Amikor azt hiszed, ez már az alja, kiderül, hogy még van lefelé nyolc emelet

Posted by

>Dübörgő jó reggelt kívánok mindenkinek! Még mielőtt bármi másról szót ejtenék, szeretném üdvözölni, hogy a német médiában uralkodó totális, minden ellenvéleményt eltaposó balliberális véleménycenzúra ellenére Orbán Viktornak lehetősége nyílt arra, hogy Olaf Scholz német kancellár megválasztásának napján, azaz tegnap, cenzúrázatlan véleménycikkben oszthassa az észt a német olvasóközönségnek azzal kapcsolatban, ami nem fért bele Szamizdat címen futatott, szatirikus sorozatának legutóbbi darabjába.

Mivel még nem látom át teljesen, hogy mi minden következik Joe Biden és Vlagyimir Putyin zárt ajtók és ablakok mögött lezajlott, az ukrán határ mentén kialakult, háborús konfliktussal fenyegető válságot érintő kedd délutáni tárgyalásából (szerencsére Sz. Bíró Zoltán kiváló történész, Oroszország-szakértő átlátja), ezért kezdjük ezzel az örömteli, egészen groteszk hírrel. Tehát a német Bild című lap tegnap lehozta az Orbán nevű legutóbbi szamizdatának szerkesztett, kiegészített változatát, ahelyett hogy visszautasították volna a közlését. Vagyis az elnyomott, mindenhonnan kicenzúrázott, elhallgattatni kívánt, meg nem értett, alaptalanul támadott magyar zseni és szabadságharcos a sajtószabadság hiányának béklyójában fuldokló Németország (ahol internet sincs, wi-fi sincs, áram és gáz sincs) egyik vezető lapjában terjeszti szabadon az ő tanait a német befolyás alatt álló, brüsszeli bevándorlás- és genderpárti politkáról (bővebben ITT). Ez egyszerűen fantasztikus, lendüljünk is tovább, mielőtt kettéhasad a tudatunk.

Nézzük inkább, mit intézett Európa tegnaptól – Angela Merkel hivatalos visszavonulása okán – legrégebb óta hivatalban lévő vezetője, DNS-e, utcai harcosa, illiberális látnoka és tenyérjósa. Igen, ó, igen. A cselédmédia oszlopos vermei a Mandiner ünnepélyes cikkét tépték ki egymás szájából: a gazdájuk immár nem csak az Európai Unióban, hanem a szélesebb értelemben vett nyugati világban is a legrégebb óta hatalmon lévő, választott politikai vezető. Nem tudom, hogy euroatlanti kultúrkörben mekkora erény ez, vagy hogy egyáltalán erény-e ez (nagyon úgy tűnik, hogy Merkel sem tudta a csúcson abbahagyni), de tény, hogy királyokon és királynőkön, szimbolikusan államfőként is futó uralkodókon kívül a hanyatló Nyugaton nem találunk megélhetési miniszterelnököket, akik ennyi ideje tolják, és még mindig úgy érzik, a legjobb formában vannak. Abba ne menjünk bele, hogy egyébiránt Magyarországon a nép nem választ közvetlenül miniszterelnököt, de én a nagy imádásban azért nem dicsekedtem volna a lakájok helyében azzal, hogy az EU szomszédságában Vlagyimir Putyin elnökként, illetve miniszterelnökként 2000 óta vezeti Oroszországot; Recep Tayyip Erdoğan pedig 2003 óta van hatalmon Törökországban, előbb miniszterelnökként, majd államfőként. 

Azért jók ezek a propaganda cikkentyűk meg a hasonlók, mert ameddig a Vezért ünneplik és dícsőítik, addig sem kell szót ejteni a rendszerváltás utáni politikusgeneráció legmagasabb, miniszter­helyettesi rangú aktív kormánytagjának dicstelen politikai bukásáról, amelynek hátterében kivételesen nem a Gyurcsány-szál, hanem a NER züllött pofájára fazonírozott országot átszövő és felzabáló korrupció mocskos szálai húzódnak. Nem tudom, hogy a rohadék balliberálisok véleményterrorja alatt nyögő Németországban előfordulhatna-e, hogy egy ilyen horderejű ügyet elhallgasson az éppen regnáló kormányhoz közel álló média, pláne a közszolgálati média. Mindenesetre ennél a látványos maszatolásnál csak az durvább, hogy még csak oknyomozó újságírónak, vagy a kormányzat működésére rálátó mindig jól értesült bennfentesnek sem kell lenni ahhoz, hogy világos legyen: az orbánizmus fennállásának Borkai meztelen seggén vagy Szájer ereszcsatornás kalandjain jóval túlmutató súlyú ügyéről, botrányáról, vállalhatatlan gazemberségéről van szó. Aminek az összes súlyos vonatkozása közül is talán a legsúlyosabb, hogy a vádak szerint a végrehajtókkal összejátszó, kenőpénzeket elfogadó Völner egyidejűleg a tisztességes magyar állampolgárok megfigyelését célzó engedélyek aláírója is. Az, hogy vele akarják, fogják elvitetni a Pegasus-balhét – ami az állampárt szerint egyébként is egy műbalhé, a nem fideszes sajtó és az ellenzék puszta kitalációja – eléggé valószínű, hiszen ha kenőpénzes zacskókba, nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásokba, sikkasztásokba, a közpénz pofátlan lenyúlásába bele lehetne bukni, akkor sem Boldog István, sem Simonka György, Farkas Flórián pedig végképp nem lenne még mindig szabadlábon.

