Véleménybuborék v.s. betonbunker

Posted by

Moskovits Péter
>Néhány nappal ezelőtt közöltem BAKÓ JÚLIA: Gattyán György nők testének árusításából gazdagodott
meg – ne tegyünk úgy, mintha ez nem így lenne című írását. Rég nem látott vitát gerjesztett.
Nemcsak azok az érvelések leptek meg, amelyek igyekeztek a light prostitúció valódi tartalmát
jelentékteleníteni – miszerint: „nem is érnek hozzá”, „felnőttek, akik szabadon döntöttek”, „máshol
nehezebb lenne a munka” stb. Ezek ugyan számomra – és még sokunk számára elfogadhatatlan érvek
– de tudomásul veszem, hogy léteznek, amelyekkel vitázni kell. Számomra igazán a „vita” érzelmi
túlfűtöttsége és ellentmondást nem tűrő hangneme döbbenetes. Pedig ez a probléma nem a
pártpolitizálás része, vagy nem jobb vs. bal metszetben értelmezhető és megválaszolható.
Ugyanakkor a Facebookon egyesek eljutnak odáig, hogy „mit keres ebben a lényegében liberális
csoportban egy ilyen vélemény?”
Ez a jelenség is szót érdemel…
Egy „új” kifejezés a véleménybuborék
A véleménybuborék koncepcióját,   Eli Pariser , az Upworthy későbbi alapítója vezette be a
köztudatba. Arra az online információ áramlásával kapcsolatos, már 2011-ben megfigyelhető
változásra hívta fel a figyelmet, ami a web személyessé tétele következtében figyelhető meg a
kibertérben. Ennek lényegét úgy foglalta össze, hogy a változtatások eredményeképpen az internet
azt mutatja meg nekünk, amiről azt feltételezi, hogy látni szeretnénk. A gyakorlatban ez azt jelenti,
hogy a Google korábbi online tevékenységünkből kiindulva alakítja egy keresés eredményét, a
Facebook pedig azoknak a posztjait tárja elénk, akikkel – úgy véli – azonos véleményen vagyunk.
Saját információs világot hoznak létre körülöttünk, de nem a mi döntésünk, hogy milyen tartalom jut
át a szűrőn, és nem igazán látjuk, hogy mi akad fenn, sőt, tulajdonképpen már az nagy dolog, ha
egyáltalán a tudatában vagyunk annak, hogy miképpen áll elő az, amit a képernyőnkön látunk. Ezek
alapján feszegette a jelenség demokráciára gyakorolt hatását.
Valójában mindnyájan buborékban élünk
Elég Budapestről egy tanyára mennem – vagy fordítva -, hogy szembesüljek olyan, mások számára
mindennapi problémával, amiről nekem nemhogy elképzelésem, de tudomásom sincs. De ilyen
buborék lehet a szakmai közegünk, a politikai közösségünk is. Ebben a rohanó, konfliktusokkal teli
világban ebben jól érezzük magunkat, hiszen hasonló gondolkodású, hozzánk közel álló erkölcsi és
politikai nézeteket vallókkal találkozunk. Ugyanazok a hírek töltenek el örömmel vagy éppen
dühítenek fel. Csak közben a mesterséges intelligencia még tovább szelektálja az információinkat,
még szűkebb az spektrum, ahonnan ismereteket szerzünk.
Ezt a veszélyt felismerve 2018 ban az Európa Parlament „JELENTÉS a tömegtájékoztatás
szabadságáról és sokszínűségéről az Európai Unióban” című előterjesztésében így fogalmaz:
„…biztosítsák a magáncégek és a kormányok részesedésének teljes átláthatóságát az
algoritmusok, a mesterséges intelligencia és az automatizált döntéshozás terén, amelyeket nem
szabad olyan módon, azzal a következménnyel vagy olyan szándékkal végrehajtani és fejleszteni,
hogy önkényesen blokkoljanak, szűrjenek és eltávolítsanak bizonyosan internetes tartalmakat…”
A politika-technológusok számára azonban marad még így is elég tér, hogy csoportképzéssel, vélt és
valódi versenyhelyzetek generálásával – mint lájkbajnokság – erősítsék a „közösség tudatunkat”,
ezzel egyre jobban behúzva a buborékba, és így egyre jobban erősítve annak falait.
Most akkor jó vagy rossz dolog a buborék?
Nagyapám véleménye jut erről eszembe, akinek haláláig szilárd meggyőződése volt, hogy semmi baj
a szalonnával. A baj csak a mértékkel lehet.

Nem lehet ezt így megválaszolni mert egyszerűen ezeknek a virtuális közösségeknek a kialakulása
elkerülhetetlen. Az viszont nemcsak a véleményformáló politika-technológusok, de a mi
felelősségünk is, hogy a buborékok ne váljanak átjárhatatlanná, vagyis ahol már nincs lehetőség
beszélgetni – akár a light prostitúcióval kapcsolatos eltérő nézeteinkről is. A mai magyar
társadalomban létező árkok – vagy inkább szakadékok – betemetése, a normális vita lehetőségének
visszaállítása nélkül nem lehetséges valódi demokrácia.
Az az állításom, hogy miközben hasznosak a buborékok akciókra történő mozgósításkor, veszélyes
lehet a demokráciára -ahogy azt E. Pariser felvetette. Ez különösen igaz itt és most!
Tudomásul kell venni, hogy népiesnek és urbánusnak, liberálisnak és konzervatívnak, hívőnek és
ateistának, tanyán élőnek és nagyvárosinak, fiatalnak és a már több mindent megtapasztaltnak nem
erősíteni kell ezeket a buborékokat, hanem az internet csodáit – más információs lehetőségek
mellett -felhasználva tágítani ismereteit. Úgy is, hogy ütköztetjük egymás nézetét, véleményét és
akár egymás vélt vagy valós sérelmét is megismerjük.
Társadalmi árkokkal, szakadékokkal nincs demokrácia! Ezért a presztízs táborok szervezése helyett a
közös cselekvésre kell a hangsúlyt fektetni, ha belátható időn belül valódi demokráciában akarunk
élni.
Ezért nem tiltom ki, akinek más a véleménye… még ha nem is értek vele egyet!
(A szerző blogger, a „kerekasztal” alapítója. https://www.kerekasztal-mp.hu/)