Lehet egy állami hivatalnok semleges a “nemzeti felemelkedés vagy nemzethalál” sorskérdésében?

Posted by
Rényi András
>Elég gyorsan megszületett a Fidesz-központban a válasz a “kínos kérdésre”: mondta-e Kövér László egy több mint másfél éve elhangzott, de nyilvánosságra csak most került beszédében, hogy az ellenzék maga a nemzetbiztonsági kockázat?
A válasz gyorsan szét is küldetett a megfelelő osztópontokra: onnan tudni mindezt, hogy a szőkeciklon-kommunikátor Deák Dánieltől a pengeeszű Rákay Philipen át a mandiner önidéző publicistájáig csaknem szó szerint ugyanúgy védik a védhetetlent. Mindannyian az elsőtől az utolsó szóig beidézik a kijelölt passzust a beszédből (röhej, de még a ‘Kedves Kollégák’ megszólítást se merte egyikük se kiszerkeszteni, hátha ez lesz a szöveghűség igazi garanciája), ami álllítólag azt igazolná, hogy nem is azt mondta, hanem… valami egészen mást. Csak a kis buta Pilhál a Magyar Nemzettől fecsegi ki az iskolatitkot: Kövér ugyan nem teheti meg, de ő bizony csak kimondja.
És hát a magyarázat: hogy szemenszedett hazugság, amitől a “baloldal” őrjöng, tombol és ajvékol. Mert Kövér ugyebár szó szerint az elmérgesedett “politikai helyzetet” nevezte Magyarországot fenyegetőnek, nem az ellenzéket, tessék, itt van, mindenki láthatja, aki olvasni is tud, nemcsak hisztizni meg kötelesbeszédezni.
Csak hát ugye a kontextus…
(Egykori bölcsész-növendékemet, Rákay Philipet midenesetre úgy meghúznám most elemi szövegértésből, mint a huzat, ha tényleg elhinném neki, hogy olyan ostoba, mint amilyennek tetteti magát. Mert annyira azért nem az, hogy ne tudná: itt most minden megafonból ennek a “cáfolatnak” kell harsognia, akármilyen nevetséges is a szöveghűség, amire hivatkoznak.)
Szóval a kontextus, amit a harsogó Megafon elhallgat: Kövér csakugyan az apokaliptikus “politikai helyzetet” nevezi nemzetbiztonsági kockázatnak, de azt is hozzáteszi, hogy az valójában az “önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodók” és az “az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának” követői között dúló ádáz csata miatt ilyen. Ő “bátran” ki is mondja, hogy “a magyar politikai osztálynak nincs egységes állam- és nemzet-értelmezése, hanem alapvetően két – egymást gyakorlatilag kizáró – állam- és nemzetkép létezik”. Krisztus és az Antikrisztus metafizikai háborúja ez, a jók és a gonoszok élet-halál-harca. Vagy-vagy. (Kevésbé emelkedetten, vagy ahogy Kövér mondja: “beleragadva az aktuálpolitika mocsarába”, ez annyit tesz: Csak a Fidesz!’)
De hát ezt ismerjük, értjük is. Hanem hát az is a kontextushoz tartozik, hogy ez a mondóka nemcsak hogy nem a teljes nyilvánosság előtt, hanem exkluzív közönség, válogatott titkosszolgálati vezetők – abszolút bizalmik emberek – előtt hangzott el. A házelnöknek hetente hat beszédéről értesülünk, pont erről, noha tavaly februári keltezásű, csak az átlátszó révén szerettünk tudomásat. Ha eleve olyan ártatlan dolog lett volna Kövér megállapítása – de facto a szolgálatoknak szóló politikai célok kijelölése – a “politikai helyzetről”, ugyan miért kellett ennyire óvatosan kezelni?
Ez a beszéd bizony úgy hangzik, mintha apokaliptikus világmagyarázatával egyes – politikailag kényes ügyekben hezitáló, mert alkotmányos szempontokat is szem előtt tartó – titkosszolgálati vezetőket akarna az egyedüli “helyes irányba” ösztönözni , netán olyanokat megnyugtatni, akikben a totális államérdekre hivatkozással végrehajtott lépések lelkiismereti dilemmákat vetettek fel.
Mert hát képzeljük el az egyszerű titkosszolgát, aki fölesküdött az alkotmányra és akinek őszintén átélt hivatása, hogy pártszinektől függetlenül, külső-belső ellenségeitől védje az államot és a nemzet biztonságát. De lehet-e egy felesküdött állami hivatalnok semleges például “nemzeti felemelkedés vagy nemzethalál?” sorskérdésében? Mérlegelhet-e “magyar érdek” vagy “idegen érdek” között, ha ilyen megátalkodott a “politikai helyzet”? Nem lesz vitás tehát, hogy kikre irányítsa a Pegasus szoftvereit. Hiszen Kövér elbeszéléséből pontosan tudhatja, hogy kik állják itt útját Isten békéjének és a nemzeti összeborulásnak; hogy kik dolgoznak itt idegen érdekek nevében az állam “feladásának” projektjén. A szedettvedett, romlott, istentagadó tudjukkik.
Mi tehát a garanciája annak, hogy az áldatlan “politikai helyzet” fenyegetése elháruljon nemzetünk feje felől? Ha eltüntetjük azt, aki okozza. A rossz “politikai helyzet” nemzetbiztonsági kockázatát azzal lehet megszüntetni, ha kiiktatjuk belőle az ellenzéket, ami tehát maga a legfőbb nemzetbiztonsági kockázat.
(Q. E. D., üzenném a bölcsész Rákay Philipnek és a többi írástudónak, ha ez egy bonyolult bölcseleti levezetés volna, én meg mondjuk Spinoza szerepére pályáznék. De az összefüggés túl triviális, úgyhogy nem teszem. Szégyelleném magam a hiú tudálékoskodásért.)
Persze, mondhatnák erre a Megafonnál, rossz az, aki rosszra gondol. Ha az ellenzék nem volna ellenséges a Hatalom istenével, ha nem akarná például alkotmányosan korlátozni, ellenőrizni, ne adj Isten leváltani, akkor arra sem volna oka a házelnöknek, hogy a “politikai helyzetről” adott lefegyverzően őszinte elemzését a nyilvánosság elől elrejtőzve és csak titkos övéivel ossza meg.
Híres elődjéhez a kiszivárgott beszéd mégsem hasonlít. Üzenete ugyanis – az ismert filmcímet kifordítva – nem önvád, hanem figyelmeztetés a szolgálatoknak: “Nehogy elkxrjátok!”