Ehhez képest nem téma a Völner-botrány a fideszes cselédmédiában, ehhez képest nincsenek tele a fideszes szolgamédia címlapjai a korrupt Völner ábrázatával, ehhez képest téma viszont az, hogy Márki-Zay Péter egy luxusétteremben (!!!) félmilliós vörösbor mellett egyeztetett Bige Lászlóval. Idézek fogalmatlanék egyik random remekművéből:

A rezsicsökkentést megszüntető (sic!) Márki-Zay Péter Budapest egyik legdrágább éttermében találkozott a baloldali vörösbáróval, a gazdákat megkárosító, Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalt finanszírozó Bige Lászlóval. […] Egy üveg vörösbor közel félmillió forint is lehet a méregdrága étteremben. […] egy vacsoramenü több mint 44 ezer, míg egy szilveszteri menü több mint 100 ezer forint is lehet. Márki-Zayt a felvételek alapján nem nagyon izgatta, hogy Budapest egyik legdrágább éttermében fogyaszt.

Az mondjuk jó kérdés Völner mocskához képest, és ahhoz képest, hogy nem tudtam arról, hogy MZP megszüntette a rezsicsökkentést, hogy miként került a fideszes média tévéstábja az étteremhez, midőn maga az érintett még fél órával korábban sem tudta, hogy pontosan hol fog ebédelni, de kicsire nem adunk ott, ahol az időközben szétment Rogán-házaspár emlékezetes, luxushelikopterezésén felháborodott közönséget csuklóból le lehetett irigy proletározni (via Bencsik András) azért, hogy most egy félmillió forintos boron lehessen hüledezni.

Szintén Völner elhallgatott mocskához képest téma, hogy valamiért a NAV éppen tegnap tartott házkutatást a Cseh Katalin cégügyeihez kapcsolódó telephelyen. Vannak ilyen fantasztikus egybeesések. A pártállami média kutyát sétáltató olvasója éppen a telephely közelében sétáltatta a kutyáját, és az első dolga az volt, hogy felindulásában fotókat készítsen és elküldje a pártállami médiának, így történhetett, hogy a pártállami média hamarabb értesült a házkutatás tényéről, mint mondjuk az érintett pártja. Én tényleg rohadtul támogatom – ha már Hollik kitolták a mikrofon elé felháborodni -, hogy mindenki, aki európai uniós pénzek vagy bármilyen pénzek visszaélésszerű felhasználásával kerül kapcsolatba, annak el kelljen számolni azokkal a visszaélésekkel. Egyelőre viszont tudomásom szerint Cseh Katalin ellen nem emelt vádat Polt Péter, ellenben Polt Péter szerint Völner (csődbe ment embereken nyerészkedve) sokmilliós kenőpénzeket fogadott el a bírói végrehajtói kar elnökétől. Világ szégyene, hogy ennyire átlátszó módon próbálják relativizálni a saját emberük által is korruptnak tartott Völner ügyét azzal, hogy ellenzéki képviselők vélt vagy valós ügyeivel takarják ki a gyászos valóságot.

A gyászos valóságot, amelynek egyéb húsba vágó szálai sem érik el a cselédek ingerküszöbét. Nem írnak feldúlt cikkeket arról, hogy Varga Judit, Völner közvetlen felettese lassan 48 órával Völner lebukása után nemhogy nem mondott le, de egy árva szót nem szólt, nem állt a nyilvánosság elé, meg sem próbálta saját felelősségét tisztázni. Ehelyett az alább látható és hasonló tartalmakkal szórakoztatja a közösségi médiás rajongóit. Mert amikor már azt hiszed, hogy ez az alja, akkor mindig kiderül, hogy még van lefelé nyolc emelet.

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 514,445 forint, még hiányzik 2,485,555 forint. A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

https://kolozsvaros.com/