A rádiózás napja

Posted by
Fon Gabi
>A magyar rádiózás napja a mai, a kép nem tudom mikor készült, ahogy Palotás János interjút ad nekem (az elmaradhatatlan csokornyakkendőjében), lehet, vagy 25 éve. Azt sem tudom, ki készítette a képet, csak azt tudom, mennyire nagyon szerettem rádiózni! Interjúkat, montázsokat készíteni, emberekkel beszélgetni, megnyitni, feloldani őket, utánajárni, megfejteni, mondataikat megőrizni, vagy gyorsan elfelejteni. Amikor egy operaénekes azt mondta, hogy “nahát, ezt még nem mondtam el senkinek!”, vagy amikor egy anya elmesélte, miért is adta örökbe a gyerekét…, amikor utánajártam, hogy melyik az a család, akiknek a lakásába egy kamasz belevezette az elrabolt buszt az Örs Vezér téren, vagy amikor napokat töltöttem el a családdal, akik örökbefogadtak egy gyereket, akit az anyja visszakövetelt…. arra is emlékszem, hogy milyen volt, mikor a rendőrség kommunikációs igazgatója kirúgott az irodájából (rögzítettem) miután arról volt szó, hogy rossz házban teperték le a a háziakat, és azt merészeltem kérdezni, hogy, “hogy követhettek el ilyen baklövést?”és csináltam riportot lakókocsiban élő családról és csilliárdosokról is… emlékszem, milyen volt őket megtalálni, meginterjúvolni, aztán a szalagot megvágni, összerakni… emlékszem a kis luknyi vágószobákra, amiknek az elfoglalásáért örök harc folyt… a nagy kincsnek számító befutókra, kifutókra, amik nélkül nem kezdődhettek és végződhettek a szalagok, a kis fecni ragasztókra, amikkel összeillesztettük a szétvágott szalagot, amikkel könnyed beszélővé varázsoltuk a legnyökögősebb riportalanyt is, rajtunk, az ízlésünkön múlt, hogy hol hagytunk meg egy-egy sóhajt, vagy szünetet a megvágott anyagban. Jaj, hogy élveztem! Még színésznek sem volt annyira jó lenni, mint rádiósnak! Ha kellett, éjszaka is bent kuksoltam, volt, hogy mózeskosárban vittem be a kisfiamat, aki aztán kézről-kézre járt, míg anyu dolgozott… Ott éltünk, az volt az életünk, ott voltunk boldogok! A lepukkant épületekben, a bagószagú pagodában, ahol talán a legtöbb időt töltöttük… ott interjúztunk, fecsegtünk, röhögtünk, szerettünk, szakítottunk, kibeszéltünk és vigasztaltunk, egyszerűen léteztünk. Mindezt szabadon! Mert olyan szabadságot tán semmilyen más közeg nem adott, mint az ottani. És asszem nem is voltunk azóta sem olyan tiszták, mint ott és akkor, ahol minden olyan magától értetődő volt.
Volt egyszer egy rádió és voltunk benne mi. Jó, hogy volt… hogy volt, jó!