Posted by S ha csak a nevetségesség következményeit kellene elszenvednünk! Mióta a világ világ, de úgy jó ezer éve mindenképpen, a Kárpát-medence eleve ütközőzóna Kelet és Nyugat között. Ha viszont az történik, mint az utóbbi évtizedben, hogy az itt kínlódó ország első embere, ha kell, ha sem kekeckedik szinte mindenkivel, akkor a „gyenge és esendő ország” maga megy elébe a pofonoknak, s alkalmassá válik a példastatuálásra. A jelenlegi helyzetben Washington – amely mostanság a térségünk urának tekinti magát – nem hagyhatja, hogy a Bulgáriában, Romániában, Ukrajnában, Lengyelországban, a Baltikumban előretolt erőinek hátában a budapesti kormány kiszámíthatatlan manőverekkel kérdőjelezze meg törekvéseit, sőt nevetségessé tegye.
Mindez mára odavezetett, hogy a szövetségesek kinyilatkoztatott, jóllehet képmutatással jócskán terhelt értékrendjét megkérdőjelező Orbán Viktor kiiktatása a nyugati blokkot vezérlő New York és Washington számára egyrészt presztízskérdéssé, másrészt biztonsági üggyé vált. Ez az oka, hogy Magyarországnak szembe kell néznie a nyugati politikai térben való elszigetelődésével, illetve az egyébként is válsággal küzdő világgazdaság hatásain túl előbb-utóbb a kifejezetten ellene irányuló pénzügyi intézkedésekkel. Hacsak nem vet véget a nemzeti hevülettel és szólamokkal fedezett önsorsrontásnak maga a nép, amire a 2022 tavaszán esedékes parlamenti választások teremthetnek esélyt.
Bizonyára sokan nem értenek velem egyet, mindenesetre a lakosság harmadának–felének a nemzeti NEM együttműködés rendszerével kapcsolatos ellenérzései, elégedetlensége, sőt dühe lehet ennek belső mozgatója. Ehhez a gyúanyagot az ország egymás ellen gyűlölködő részekre szakítása, a társadalom alsó, nagyobb részének a társadalmi felemelkedési lehetőségektől való elzárása, főleg az oktatási, az egészségügyi, a szociális rendszer nagy részének tönkretétele, a még ki nem vándorolt dolgozók növekvő kiszolgáltatottsága adhatja.
A magyar belpolitikának az ellenzéki előválasztások óta zajló eseményeit a fent vázolt külső összefüggésrendszerben való elhelyezésével viszont azt jeleztem, hogy immár a nyugati hatalmak sem akarják a véletlenre – ha úgy tetszik a választók józan belátására – bízni a szükségesnek ítélt változásokat. A gazdasági–pénzügyi befolyásoláson túl először az október 2-ai „Jön a Karácsony–Márki-Zay páros?” című, kérdőjeles cikkemben – magyar történelmi példákra utalva – pendítettem meg: külföldi erőknek is érdekében állhat, hogy végre kiegyensúlyozott viszonyok jöjjenek létre Magyarországon.
Az azóta történtek – többek között Karácsony Gergely visszaléptetése, Dobrev Klára, sőt Gyurcsány Ferenc, illetve az összes ellenzéki párt vezetőjének támogató háttérbe húzódása, visszaparancsolása (?), a magyar és kanadai állampolgárMárki-Zay Péterelőtt a hazai és a nemzetközi tér egészen szélesre nyitása – igazolni látszanak feltételezésemet. Ezt a forgatókönyvet nem Magyarországon írják. A felsoroltak mellett szembetűnő jele volt ennek, amikor felfedeztem – s ezt a magyar újságírásban tudtommal elsőként kifejezetten szóvá is tettem –, hogy október 8-án, a budapesti Duna-parton, amikor hivatalosan is bejelentették, hogy Karácsony Gergely visszalép a miniszterelnök-jelölti előválasztási küzdelemtől, Márki-Zay Péter mögött Király Júlia állt feltűnően piros kabátban.
