Nem politika, autóverseny

Posted by

Békesi László

>Azt régóta tudjuk, hogy a Forma 1. elsősorban gigantikus üzlet és csak másodsorban sportverseny. A győzelem, a siker döntően az autók teljesítményén, valamint a futamokra felkészítő, azok lebonyolítását menedzselő profi szakembereken és csak másodsorban a pilóták tehetségén, teljesítményén múlik. (Félreértés ne essék nagyra becsülöm a pilóták vezetés technikai tudását, bátorságát, veszély tűrő és extra terhelést elviselő teljesítményét, de mindez nem lenne elég a rendkívüli teljesítményre képes autók és a háttérben dolgozó csapat produkciója nélkül.)

Minden üzleti tevékenység sikere, eredményessége – az óriási befektetések, kockázatok és az invenciózus megvalósítás mellett – azon múlik, hogy a kínált produktum elnyeri e a fogyasztó közönség tetszését, kielégíti e igényeit, képes e fenntartani a vele szemben támasztott keresletet.
Így van ez a forma eggyel is. Nem elég az autócsodák látványa, a száguldás élménye és az állandó életveszély jelenléte, izgalmas versenyekre, küzdelmekre is szükség van. Ha egy gyár, egy márka, vagy egy klasszis pilóta nagy fölénnyel aratja győzelmeit, elvész az izgalom, a feszültség vonzása, csökken a futamok iránti érdeklődés.
A versenyeket szervező, irányító és lebonyolító üzleti vállalkozásoknak elemi érdeke, hogy jószerével minden áron fenntartsák az izgalmat, a feszültséget, hogy kiszámíthatatlanná tegyék a versenyeket. Ezért változtatják folyamatosan a verseny szabályokat, módosítják a műszaki követelményeket és a lebonyolítás feltételeit.
Nem vagyok az összeesküvés elméletek híve és követője, de nem tudok szabadulni a gyanútól, hogy a 2021-es verseny idényben ennél több is történt. Az utolsó verseny előtt Hamilton és Verstappen azonos pontszámmal áll az összetett verseny élén. A végső győzelem az utolsó futamon fog eldőlni. A feszültség nagy, az érdeklődés óriási, dübörög az üzlet.
Csak hát hogy jött létre ez a kiélezett helyzet? Sokáig úgy tűnt, hogy a Mercedes műszaki fölénye és Hamilton tehetsége ebben az évben is fölényes győzelemhez segíti a márkát. Aztán év közben valami megváltozott. A Honda motorokkal futó Red Bull autók és elsősorban a Verstappen vezette kocsi megtáltosodott, a Mercedesek pedig hátrányba kerültek. Ráadásul elképesztő u.n. “taktikai” hibák – gumi választás, kiállások és abroncs cserék ütemezése – hátráltatta Hamiltont, hogy ezt az idényt is győztesen zárja.
A Red Bull és Verstappen átvette a vezetést.
Ám a fordulat ezután sem maradt el. A szezon vége előtt négy futammal a Mercedes megtáltosodott, Hamilton fokozatosan ledolgozta hátrányát és tegnap, az egyébként botrányos szaud-arábiai futamon behozta riválisát.
Mindez valóban a véletlen, a forgandó szerencse, vagy csupán a folyamatos műszaki fejlesztések csatájának eredménye lenne?!
Alig hihető, hogy ilyen végjátékot elő lehet állítani csupán a fair versennyel.
Az sem véletlen, hogy a forma egyes futamokat egyre inkább a fél, vagy egészen diktatórikus rezsimek uralta országokban rendezik meg, hogy az ultra modern, elképesztő beruházásokkal és költségekkel járó új pályákat is ezekben az országokban építik. (Gondoljanak csak éppen a tegnapi Szaud Arábiára, Katarra, Bahreinre, Szingapúrra, a kínai Sanghajra, az orosz Szocsira, a török Isztambulta, vagy éppen a magyar Hungaroringre.)
Ezek a rezsimek nem sajnálják a pénzt, a hírverést, hogy országukat hamis és hazug csillogással, monstre rendezvényekkel a világ szeme előtt vonzóvá, “eladhatóvá” tegyék, hogy demonstrálják gazdagságukat, nyitottságukat, hogy cirkuszt kínáljanak sanyargatott, kisemmizett népüknek, hogy barátkozzanak a száguldó cirkusz gazdag és nagy hatalmú tulajdonosaival, szervezőivel.
Jól tudom, hogy nemcsak a forma 1., hanem sok más sportág giga eseményei is elsősorban ezeket a célokat szolgálják.
Miközben elítélem a sport manipulatív fel- és kihasználását, egyre jobban sajnálom a nagyszerű sportolókat – most éppen Hamiltont és Verstappent -, hogy nemtelen célok szolgálatába kell állítaniuk tehetségüket, teljesítményüket.
Persze nem vagyok naiv, tudom, hogy “the game must to go!” – miként az üzlet és a politika sem fog megtisztulni pusztán a tiszta verseny, a fair play szellemében.
Így hát két hét múlva sokan lerágják majd körmüket a szezon utolsó futamán…