Egy tragikus sors még borzalmasabb tálalása

Posted by
Fejes Valentin
>Kis hazánk már számos kivételes tehetséggel örvendeztette meg a világot. Rubik Ernő, Puskás Tivadar, Neumann János, esetleg Szent-Györgyi Albert minden bizonnyal ismerős lehet. Na de ki kapná fel a fejét Nopcsa Ferenc báró nevének említésekor? Én mindenképpen! Ezért örültem annyira a hírnek, miszerint még idén egy újabb könyv fog érkezni róla Vakulya Norbert regénye, a Vihar Erdélyben után, ami az év váratlan, kellemes meglepetése volt számomra. Vajon a Sárkányok magyar királya ugyanilyen lett? Tulajdonképpen kiről van szó? Alább minden kiderül!
Nopcsa Ferenc jómódú családban látta meg a napvilágot, 1877. május harmadikán született Zelenszky Matilda grófnő és Nopcsa Elek báró gyermekeként Déva városában. Kezdetben katonának szánták, ám a húga, Ilona ismeretlen állatok megkövesedett maradványaira bukkant birtokukon, melynek következtében gyorsan felhagyott eredeti elképzeléseivel, és az egyetemen látott hozzá a földtörténeti múlt alaposabb tanulmányozásához. Kollégái szerte a világon mint széles látókörű, éles szemű, illetve rendkívül alapos kutatót ismerhették meg, a paleontológia terén tett jelentősége sajátos nézőpontjának köszönhető. Elődeivel ellentétben őt a kövületek alaktani jellegzetességei helyett sokkal inkább az foglalkoztatta, vajon miként élhettek az őslények évmilliókkal korábban: a gyorsan követőkre szert tevő szemlélet alkalmazása nélkül aligha készülhettek volna el napjaink gyakran úttörő eredményekkel záruló kutatásai. Etnográfusként, valamint geológusként ugyancsak maradandót alkotott, mindemellett az Oszták-Magyar Monarchia Romániában tevékenykedő kémjeként, Albánia kis híján megválasztott királyaként, továbbá az első repülőgép-eltérítőként vonult be a történelemkönyvekbe. Karrierjének fényesen tündöklő csillaga 1933-ban hunyt ki, mikor önkezével vetett véget életének.
nopcsa_baro_hagyomanyos_roman_nepviseletben_flickr.jpg
Nopcsa Ferenc hagyományos román népviseletben (fotó forrása: Flickr)

Egy ilyen kedvcsináló, rövidke felvezető vagy pusztán a hátsó borítón található szöveg elolvasását követően valószínűleg sikerül az érdeklődés felkeltése, ezért jó okkal várhatnánk valami igazán rendkívülit – ezt megkapjuk ugyan, csak épp nem abban a formában, ahogy remélnénk. A kicsivel több, mint 300 oldal végére jutva szomorúan vettem tudomásul, hogy az egyébként izgalmakban bővelkedő pályafutást sikerült egy koprolitszárazságú, feleslegesen hosszúra nyúló, huszadrangú borzalommá lealacsonyítva előadni. A rengeteg név tengerében szinte egyből elmerülünk, a földrajzi helyek mellékelt térképek hiányában a laikusoknak semmit se mondanak, ráadásul ha nincs előzetesen szerzett tudásunk mondjuk a történelmi kitekintések kapcsán, akkor a fejezetek döntő többségére jellemző, a legapróbb részletekig elmenő tárgyalást felettébb untatónak érezhetjük. Jogosan tartok tőle tehát, hogy így az olvasók zöme abszolút érdektelennek tartja majd Nopcsa Ferenc amúgy érdekes, színes karakterét. Politikai szerepvállalásának bemutatása teljesen háttérbe szorította kimagasló kutatói tevékenységének ismertetését, holott sokkal inkább ebben keresendő valós nagysága, zsenije, örökségének máig felbecsülhetetlen értéke. Egy rövid kitérő erejéig szintén érdemes foglalkoznunk azzal a bakival, melyre legfeljebb a hozzám hasonló elvetemültek figyelhetnek fel.

A képmellékletben korabeli újságrajzként feltüntetett illusztráció tulajdonképpen modern, hiszen azt Katharina Holzinger töltötte fel alig néhány hónapja sorozata, a Paleontologists and their Prehistoric Pets akkor legújabb részeként. Bárónk egy Magyarosaurus társaságában állt modellt a tehetséges osztrák hölgyemény lelki szemei előtt. Az alkotót természetesen említésre se méltatták… Azonban egy pillanatig se aggódjunk, mivel nagy szerencsénkre akad pozitív ellenpélda! Ha mindenképpen ajánlanom kellene egy kötetet a témában, akkor az egyértelműen a jeles kutatónk, Főzy István által írt Nopcsa báró és a Kárpát-medence dinoszauruszai lenne. A gazdagon illusztrált kiadvány szövege választékosan fogalmazott, egyszersmind közvetlen stílusban íródott, a két előadásmódnál ég és föld a különbség. Lapozgatásával a bölcsőtől a koporsóig kísérhetjük végig a címszereplő életútját, miközben örömmel tapasztalhatjuk, hogy a szerzőnek ezúttal sikerült megteremtenie az egészséges egyensúlyt a különböző szakaszok felvázolásánál.
Sárkányok magyar királya összeállítói előtt ott lebegett a lehetőség, hogy méltó módon emlékezhessenek meg a XX. században élt, sokaknak máig ismeretlen polihisztorunkról, ők mégsem tudtak élni ezzel. Igazán kár érte!

Katharina Holzinger képe