Távoznak a legjobbak az MTI-nél

Posted by

Media1 több, egymástól független forrás által is megerősített információi szerint elbocsátották a Magyar Távirati Irodától a múlt héten Pietsch Juditot, az MTI Külpolitika rovatának egyik vezető szerkesztőjét, de ezt megelőzően egy másik elbocsátásra is sor került. Az elbocsátások annak ellenére történtek, hogy az MTI-t az ernyője alatt tudó közmédia, azaz a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezetése előzőleg még azt ígérte, hogy az MTI-ben induló átszervezés (ami néhány szervezeti egység hatékonyságnövelő összevonását jelenti) nem jár majd elbocsátásokkal. Ráadásul többen az elbocsátott Pietsch Juditot az állami hírügynökség egyik legjobb munkatársaként jellemzik.

A történtek annyira felkorbácsolták a kedélyeket, hogy az MTI Sajtószakszervezet levélben tiltakozik, a történtek hallatára pedig azonnal felmondott az állami hírügynökség egyik veterán munkatársa, Pietsch Lajos (Pietsch Judit édesapja), de a Pietsch Judittal való szolidaritás jegyében ugyancsak felmondott Petky József volt belgrádi tudósító és Garzó Ferenc volt római és bukaresti tudósító is. Lapunk MTI-s körökből úgy tudja, hogy további munkatársak is a felmondásukat tervezik. Belső támogatói levél is indult, melyben az állami hírügynökség munkatársai kiállnak a távozók mellett.