Zsarolás

Posted by

Fábián András
>Annak idején – a 2000-es évek elejéről beszélek – a jó sorsom úgy alakult, hogy emeltyű lehettem e
lángoktól ölelt kis ország Uniós csatlakozásának előkészítésében. Igen, ez még az első Orbán kormány
idején volt. Őszintén meg kell mondani, hogy akkoriban nagyon is komoly eltökéltség uralkodott a
kormányzatban és a miniszterelnökben, hogy a csatlakozási tárgyalások mielőbb lezáruljanak és sor
kerüljön a csatlakozási szerződés aláírására. Ez az eltökéltség bennünk is megvolt. A közkatonákban,
akik az aprómunkát végeztük lelkesen és céltudatosan. Olyan csapatban dolgozhattam, akiktől nem
csak rengeteget tanultam, de azt érezhettem közöttük, hogy én is hozzáadhatok valamit a közös
munkához, a sikerhez. Az ország ezeréves ábrándjának a hétköznapi valósággá válásához.
Magyarország végre Európa része lesz, európai lesz! A 2003. április 12-én tartott népszavazáson az
érvényesen szavazók 83,76%-a a belépésre szavazott.
Aztán az történt, hogy Orbánt nem választották újra, így tehát nem az övé lett a dicsőség, hogy 2004.
május 1-én aláírhatta a csatlakozásról szóló okiratot. Ez a tisztesség  Medgyessy Péternek és Kovács Lászlónak jutott. Örökké égő és soha be nem gyógyuló fekély ez Orbán lelkén.
Szabadjon itt egy személyes megjegyzést tennem. A csatlakozásban annak idején nagyon eltökéltnek
tűnő, attól politikai hasznot remélő Orbán Viktor és (bűn)társai tíz éve bomlasztják az európai népek
egységét. Az általam (ezért is) nagyon tisztelt volt kollégáim, máig jó barátaim azonban változatlan
elkötelezettséggel állnak ki az ország uniós tagsága és az uniós alapelvek érvényesülése mellett.
Tisztességes és becsületes ember nem váltogatja naponta úgy a nézeteit, mint más a fehérneműjét.
Olvasom a tegnapi hírekben, hogy a Financial Times riportot készített Zbigniew Ziobro lengyel
igazságügyi miniszterrel. A jeles államférfiú a beszélgetés során „súlyos fenyegetést” fogalmazott
meg az Európai Unió felé. Közölte, hogy Lengyelország fel fogja függeszteni befizetéseit az Európai
Unió központi költségvetésébe, és megvétózza a közös európai politika jelentős döntéseit, ha
Brüsszel visszatartja a Varsónak járó pénzeket, és folytatja a jogállamisági harcot. Igaz, ezzel a
fenyegetéssel lényegében elismerte azt is, hogy ahol egy miniszter ilyet mondhat, ott igenis komoly
problémák vannak a jogállamisággal.
Hogy gyorsan végezzünk a számokkal is, a 2018-as adatok szerint az összes uniós kiadás
Lengyelországban 16,350 milliárd euró, ami a lengyel GDP 3,43%-a volt. Ehhez képest a lengyelek
összes befizetése az uniós költségvetésbe 3,983 milliárd euró, ami viszont csupán a GDP 0,84%-ának
felel meg. Most éppen arról a helyreállítási alapból Lengyelországnak felpántlikázott 36 milliárd
euróról van szó, amelyet a Bizottság a jogállamisági kritériumok megsértése miatt visszatart.
Ámde Ziobro miniszter nem áll meg félúton. Látható ugyanis, hogy a lengyel befizetés a követelések
10 %-át sem éri el. Ezért nem habozott a fenyegetőzéshez gyorsan hozzáfűzni: „Lengyelországnak
vétóval kell válaszolnia az Európai Unió zsarolására minden olyan ügyben, amely egyhangú döntést
igényel. Módosítanunk kell azokat a kötelezettségvállalásainkat is, amelyek az Európai Unió klíma- és
energiapolitikájával kapcsolatosak, és az energiaárak jelentős emelkedéséhez vezetnek.”
Számomra ez a nyilatkozat nagyon áthallásosnak tűnik. Akár Orbán Viktor is mondhatta volna.  Az a
pénz jár nekünk, ezért vétózunk és az EU felelős a rezsiköltségek növekedéséért is! Vakon lehet
fogadni arra, hogy a borban és harcban velünk egy lengyel barátaink bizton számíthatnak magyar
fegyvertársaikra az Unió elleni háborúban is. Holott a közösségi szabályokat éppen a magyar és a
lengyel kormány rúgta fel. Azokat a szabályokat, amelyeket a csatlakozási szerződéssel a nemzetek
önként (!) vállaltak.

