Bige László levelét megírta

Posted by

Bige László, Péti Nitrogénművek tulajdonosa az alábbi levelet tette közzé
Nyílt levél Magyarország Agrárminiszterének
Tisztelt Nagy István Miniszter Úr!
Abba a helyzetbe kényszerített, hogy megválaszoljam tények alapján az Ön állításait,
amivel becsapja és félrevezeti szándékosan vagy tudatlanul a magyar mezőgazdasági
termelőket és a közvéleményt.
Az Ön és társai megtévesztő kommunikációjára alapozva kijelenthetem, hogy a termelők,
akik nem vették, vagy veszik meg a műtrágyájukat belföldről vagy importból, legkésőbb
december elején nagyon rosszul fognak járni. Elsősorban azért, mert lényegesen
drágábban fognak hozzájutni. Másodsorban: nem biztos, hogy lesz elegendő. Nyilván ezt
Ön nem érti és az elvtársai, akik ezen ügyhöz még hozzászóltak, sem érthetik, mert soha
nem dolgoztak olyan helyen, ahol értéket állítanak erő. Arra vannak szakosodva, hogy
elköltsék az adófizetők pénzét.
Ajánlom figyelmébe az alábbi tényeket:
– Európában nincs elegendő földgáz
– A hideg napok decemberre, januárra, februárra várhatóak
– Attól függ a gazdáknak a műtrágya ára, hogy mennyire lesz hideg
és mennyi ideig. Ezt sajnos még Ön sem tudja befolyásolni. Ha
lekötötték volna a termelők a műtrágyát korábban, akkor biztosítva lenne az ára is
Európában
– Az első hideg napok megjelenésével a gáz ára várhatóan 20-60 százalékot fog
emelkedni
– 10-20 százalékos volatilitás a gáz árában minden nap benne van, ma is.
A hozzá nem értésüket mi sem bizonyítja jobban, mint az Ön által rendezett és összehívott
kereskedői megbeszélés ahová meghívta a Keleti Agrár nevezetű céget, minden
résztvevő megdöbbenésére. A Keleti Agrár nevű cég idén tavasszal körülbelül 100 ezer
tonna műtrágyát faktoráltatott le a termelőkkel és vett fel tőlük műtrágya előleget, több mint
10 milliárd forint értékben, az orosz szállítójától 3 milliárd forint értékben, és nem szállított
ki egy kiló műtrágyát sem a magyar termelőknek. Azt az embert, aki ezt megtette, Ön
meghívja az asztalához, megbeszélni az ügyeket a magyar mezőgazdaság biztonságos
műtrágya ellátása érdekében.
Ön azt állítja, hogy megkárosítottuk a magyar gazdákat a magas műtrágya árakkal 2009-
2016 között. Nézzük meg a tényeket. Kiszorítottuk az importot? Tudja, Miniszter Úr, hogy
lehet kiszorítani az importot? Egyetlen módszerrel… Olcsóbban kell adni a terméket.
Az elmúlt napokban Ön hevesen kampányol a mellett, hogy kiszámolják, mennyivel
károsítottuk meg a magyar gazdákat az elmúlt 10 évben… Segítünk egy kicsit a
számolásban Önöknek. Mint ahogyan a grafikon is mutatja, nyugat Európához viszonyítva
majdhogynem mindig olcsóbb volt a műtrágya Magyarországon, mint Németországban. Ez
azt jelenti, hogy mintegy 29.880.107.885 forinttal segítettünk a Magyar gazdáknak az
olcsóbb műtrágya eladásával németországi kollégáikhoz viszonyítva. Ezek
megkérdőjelezhetetlen tények!
Nézzük meg, hogy néz ki ez ma Európában. A Pétisó (CAN) európai ára a Fertecon
független statisztikai irodája szerint tonnánként 610–625 euró. Kikötőben, hajóban,
ömlesztve a nagykereskedők részére. A végfelhasználói ár big bag-be csomagolva, német
régióban tonnánként 700–750 euró között van. Benelux és Skandináv államokban
750–800 euró a tonnánkénti ár. Anglia és Franciaország ettől még magasabb. Mi ehhez
képest ma tonnánként 585 áron szállítjuk csomagolva a végfelhasználók udvarára. Ez
megkérdőjelezhetetlen tény!
Ön azt állítja, hogy nem akarunk a magyar termelőknek műtrágyát eladni csak 1 nap

