Kelemen Hunor: Csütörtökön véget ért a politikai káosz

Posted by

“Csütörtökön véget ért a politikai káosz, az új kormány megszavazásával, a kormánytagok eskületétele után a romániai politikában visszaáll valamiféle rend.” Ez a “valamiféle rend” figyelemre méltó humorérzékre vall. Viszont a kormányprogramot látva – a miniszterek listáját kevésbé – csakugyan ígéretes távlatok nyílhatnak.Sokan kérdezik ma is, hogy miért kellett az RMDSZ-nek egy olyan kormánykoalíció részévé válnia, amelynek nélkülünk is megvan a többsége. Erre nekünk egyetlenegy válaszunk van: a magyar közösség érdekeit a következő időszakban a kormány tagjaként hatékonyabban tudjuk képviselni, mint ellenzékben az AUR és az USR mellett.
Természetesen nem leszünk díszítőelem, a kormányra lépésünknek voltak feltételei. Az RMDSZ megtartotta a minisztereit és a miniszterelnök-helyettesi tisztségét, valamint elfogadtatta a partnereivel, hogy a kormányprogramba bekerüljön minden olyan előírás, amely a 2020 decemberében beiktatott kormányprogramban is szerepelt a nemzeti közösségek jogainak védelméről, a kisebbségi törvény elfogadásáról, a magyar nyelvű oktatás, az anyanyelv-használat védelméről. Nagyon sok településen most már kormányhatározattal biztosítjuk a zászló- és címerhasználati jogot, ezt a munkát folytatni fogjuk.
A családvédelem és támogatás a Szövetség számára az egyik legfontosabb célkitűzés. Ezért kezdeményeztük azt, hogy az új kormányban legyen egy olyan minisztérium, amely a családok támogatásával foglalkozik. A kormányprogramba ugyanakkor beírtuk azokat a terveinket, amelyek jobb és kiszámíthatóbb életet biztosítanak: adókedvezményeket és adóleírást a többgyerekes családoknak, lakásvásárláshoz vagy lakásépítéshez támogatás a fiatal családoknak, autóvásárlási támogatás. 2022 januárjától ugyanakkor emeljük a szociális juttatásokat, nyugdíjakat, a minimálbért és a gyereknevelési támogatást is, mindezt úgy sikerült tető alá hoznunk, hogy nem emelünk adókat, illetékeket a következő évben.
Egy közel 70 százalékos többséggel bíró kormánynak be kell vállalnia fontos reformokat is. A mi szempontunkból a legfontosabb az Alkotmány revíziója – mindenekelőtt az, hogy tisztázzuk, hogy milyen típusú köztársaság Románia. Mi a parlamentáris köztársaság bevezetését fogjuk javasolni a partnereinknek.
A következő időszakban is szükség lesz olyan intézkedésekre, amelyek lehetővé teszik, hogy minél több emberi életet megmentsünk, minél jobb kórházi feltételeket biztosítsunk. Az intenzívterápiás ágyak számát tovább kell növelni.
Nagyon bízom abban, hogy ez a koalíció meg tudja őrizni ezt a többséget és stabilitást nyújt az országnak, hiszen egy olyan lehetőség előtt állunk, amelyre nem volt példa az elmúlt harminc évben: az újraépítési alapból 30 milliárd euró, az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny programból 10 milliárd euró áll településeink, közösségeink fejlesztésére.
Két dolgot biztosan állíthatok. Nem lesz könnyű dolgunk ebben a koalícióban, ugyanakkor bennünket továbbra is az egyenes beszéd fog jellemezni, és minden döntésünkkel a magyar közösség érdekeit fogjuk képviselni!