A Matolcsy-terv Budapest feldarabolására

Posted by

Matolcsy György a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, hogy szerinte Budapest túl nagy, ezért nem tud fejlődni, a megoldás pedig az lenne, ha a fővárost feldarabolnák, a külső kerületeket újra leválasztanák, mert a Nagy-Budapest csak egy vízfej, a “kommunista diktatúra káros öröksége”.  Ezért először is meg kellene semmisíteni az erőszakos egyesítés jogi alapjait és visszaadni a 23 településnek a lehetőséget, hogy helyi népszavazással döntsön jövőjéről: önállóan vagy másokkal együtt, esetleg újból Budapesthez csatlakozva menne tovább.

Budapest és az ország akkor lenne egyensúlyban a magyar és a Kárpát-medencei térben, ha a főváros mai, 1,7 millió főnyi lakossága 600 ezer fő körüli létszámra mérséklődne, ennek megfelelő vagyoni és jövedelmi súllyal magyarázta Matolcsy. Ezért Budapest egészséges fejlődését az alábbi lépésekkel segítené:

Meg kell növelni a budapesti kerületek önállóságát. Budapest belső kerületei elsősorban egymással működnének együtt, a külső kerületek azonban már a főváros környezetében működő önálló városokkal fűznék szorosabbra kapcsolataikat.
Kormányzati infrastruktúra programokat indítanának a külső budapesti kerületek és a Budapesten kívüli városháló összekötésére.
Megteremtenék a Budapest további szétválásához szükséges demokratikus és rendezett kereteket. Helyi népszavazások útján dönthetnének a kerületek arról, hogy kiválnak-e a mai fővárosból, megteremtve az önálló városi működés feltételeit, vagy maradnak a mai keretek között, önállóbb döntési körrel.Budapest szétválásához, tehát egészséges méretre formálásához közösségi kiindulópontra van szükség. A korábbi önálló települések – például Békásmegyer, Óbuda, Újpest, Kőbánya, Angyalföld, Pesterzsébet, Zugló, Kelenföld, Csepel, Budafok – önálló városként való újjáalakulása óriási energiákat szabadíthat fel, mert korábban önállóan képesek voltak a dinamikus fejlődésre. A Budapest-városmag megőrzése nemzeti érdek. Egy 600 ezer fő körüli népességgel rendelkező főváros a budai és pesti belső kerületek egységének megtartásával lehet Magyarország új központja. Az állam, a kormányzat, az üzleti élet, a bankrendszer, a felsőoktatás és a kultúra lényegében valamennyi vezető intézménye ebben az új fővárosi térben együtt maradna a Parlamenttől a Várnegyedig, a nagy egyetemektől a nagy kulturális intézményekig, mondta Matolcsy a Magyar Nemzetnek.