Orbán kidobálja a nehezékeket a Fidesz hajójából

Posted by

szeka
>A miniszterelnök beleegyezése nélkül biztosan nem kerülhettek volna nyilvánosságra annak a nyomozásnak az eredményei, melyben érintett Völner Pál, az igazságügyi miniszter helyettese. Ez már csak így szokás egy olyan rendszerben, melyben egyetlen ember akaratán múlik, hogy valaki felemelkedik vagy elbukik a közéletben. Völner régi fideszes káder, az ellene folyó nyomozás azonban bizonyos értelemben jól is jött Orbán Viktornak. Egyrészt demonstrálni tudja, hogy Polt Péter ügyészsége akkor is teszi a dolgát, amikor kormánypárti emberek érintettek egy lehetséges bűncselekményben, másrészt az államtitkár elvihet egy másik kínos balhét is.
Néhány hónappal a parlamenti választások előtt nem tűnik jó ötletnek kilövési engedélyt adni egy olyan államtitkárra, aki eddig szürke eminenciásként tette a dolgát, és egy olyan miniszter mögött állt, aki meglehetősen domináns alakja Orbán Viktor kormányának. Nem véletlen, hogy az ellenzék hangosan követeli Varga Judit lemondását is, akinek persze esze ágában sincs távozni posztjáról. A kormányfő valószínűleg az ügy gyors lecsengésére számít, ezért adott most engedélyt arra, hogy a Völner-ügy nyilvánosságra kerüljön.

Az államtitkár ellen szóló vádak valószínűleg eléggé megalapozottak, hiszen, ha nem lennének azok, nem bolygatta volna meg a hangulatot saját köreiben a miniszterelnök. A gyanú szerint Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott, a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően. Nagy tehát annak az esélye, hogy a Pegazus-ügy egyik kulcsfiguráját áldozták be most, bár egyáltalán nem biztos, hogy egy államtitkár jóváhagyása elegendő volt egy ilyen súlyú utasítás kiadásakor.

Elég valószínűtlen, hogy a hónapokkal korábban elindult nyomozást úgy lehetett volna lezárni, hogy a képbe kerülő parlamenti képviselő, egyben államtitkár szerepét a korrupciós cselekményekben eltussolták volna a hatóságok. Így aztán nem maradt más a kormány számára, mint szükségből erényt kovácsolni. Völnert az oroszlánok elé vetették – mint korábban Mengyi Rolandot, Boldog Istvánt vagy Simonka Györgyöt -, így javítanak valamit Polt Péter erősen megkopott renoméján, ugyanakkor az Európai Unió illetékesei felé is olyan jelzés ez, hogy nem elfogult az igazságszolgáltatás Magyarországon.

Az igazság viszont az, hogy az államtitkár is csak egy feláldozható sakkfigura Orbán játszmájában, olyan háttérember, akinek nevét valószínűleg most hallotta először sok magyar választópolgár. Főnöke, Varga Judit ráadásul korábban azt állította, hogy aláírásával Völner hagyta jóvá azokat a megfigyeléseket, melyeket egy izraeli vállalattól beszerzett Pegazus kémszoftverrel hajtottak végre hazai újságírók, politikusok, közéleti személyek és civilek ellen. Nagy tehát annak az esélye, hogy a Pegazus-ügy egyik kulcsfiguráját áldozták be most, bár egyáltalán nem biztos, hogy egy államtitkár jóváhagyása elegendő volt egy ilyen súlyú utasítás kiadásakor.

Fotó: azonnali.hu

A mostani ügy tehát lényegében egy gumicsont, amit az ellenzéki pártoknak és a kormánykritikus sajtónak dobott Orbán Viktor. Simonka György és Boldog István esetei is mutatják, hogy elhúzódó eljárásra lehet számítani, ugyanakkor a Völner-ügy hullámai is elülnek a választási kampány indulásáig. Ha pedig tovább feszegetik a Pegazus-ügyet az ellenzék oldalán, akkor csak annyit kell mondani, hogy a valódi felelős ellen már zajlik egy eljárás, ezért a főnökei nyugodtan tagadhatnak mindent. Abban mindenki biztos lehet tehát, hogy mielőtt kiadta a kilövési engedélyt az államtitkárra, Orbán Viktor gondosan mérlegelt mindent, és úgy ítélte meg, a veszteség és nyereség arányban lesz egymással, ha Völnert leszedi a sakktábláról. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kisebesedik a feneked a nyeregtől, az nem feltétlenül a ló hibája.”

szegedi kattintos blog

Címkép: BudaPest környéke