a multiknak csak jövő májustól kell bemutatni, azaz a választások után. Ha nyer a Fidesz majd módosítja az egyébként végrehajthatatlan törvényt, ha nyer az ellenzék, akkor valószínűleg ebben a formájában ad acta lesz.