Családtörténet (részlet)

Posted by

Varga István

>1954. január 11-én születtem, a Ratkó-korszak dühöngésének kellős közepén. Szüleimnek már volt gyerekük, Varga György, a bátyám. (Gyengébbek kedvéért: addig még nem volt a bátyám, csak a születésem pillanatától lett az. Hálistennek ez mind a mai napig tart, azaz mindketten élünk.)
Apámék mindketten szocdemek voltak. Korán felismerték a Horthy-rendszer gyalázatos természetét, harcoltak ellene Kéthly Anna pártjában, de nem tudtak azonosulni a szocdemeknél akkortájt jóval erősebb kommunisták elképzeléseivel. Mégis szükséges volt együttműködni, mivel csak így volt esélye a baloldali ellenzéknek, együttes fellépéssel. Apám tagja volt az OIB-nek (Országos Ifjúsági Bizottság) – ebben hat kommunista volt és egy szocdem. Az az egy szocdem volt ő, Varga Elek, akit kiváló debatterként tartottak számon, viszont trockistaként bélyegezték meg – ez utóbbi komoly szitokszó volt akkortájt kommunista körökben. Apám ekkor szerezte be a TBC-jét, ami miatt egyik pillanatról a másikra abbahagyta a dohányzást, tehát semmi fokozatosság, letette a cigit.
Anyám a szocdem nőmozgalomban tevékenykedett, emellett Kassák Lajos munkatársa volt.
A háborúban mindketten elvesztették egy testvérüket: Varga Zoltánt, apám öccsét honfitársaink verték agyon munkaszolgálatban, Rácz Jánost, anyukám bátyját Auschwitzban ölték meg a németek (gázkamrában). Ez a körülmény és a háborúbeli egyéb tapasztalataik megerősítették őket a baloldalba vetett hitükben. Talán hittek József Attilának is, aki szerint “tőke és fasizmus jegyesek”. Ugyanakkor a háború után sokszorosan megtapasztalták a kommunisták féktelen erőszakosságát, ezért sosem fogadták el őket teljes mellszélességgel. Ez némileg meghasonlottá tette őket.
A bátyám 1945. június 11-én született. El lehet képzelni mind a kihordásának (üldöztetés, svéd ház), mind a csecsemőkori táplálásának körülményeit.
Érthető, hogy a szüleim nem akartak több gyereket. Ugyanakkor apámat taccsra tették a kommunisták. Másodszor is (a numerus clausus után) félbe kellett hagynia a közgazdasági egyetemet – ezt 1960 és 1966 között elvégezte, esti-levelező tagozaton. Munkát nem kaphatott – később betanított munkásként már igen, onnan küzdötte vissza magát fokozatosan az Egyesült Izzó vezető gazdasági pozícióinak egyikébe.
Ekkor anyám tartotta el a családot, jórészt illegális tevékenységgel. Kereskedőknek dolgozott, a munka jellege nem tartozik a tárgyhoz, de ez a dolog még az én gyerekkoromban is tartott – élvezettel segítettem neki abban, amiben tudtam.
Tehát: három ember, ebből egy dolgozott, ő keresett pénzt. Ha most születik egy gyerek, akkor már négy embert kéne eltartani, viszont még keservesebb körülmények között, hiszen az egyetlen kereső esne teherbe, és így tovább.
És ekkor lépett be családunk életébe Ratkó Anna. Ennek részeként pedig az én, akkor még nem létező életembe is. Meg kellett születnem, ami nagyjából katasztrófa volt. Nem jöttem jókor, na…
Szóval, púp voltam a szüleim hátán. De ha már így kellett történnie, szerettek volna egy lányt, hiszen fiuk már volt. Annamária lettem, és punktum. A biztonság kedvéért azért volt egy fiúnév is tartalékban: István. De hát mindenki pontosan tudta, hogy lány leszek.
A kényszerű születésem miatti csalódás aztán a duplájára nőtt, amikor a világra jöttem. Ez az a “nemváltás”, amiről korábban oly rejtélyesen beszámoltam. Velem együtt napfényre került ugyanis egy lényegében jelentéktelen kis húsdarab, amelyet már nem lehetett visszanyomni. Sajnálom, hölgyeim és uraim, semmi Annamária, ez itt Pistike, a maga teljes valójában. Örüljön neki, aki akar…