A Völner-ügy mellékzöngéi

Posted by
Zöldi László
>A hét elején kirobbant botrány egyelőre a tévedések szomorújátékának látszik. Az ellenzéki politikusok azonnal rászálltak a korrupcióval vádolt igazságügyi államtitkárra. Kár, hogy tíz esetben legalább nyolcszor Volnernek nevezték el. Volner ugyebár János, és valaha a Jobbikban politizált, Völner pedig Pál, és a 12. éve kormányzó Fidesz egyik oszlopos tagja. A jelek arra utalnak, hogy talán nem is ez az egyetlen tévedés a szövevényes ügyben.

Völner küldött egy levelet a 24.hu szerkesztőségébe, melyben azt hangoztatta, hogy nem követett el bűncselekményt, vállalja azonban a politikai következményeket. Már le is mondott a kormányban viselt tisztségéről. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a levelet nem is a budapesti hírportálnak szánta, hanem a szűkebb pátria napilapjának. Néhány éve fiatal fővárosi újságírók úgy alapították meg a 24.hu-t, hogy valószínűleg nem tudták: Tatabányán évtizedek óta működik egy 24 Óra nevű újság.

Aminek egyébként Kemma.hu nevű online változata 216-szr foglalkozott az Esztergomot és környékét az országgyűlésben képviselő honatyával. Utoljára december 5-én, a botrány kirobbanása előtt két nappal. A nyergesújfalui illetőségű Völner Pál a Bottyán-köz új térkövét hordót gurítva avatta, még beszédet is mondott. Alighanem ez volt a közéleti hattyúdala. Kínosnak ígérkező ügyét az ellenzéki nyilvánosság fórumai napirenden tartják ugyan, de a kormánypárti sajtó szinte kizárólag hivatalos közleményekre szorítkozik. Talán azért, mert a botrány keddi kirobbanása után várta a Főnök péntek reggeli állásfoglalását.

Orbán Viktor december 10-én a nyugdíjemelésről, a különböző társadalmi csoportok jövedelmének kiegészítéséről, az 5 és 12 év közötti gyerekek oltásáról és a bevándorlást ellenző pártok varsói találkozójáról beszélt a Magyar Rádióban. Nem vonom kétségbe, hogy a közelgő országgyűlési választás előtt ezeket tartja fontos kérdésnek. Azt is érteni vélem, hogy a műsorvezető hölgy tapintatból nem akarta kínos helyzetbe hozni. Pedig a látszat kedvéért legalább annyit kihozhatott volna belőle, amennyit a miniszterelnök egy éve kisajtolt magából.

Amidőn Szájer József leereszkedett a brüsszeli ereszcsatornán, a kormányfő azzal bocsátotta el a közéletből, hogy a régi harcostárs szembe került a Fidesz értékrendjével. Úgy rémlik. Volner János, bocs: Völner Pál nem annyira régi harcostárs, hogy az ország első embere személyesen kössön útilaput a talpára.

Tíz mondat a korrupcióról

Nekem jogi szempontból az a korrupció, ami bizonyított, ami miatt vádat lehet emelni, és amely cselekményt a bíróság jogerősen elítélte. (Polt Péter legfőbb ügyész, Napló, 2000. október 2.)

A korrupció érzete nem mindig áll arányban a korrupció mértékével. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Magyar Rádió, 2013. január 6.)

A korrupció második szintjén vagyunk. Ott, ahol már nem a hivatalok megkenése történik, hanem az érdekcsoportok beteszik embereiket a politikába. (Ángyán József, az Orbán-kormány volt vidékfejlesztési államtitkára (Zalai Hírlap, 2013. március 21.)

Nincs nyúlkálás. Mert nem lesztek kihúzva a szarból pártalapon. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus a korrupt „fideszes potentátokról”, Népszabadság Online, 2014. január 22.)

Amit az egyik politikai célnak nevez, azt a másik korrupciónak. (Lánczi András filozófus, miniszterelnöki főtanácsadó a jövedelmek átcsoportosításáról, InfoRádió, 2015. január 27.)

A cél az, hogy Magyarország a korrupció szempontjából a legkevésbé fertőzött ország legyen. (Pintér Sándor belügyminiszter, Magyar Távirati Iroda, 2015. december 10.)

Rendszerszinten 2010-től ez a kormány tette a legtöbbet a korrupció felszámolásáért. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, Index.hu, 2016. július 22.)

A korrupciónak nincs elfogadható szintje. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Rendszerszintű a korrupció elleni fellépés. (Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Növekedés.hu, 2019. november 26.)

Magyarországon valószínűen kisebb a korrupció, mint tőlünk keletre, és valószínűen nagyobb, mint tőlünk nyugatra. (Ibolya Tibor fővárosi főügyész, Magyar Nemzet, 2020. december 12.)

Médianapló, 2021. december 12.