Kurz und gut

Posted by
Szent-Iványi István
>Visszavonult a volt osztrák kancellár. Sebastian Kurz, az osztrák politika korábban csodált “csodagyereke”, üstökösként tűnt fel néhány éve a politika egén, most úgy látszik, hogy úgy is fog eltűnni. Bejelentette, hogy minden posztjáról lemond és visszavonul a politikai életből. Magánéleti okokra hivatkozik (most született fiára ), de egyértelmű, hogy az ellene felhozott vádak (korrupció, hűtlen kezelés, hamis tanúvallomás) miatt kénytelen távozni.

Orbán Viktor korábban Ausztriát a mi “laboratóriumunknak”nevezte. Jó lenne, ha ezen a téren is követnénk az ottani gyakorlatot. Korábban Strache, most Kurz vonul vissza olyan gyanúk kapcsán, amelyek nálunk csak pár napig lennének címlapon, ha egyáltalán. Ilyenkor látjuk, hogy milyen messze vagyunk még Ausztriától: nem csak az életszínvonal, hanem a közélet tisztasága és tisztessége tekintetében is. Ott még valóban következményei vannak a kifogásolható tetteknek.  A lemondás oka: “A gyanú szerint az Osztrák Néppárt (ÖVP), illetve Sebastian Kurz és környezete 2016-ban manipulálta az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat, és ezek megjelentetését az ÖVP-s vezetésű pénzügyminisztérium közpénzből fedezte. Az ügyészség szerint a minisztérium ezzel több mint 1,3 millió eurónyi (kb. 470 millió forintnyi) közpénzt fordított pártcélokra.” (Somogyi Zoltán)

Címkép: Kurz rádióstudióban