Beengednéd-e Jézust az otthonodba?

Posted by
Ágoston László
>Mióta nem vagyok keresztény, egyre jobban értem Jézust. Hogy milyen lehetett a küzdelme a konzervatívokkal (vö: farizeusok) és milyen lehetett egy értetlen, önző, ostoba világban kommunizmust hirdetni (vö: add oda mindened a szegényeknek, osszátok meg, amitek van, és ne keressétek a vagyont).
Egyre jobban értem, milyen lehetett harcolni a hamis papokkal, akik politikai indíttatásból beszéltek, és szabadságharcot vívtak Rómával.
Egyre jobban értem, miért mondta, hogy a valódi keresztényeket (aminek sok szempontból tartom magamat annak ellenére is, hogy egy magyar református pap már elmagyarázta, hogy az ő büntető istene a pokolra vet majd) miért fogják üldözni a világ végezetéig.
És hogy miért nem valódi keresztény az, akiben nincsen elfogadás, nincsen szeretet.
Hogy miért lettek a keresztény templomok kívülről meszelt falak belülről telve rothadással. Nem mind persze… csak a túlnyomó többsége azoknak, amiket láttam. Egyre jobban értem Jézust. És látom a lelki szemeim előtt, ahogy sír az egyház felett.
De van egy dolog, amit nem értek. Nagyon nem. Hogyan tudta azt mondani: “bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek”.
Én ennél haragosabb vagyok. Mint Jónás, aki kéri az Istent, hogy veszejtse el Ninivét.
Én dühös vagyok, amikor a tudatlanok újra és újra beverik a megváltók kezébe a szeget, hogy száz évvel később szobrot emeljenek nekik.
Én haragszom azokra, akik valami szépre és nagyszerűre fröcsögtetik saját ostobaságuk szennyvizét.
Én haragszom a világra. Bibliai értelemben. És nem találom a “szentek közösségét”. Főleg a szentnek hívott farizeusok és vámszedők között nem…
Megértem, ha Jézusnak 3 év után elege is lett ebből. Gyöngynek lenni a disznók előtt.
Vajon eltanulható az ő szeretete? Hogyan lehet azoknak megbocsátani, akik nem is tudják, mit cselekszenek? Vajon el lehet magyarázni? Vagy eleve elrendelt, hogy az igaz igéket ki érti, értheti meg?
A képen: Jézus valódi arca egy igazságügyi orvosszakértő rekonstrukciója alapján. Vicces belegondolni, hogy vajon hányan engednék be a lakásunkba, ha az ajtajukon kopogtatna.