Turi György élvezi klubja bizalmát

Posted by
Közlemény
>A Kőbánya Sport Club elnöksége a Turi György mesteredző körül kialakult helyzet okán rendkívüli elnökségi ülést tartott. Az ülésen meghallgatták a szakosztály edzőit, jelenlegi és korábbi sportolóit, szülőket, akik feltett kérdésre határozottan megerősítették, hogy a 2014 óta eltelt időszakban (többen arról is nyilatkoztak, hogy sem 2014-et megelőzően) semmilyen fizikai bántalmazásról, vagy lelki terrorról nem volt tudomásuk az uszodai foglalkozások alatt, állításuk és tapasztalatuk szerint ilyen nem volt. Az elnökség tagjai is nyilatkoztak arról, hogy sem szülő, sem sportoló, sem edző nem jelzett ebben az időszakban olyan problémát, ami Turi György ellen a sajtó hasábjain megjelent nyilatkozatokat megerősítené. Mivel az elnökség nem nyomozó hatóság és sem a múlt átírása, sem a több évtizede történt események kivizsgálása nem feladata, a meghallgatások alapján az alábbi egyhangú határozatot hozta:
A Kőbánya SC elnöksége deklarálja, hogy 2014-es megbízatásuk óta eltelt időben sem sportolótól, sem szülőtől, sem edzőtől soha semmilyen panasz vagy információ nem jutott tudomásukra arról, hogy Turi György bármelyik úszóval szemben helytelen magatartást tanúsított volna. Az elnökség az úszó szakosztály edzői, versenyzői és szülők meghallgatása után az ügyet lezártnak tekinti és tudo-másul veszi, hogy a 2019-ben elhatározott szakosztályon belüli szakmai stáb feladatkörének és munkavégzésének átalakítása fokozatosan megtörténik.
Az elnökség az elhangzott nyilatkozatok alapján igaztalannak, rendkívül méltánytalannak és végtelenül igazságtalannak tartja a Turi György úszószövetségi funkcióiról történő lemondását kikényszerítő sajtótámadásokat, felhívja a sajtó képviselőinek figyelmét, hogy a jelenleg a szakosztályban sportoló élversenyzőket és gyermekeiket, a KSC-be úszásra hozó szülőket keressék és tőlük szerezzenek be hiteles információkat az úszó szakosztályban folyó napi munkáról, hangulatról, kérjék ki álláspontjukat a sajtóban a Turi Györggyel szemben elhangzott vádakról.
Turi György élvezi az egyesület elnökségének, az edzői kollektívának, a versenyzőknek és a gyermeküket a KSC-be úszni hozó szülőknek a bizalmát. Az egyesület elnöksége semmilyen okot nem lát arra, hogy Turi Györgytől az egyesület úszó szakosztályának vezetőjétől a bizalmat megvonja.
Kőbánya Sport Club elnöksége