Brutálisan drágulnak a lakáskölcsönök

Posted by

>A lakáshitelek harmadának törlesztője akár tízezer forintnál többel is nőhet jövőre

>Helyben.hu
>Szinte megállíthatatlan a kamatok emelkedése, ami a meglévő lakáshitelek harmadának törlesztőrészletét tolja fel több, mint tíz százalékkal, és persze a jövendő kölcsönök is pokolian megdrágulhatnak. A jelzálogos szerződésekben az egy éven belüli kamatozású hitelek a legveszélyeztetettebbek. A volt moratóriumosok is folyamatosan értesülnek a változásról.
A lakáshitelesek nagyjából harmada mostanában szembesül azzal, hogy három-, hathavi vagy egyéves kamatozású kölcsönének havi törlesztője elképesztő mértékben és összeggel emelkedik. Ennek oka a magyar gazdaságban bekövetkezett aggasztóan romló jelek gyarapodása. Ha későn és felemásan is, de felvette a harcot a Magyar Nemzeti Bank az elszálló inflációval. A pár hónapja még 0,6 százalékos alapkamat a múlt héttől már 2,9 százalék. (Az MNB visszahozta a kettős alapkamatot azzal, hogy az utóbbi hetekben a kereskedelmi bankok nála elhelyezett betéteinek egy hetes kamatát tologatja felfelé, de a lényegen ez nem változtat.) Ez a többletköltség azonnal megjelenik a pénzintézetek kölcsöneinek kamatában. Az MNB pénteken közölt legfrissebb adatsora (https://www.mnb.hu/monetaris-politika/penzpiaci-informaciok/referenciamutato-jegyzesi-bizottsag/bubor) a bankközi kamatokról azt mutatja, hogy a 2013 őszi legmagasabb mértéket múlták felül.

A kölcsönök rengetegében könnyű elveszni. A lakosságot leginkább a nagy összegű (5-20 milliós) jelzálog-alapú ingatlanhitelek érintik. Ma már szinte csak meghatározott időre (1-20 évre) rögzített kamattal írnak alá szerződést, ami azt jelenti, hogy az úgynevezett kamatperiódus (például öt vagy tíz év) letelte alatt a törlesztőrészlet nem változik, az eközben bekövetkezett drágulások és költségcsökkenések egyenlegével módosul a havi összeg.

A meglévő kölcsönök nagyjából egyharmada (lakosságnál és vállalkozásoknál egyaránt) azonban egy éven belüli kamatszámítású, gyorsan változó hitel. A három-, hathavi vagy egyéves ciklusú szerződések bankközi kamata (BUBOR) az éve elején 0,8 százalék alatt volt, pár napja pedig már 3,32, illetve 3,64, és 3,96 százalék. És egyelőre nem látszik a vége. Természetesen ez a növekedés érvényes az aláírás előtt álló vagy még csak fontolgatott kölcsönökre is. Várható, hogy hónapról hónapra kedvezőtlenebb ajánlatokat adnak a bankok.

Mit jelent ez az ügyfelek pénztárcájára nézve? Nos, egy átlagosnak tekinthető 10 milliós kölcsön esetében az egy éven belül módosulható kamatú lakásszerződések (amelyek tehát minden harmadikat teszik ki) körében 10 és 20 százalék közti drágulást hozhat(ott), ami 10-15 ezer forinttal is megdobhatja a havi törlesztést. Mindez fokozottan érinti azokat, akik október végéig fenntartották a hitelmoratóriumot, azóta viszont nem jogosultak a jövő június végéig kitolt felfüggesztésre. Ők is folyamatosan kapják meg az értesítést arról, hogyan változik meg szerződésük. A havi részlet nem nőhet, a futamidő viszont egy-két évvel is megnyúlhat. A mostani kamatemelkedések a periódus leteltekor „beárazódnak” a kölcsönökbe.