ebben az évben. Ehhez képest a valóság az, hogy mi minden nap adunk el műtrágyát a
magyar gazdáknak. Idén november hónapban 129 479 tonnát értékesítettünk magyar
termelők részére, többet, mint az egyhavi gyártási kapacitásunk (70 üzletkötő és
szaktanácsadó járja folyamatosan a termelőket és kínálja a terméket). Az is igaz, hogy
decemberben 1 napos akció keretében fogunk eladni műtrágyát, az úgynevezett Black
Friday akció keretében, ahogyan azt már a korábbi években is tettük. Ezen a napon meg
lehet venni a 2022 év első 5 hónapjára a teljes műtrágya gyártási kapacitásunkat.
Kell hogy tudja, hogy mi azért gyártunk műtrágyát, hogy eladjuk, elsősorban a magyar
termelőknek. Azzal is tisztában kéne, hogy legyen, hogy a politika megtévesztő
kommunikációja a gazdákat hátráltatja a döntésben, ami azért jelentős probléma, mert
logisztikai keresztmetszetek miatt nem lehet szezonban annyi árut megmozgatni,
amennyire szükség lesz. A mi felméréseink szerint Magyarországnak szükség van még
800-900 ezer tonna nitrogén típusú műtrágyára. A Nitrogénművek termelési kapacitása
maximum 120 ezer tonna/hó. Tehát jelentős importra van szükség. Ennek lehetőségét ma
nem látom biztosítva.
Írtunk Önnek levelet 2021. szeptember 29-én és javasoltuk ennek megoldását, amivel
biztosítani lehetett volna egy olcsóbb műtrágya elérését a magyar termelők számára. Ön
ezt több mint egy hónap után, 2021. november 11-én elutasította.
Kérem, nézzen körül a portáján. A nitrogén műtrágya ára az elmúlt 10 évben folyamatosan
csökkent. 2011-ben a Nitrogénművek által értékesített Pétisó éves átlagára 68.455 forint
volt, 2020-ban 54.363 forint volt. Kérem, nézzen utána, mennyi volt egy 100 lóerős traktor
10 éve és mennyi most. Ezen felül, növényvédőszer, vetőmag esetében is. Meg fog
döbbenni. Ezeken túlmenően nézzen utána, mennyi volt egy tonna kukorica, búza, repce,
napraforgó, árpa ára 10 éve és mennyi ma. Már csak a tisztánlátás érdekében.
Csak úgy mellékesen, az elmúlt tíz év alatt eljutottunk oda, hogy míg 10 éve 1 euró az 273
forint volt, addig a napokban elérte a 370 fölötti értéket. Magyarul, 27 százalékot veszített
a forint az értékéből az Önök 10 éves vezetése alatt.
Magyarország az Európai Unió tagja, tehát ez egy közös piac. Az áruk szabad
kereskedelméről szól. Mindenki szabadon vásárol onnan, ahonnan akar. Sőt, harmadik
országból is.
Ön bátorkodott engem megbélyegezni kommunista vörösbárónak. Mielőtt ezt tette, utána
kellett volna, hogy nézzen, hogy én nem voltam úttörő, nem voltam KISZ tag, és nem
voltam soha egyetlen pártnak tagja, Önnel szemben. És soha egyetlen hatalomnál sem
álltam sorba, hogy nyelvemmel tisztogassam a hátsó felét. Ezt ma sem teszem. Ön
megbélyegzett engem azzal, hogy hitelt kaptam a szocialista kormánytól. Kellene, hogy
tudja, hogy a hitelnek van egyetlen rossz tulajdonsága. Vissza kell fizetni kamataival
együtt, amit én természetesen megtettem. Tehát adományként semmit nem kaptam. Ön
azt mondja, hogy kiszámolják, mennyivel károsítottam meg a magyar gazdákat. Fentebb
már demonstráltam, hogy a valóságban mennyivel gazdagítottuk a magyar termelőket.
Arra kérném, hogy kapcsolja fel a villanyt. Megvédik a magyar gazdákat (az egyébként is
magas világpiaci áraktól). Arra kérném, hogy nézzen rá a naptárra, mert 2021-et írunk és
nem 1950-et. A világpiaci árakkal szemben, ahol az alapanyag, a földgáz ára az egekbe
szökött, a Nitrogénművek tehetetlen.
Ön azt állítja, hogy a GVH büntetés (11,05 milliárd forint) helyes volt úgy, hogy nincs
tudatában a valós piaci helyzettel.
Magyarországnak ilyen… mezőgazdasági minisztere még soha nem volt. Ön politikát akar
a világpiaci trendekbe vinni. A világpiaci gáz árat én nem tudom befolyásolni.
Mindezt azért csinálják, mert én nyíltan elmondtam, hogy az Önök politikájával én nem
értek egyet.
– Nem értek egyet a lopással, és a protekcionista gazdaságpolitikával,

– Nem értek egyet azzal, hogy Magyarországot nem iparosították újra,
– Nem értek egyet azzal, hogy azt mondják, hogy a magyar autóipar jól teljesít, mert a
magyar autóipart Audinak, Mercedesnek és Suzukinak hívják, ahol mi csak napszámosok
vagyunk,
– Nem értek egyet azzal, hogy mindenkinek van munkája, igaz Ausztriában,
Németországban és Angliában, viszont ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége
itthon szeretne dolgozni. Azt, hogy még mi mindennel nem értek egyet, azt több oldalon
keresztül sorolhatnám, de azt gondolom, hogy egy szabad, demokratikus országban egy
független értelmiséginek lehet véleménye, még akkor is, ha nem biztos, hogy igaza van.
Ön beleállt abba a sorba, ahol megpróbálnak minket tönkretenni.
Pedig kellene, hogy tudja, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan magyar vállalat, amely
2010-ig 130 millió euró és 2010 után 450 millió euró értékű beruházásokat hajtottunk
végre a saját finanszírozásunkból (kötvény kibocsátás révén), és nem a magyar vagy
európai uniós adófizetők pénzéből.
Legyen ez példa Ön és elvtársai előtt.
Tisztelettel,
Bige László