Avar János a “Gőzgazdászban”

Posted by

Kivételesen nem karikatúrát küldök, hanem egy írást Avar Jánostól. Talán azért, hogy úgy emlékezzünk rá, amilyen volt.
Avar János, mint az nem köztudott, egyetemista korában a Közgazdász diáklapnak munkatársa, és számos humoros cikk szerzője is volt. A “Miért nem lettem humorista?” c. cikk a “Sánta kamatláb” című egyetemi humorgyűjteményben jelent meg a Budapesti Közgazdasági Egyetem (volt Marx Károly) kiadójánál 96-ban. Szigeti Endre elmélettörténet professzor szerkesztette és bővítette a 23 évvel korábbi Farkasházy és szerénységem által szerkesztett “Gőzgazdász”-t, ő kérte fel Avar Jánost, hogy vallja be nekünk, miért nem lett humorista.

Avar János írása
>Miért nem lettem humorista?

Avar János - GŐZGAZDÁSZ
Avar képe a “Gőzgazdászban”

>Gyakran kérdezték ezt tőlem régi egyetemi ismerõseim, az e könyvben is megjelenõ írások, monológok kortársi szem- és fültanúi. Kiket eleinte tagadhatatlanul meglepett, hogy külpolitikai kommentátorként tettem magam közismertté (vagy közutálttá), hiszen õk némi okkal számítottak rá: inkább leszek nevettetõ, mint — azért csak olykor — nevetséges.
Különben kis híján majdnem humorista lettem: a Közgazdász hajdani fõszerkesztõje, szegény Bögre Kati komolyan ajánlgatott a Ludas Matyihoz. Csakhát ott persze nem volt gyakornoki státusz, viszont a Társadalmi Szemlénél igen. Ez el is döntötte a kétségtelenül humoros alternatívát, s legyünk õszinték: ha mai szemmel olvassuk az 1960-61-es vicclapot és a párt elméleti folyóiratát, az utóbbin nagyobbakat kacagunk. Hasonlóképpen: bár nem lett hivatásom a nevettetés, jómagam pályám során sokat röhögtem.
Bevallom, elég gyakran voltam óvatlan, bár idõközben rájöttem, a jó poén kárvallottjai csak ritkán kapnak dührohamot, inkább igyekeznek jó képet vágni hozzá. Hogy utána „komolytalan” híremet költhessék. Egy fõnököm, amikor beléptem szobájába, derűsen így mutatott be vendégének: A. is velem együtt a Lapkiadó bérrabszolgája. Csak azzal a különbséggel, vágtam rá, hogy neked olyan beosztottad vannak, mint én, nekem viszont olyan fõnökeim mint te. Egyszer magával Aczél Györggyel oktalankodtam, amikor a hatvanas évek derekán külpol ügyeletes voltam a Népszabadságnál, s õ bejött a szerkesztõi szobába. Már nem emlékszem, mirõl volt szó, csak arra, hogy kibukott a számon: az ember is tévedhet, nemcsak a párt. Minek tagadjam, rögtön megbántam, ám Aczél vagy nem fogta fel, vagy nem akarta érteni, mert közölte velem: az nem úgy volt kérem, a Rákosi idõben úgy szólt a vicc, hogy a párt is tévedhet, mert õ is csak ember. Ebben maradtunk.
Visszatekintve már az is humoros, ami akkor a legkevésbé sem kacagtatott. A hetvenes évek elején, washingtoni tudósítóként észleltem a jeleket, hogy Szadatnak elege van az oroszokból. S mondtam is ezt úton-útfélen, az elvetélt humorista módjára: kirúgja õket, Brezsnyev az orrán fog vízisízni Alexandriából és a szovjet flotta vontatja. A Kádár-rendszerben ugyanis mondani sok mindent lehetett, legfeljebb leírni és fõként aláírni nem. De azért valaki csak feljelentett, hogy „cionista befolyás alá kerültem”. A poén: ezt hosszú évek múlva tudtam meg, egy síliften mesélte el a pártközpontból jött diplomata.
Mindig mosolygok, amikor most azon lamentálnak, megoszlik az MSZP: ha tudnák, hány pártból állt az egypárt? A nyolcvanas évek derekán, bizony már Gorbi idején, a szovjet tanácsos bevitte a külügybe a Magyar Nemzetbõl kivágott, színes ceruzákkal (sic) kipreparált cikkemet (mit nem adott volna nemrég egy-két kollégám egy ilyenért!). Kovács miniszterhelyettes azonban nem adta tovább a labdát a pártközpontnak, az agitpropnak, hanem behívott: máskor legyél kicsit óvatosabb. Egyik elõdje tíz évvel korábban továbbította a feljelentést (egy buzgómócsing washingtoni magyar diplomatától), ám hiába. Miután az agitprop kiadta az ukázt a Nemzetnek, hogy engem meg kell róni, szegény „Rajcsi” fõszerkesztõhelyettes azt sajátosan hajtotta végre, elkapva engem a folyosón: „miért állsz szóba hülyékkel, te f…” Majd jelentette, hogy A.-t felelõsségre vonta…
Viszont a kilencvenes évek elején kicsit bántam, hogy nem lettem humorista. Mert az nem is vitás. hogy elsõ demokratikusan elcsapott kormányunkat a szintén diákhumoristaként indult Farkasházy Teddy és társai buktatták meg, igazolva a régi mondást, a nevetségesség öl. S mennyivel nagyobb dolog kormányt buktatni, mint az egyetemen maradva tansegédként, humorkodó diákokat. Ha ezt én akkor tudom, biztos humoristának állok. Lehet, hogy Teddy már Lázár Györgyöt is meg akarta buktatni?