Kivonatos életrajza benne van abban a jegyzetemben. A lényeg, hogy nem túlzás azt állítani: a kapcsolati háló révén óhatatlanul a nemzetközi nagytőke érdekeit is szem előtt tartó személyiség már akkor a hódmezővásárhelyi polgármester szolgálatába állt – A mögötte álló erők már akkor a szolgálatába állították? –, amikor többségünknek még álmában sem fordult meg, hogy a vidéki politikus bejelentkezik az ország vezetésére. Azóta viszont se szeri, se száma a neves csatlakozóknak. A Budapestre akkreditált nyugati és közép-európai nagykövetek csoportosan (is) találkoztak Márki-Zayval. Az Európai Unió több vezetője fogadta őt. Nyilvánvaló, hogy meglehetős összegek áramlanak a választási kampány, pontosabban a kormányzási módszerváltás céljaira. Merthogy a rendszer maga, természetesen, marad, csupán az orbáni önkény rárakott kinövéseit akarják lenyesegetni róla.
Ebben a helyzetben, december 3-án, szombaton este röppent fel hír, miszerint Simon András kilenc év után távozik az ATV-től, és a jövőben Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett ténykedik.
Mint az Index ismertetőjében szerepel: „A műsorvezető kilenc éve dolgozik az ATV-nél, hosszabb kihagyás után került vissza a képernyőre, korábban ugyanis, 1993 és 1999 között a Magyar Televíziónál dolgozott, majd 1999 és 2002 között a TV2 Tények és Jó estét, Magyarország! hírműsorait szerkesztette és vezette, majd 2002-től az Este című közéleti-politikai magazinműsor főszerkesztője és műsorvezetője volt”. Simon András mostani átigazolásában azonban nem maga a tény a figyelemre méltó, hanem két másik szempont.
Az első az, hogy „a televízió egyik meghatározó arca, aki több kiemelkedő nézettségű műsort vezetett” 2010. április 5-től csaknem négy éven át volt a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs igazgatója és szóvivője. Mint ilyen, együtt dolgozott Király Júliával is, aki a K&H belga tulajdonosa, a brüsszeli székhelyű KBC Group igazgatósági tagsági posztjától volt kénytelen (?) megválni azért, hogy Márki-Zay háttércsapatában vállaljon szerepet. Mint most Simon András az ATV-től. Mindent egybe vetve (nemzetközi) kapcsolatrendszerükben szintén több átfedés lehetséges. A második aspektust még fontosabbnak gondolom: ha egy 53 éves, országosan ismert televízióst rábeszélnek (?) erre a váltásra, annak az az üzenete a sokaság felé, hogy győzelemre esélyes az ellenzéki összefogás.
Herbert Marshall McLuhan kanadai filozófus, kommunikáció-teoretikus egyik tételét parafrazálva: ez esetben Simon maga az üzenet… Ettől persze még minden megtörténhet. Az ordítóan torz választási rendszer, a társadalomra az Orbán-kormány által ezekben a hónapokban ráengedett, a vélhetően nem is távoli jövőben beláthatatlan következményekkel, többek között a meglóduló inflációval járó pénzeső, az utolsó pillanatig módosuló, a kormányzóknak kedvező jogszabályok, az orbánisták, köztük a megvásárolt határon túliak egy részének fanatizmusa és csalárdsága következtében annak is van esélye, hogy Orbán Viktor marad a hatalomban. S feltehetően nem csak Washington, Brüsszel és Berlin aktivizálja magát ellene, de talán Moszkva és Peking is – mellette.
Mert, mint fentebb jeleztem, a Magyarországért való harc kérdése nem az, hogy mi történik a magyarokkal. Az ebben a térségben való geopolitikai befolyás eldöntésének, sőt az egypólusúból többpólusúvá váló világgá alakulásnak a része mindaz, ami mostanság nálunk zajlik. Ami persze hosszú folyamat, s a magyarországi események csupán egyik mozzanatát jelentik. Ám akárhogy is alakul a jövő, az máris bizonyos, hogy Simon András szerepvállalásának jelentőség túlnő önmagán. Azt üzeni Orbán Viktornak és környezetének, hogy a nyugati világnak végképp elege lett belőlük. És akárhogy is, ennek meglesznek a következményei.
Bekiáltás blog