Egyszer voltam Mikulás Stockholmban

Posted by
Stefan Imreh
>Kilógásom után (1988), családomra várva, a Wenner Gren alapítvány vendégkutatóknak fenntartott szállodájában laktam a Sveavägen végén. Legjobb barátaim belgiumi magyarok voltak, kedvencem pedig Nóri, hároméves feltünően okos kis bűbáj. Még a stockholmi magyar óvodába is mentem érte és a buszon az ott tanult népdalt énekeltük a svédek épülésére.
Mikuláskor Nóriék meghívták a fél óvodát, béreltek Mikulásjelmezt és rám osztották a szerepet. Azt terveztük, hogy felmászom az udvarról a félemeleti teraszra. Nem lett volna probléma, de óriási zsákkal, kétmázsás vikingre tervezett bundában, szakáll-paróka kucsmában és lötyögős csizmában és Nóri miatt szemüveg nélkül, lassan és zajosan ment és a sötétben még valami székeket is felborogattam.
Bent elcsendesedtek, amikor feltüntem a teraszajtóban dörgő hangon ho-ho-hózva, a gyerekek rémülten visítottak. A zsák mentette meg a helyzetet, kiosztottam az ajándékaikat. Elmenetelemben már fürtökben lógtak rajtam.
Fél óra mulva „civilben” jöttem vissza, büszke pofával. A felnőttek dícsértek, csak Nóri anyja volt komor. Bajban vagyok súgta nekem.
Miért, megismert Nóri?
Nem, viszont megkérdezte: Miért nem meséltél soha a Mikulás bácsi feleségéről, nem láttad hogy karikagyűrűje van?