Az a különös helyzet állt elő, mintha a hazárdjátékos bemenne a kaszinóba és miután vesztésre áll,
bejelentené, hogy mostantól azokkal a pakli kártyákkal kell játszani, amiket ő hozott magával erre az
eshetőségre is felkészülve. Mert ő bizony itt csak nyerhet! Tudjuk, mi következne ekkor: a biztonsági
emberek erősen megragadnák a grabancát, jól megráznák és talán még egy tisztességes farba rúgást
is mellékelve kihajítanák az utcára a sunyi, számító hamiskártyást.
Nos, ez esetben (sem) érzékeljük az EU részéről a határozott és nyílt fellépést. Hiába szervezkedik a
közösségen belül a közösség ellen nyíltan az európai szélsőjobb (Oroszország, Erdogan, Kína és más
ellenérdekeltek támogatásával), az Uniót gúzsba kötik a saját szabályai. Ezeket ugyanis abban a
meggyőződésben fogalmazták meg, hogy azokat minden tagállam magára nézve kötelezően be is
fogja tartani. Pacta sunt servanda – a szerződések betartandók. Alapelve ez ma már minden jognak.
Az alapszerződést 2007-ben, Lisszabonban, ugyanis konszenzussal fogadták el. Igy vált minden ország
belső joganyagának részévé is. Ezt sértik meg nap, mint nap Lengyelországban és Magyarországon az
autokratikus hatalmi központ kiépítésével.
Azért kezdtem a belépés időszakára való visszaemlékezéssel ezt az írást, mert jól emlékszem, milyen
huzavona előzte meg az ünnepélyes csatlakozási aktust. Tologatták a bővítés dátumát hónapról
hónapra, évről évre. Mégpedig azért, mert hol Németországban, hol Franciaországban, hol
Olaszországban hol Ausztriában, vagy mit tudom én még hol éppen választásokat tartottak. Az
érintettek pedig nem akartak szavazatokat veszíteni a bővítés ellenzőivel.
Most egy ugyanilyen időszakot élünk. Nemrégiben éppen a lengyelek adtak otthont az
szélsőjobboldali EU-frakció alakulónak szánt, egyébként kudarcba fulladt, ülésének. A német
választásoknak vége. Úgy tűnik, hogy az új német kormány már kész lenne fellépni a renitensek ellen.
Macron viszont rövidesen újra a választói elé áll. Vele szemben LePen, Éric Zemmour és az egész
francia szélsőjobb az euro-szkeptikusokkal. Jól meg kell gondolnia mit tesz és mit mond – arcvesztés
nélkül Orbánnak és Orbánról. Ráadásul januártól júniusig éppen Franciaország lesz az EU soros
elnöke. Azt mondhatnánk, nem irigyeljük a kettős szorításban vergődő francia köztársasági elnököt.
Az uniót a konszenzusos döntések kötelezettsége is köti. Holott például csak annyit kellene
kimondania, hogy aki ellen a 7-es cikkely szerinti eljárás folyik, az az eljárás lezárásáig a 7-es cikkelyjel
kapcsolatos ügyekben nem szavazhat. Mindjárt nem lenne olyan komoly fenyegetés a magyar és
lengyel kölcsönös vétó. Ámde ehhez megintcsak konszenzusra lenne szükség. Az EU bölcs jogászai
belelavírozták a nemzeteket a 22-es csapdájába.
Sajnos, hogy efféle ügyekről kell az érdemi, előremutató feladatok megoldása helyett
megemlékeznünk. Ráadásul két olyan ország esetében, ahol a lakosság döntő hányada határozottan
az uniós tagság mellett áll ki. Két olyan országról, amely nagyonis rá van szorulva az Unió nyújtotta
pénzügyi és gazdasági előnyökre. Éppen ezért roppant sajnálatos, hogy ezen országok
választópolgárai a mai napig a nemzeti érdekek ellen szervezkedő kormányokat támogatnak.

Címkép: Orbán riadtan néz Emmanuel Macron francia elnökre. Véletlen találkozás