Bordély Izmirben

Posted by
Parászka Boròka
>(Ez a poszt Demeter Szilárdról, a PIM-ről és arról fog szólni, miért félnek az autokráciák a történetektől)
A kép Izmirben (görög nevén ok Szmirna) készült, abban a negyedben, ahol a hangszerboltok, szőnyeglerakatok, és teázók közé bordélyházak ékelődnek. Fodor Zsuzsánna fotós barátom és kolléganőm készítette, kettőnk árnyéka látszik, megbabonázva figyeltük néhány éve ezt a világot. A bordélyházak előtt szőke, világos bőrű nők állnak többnyire: Ukrjanából, Moldovából és több posztszovjet államból érkeznek ide. A legkiszolgáltatottabbak, akiket az Uniós prostitúciós hálózatokon keresztül se lehet Európába belopni. Kedvesek, mosolygósak, sok nyelven beszélnek – bordélyházban ez szükséges és kifizetődő.
A kapualjak alól grúzok lesnek ki. És egészen bentről, a sötétből, csak a szemük villan: kurd lányok.
Ha elég időt üldögél az ember a környéken, meg lehet barátkozni velük, ilyenkor mesélnek. Mesélnek arról, milyen, amikor a török férfiak az út egyik oldalán vigyázón hazakísérik hidzsábos feleségüket (új divat a hidzsáb, néhány éve még be volt tiltva) aztán magasra szegett fejjel, csattogó, kemény léptekkel visszatérnek az út ellenkező oldalára, a bordélyházba. Vagy arról, milyen, amikor a csempészhajóra váró afgán, szír férfiak jönnek válluk mögött gyakran hátra pillantva, legszebb, színes ingüket babrálva. Amikor a török bútorkereskedő érkezik. Örmény és görög hagyatékból származó bútorokat lop át az Uniós határokon, nadrágja pénztől duzzad. Marokkal szórja a pénzt az európai lányoknak – bár ne fizetne annyit, rettegnek tőle.
Ide járnak a titkosrendőrök, az ügynökök, az embervadászok, akik a bordélyház szomszéd szobáiban sóhajtozó szíreken csak a nyílt tengeren ütnek rajta, vagy akikből a csúszópénzt, váltságdíjat gyerekeik szeme láttára verik ki – itt békésen, megértőn elférnek egymás mellett. Férfi szolidaritás.
Hasonló történetekről írt sok sok regényt Elif Shafak török-angol nyelvű írónő: egyszerű, lényegi emberi történetekről. A török-kurd viszonyról, az örmény népirtás előzményeiről, következményeiről, s most legutóbb a ciprusi görög-török konfliktusról. A becsületgyilkosságokról. A török családokon belüli erőszakról. A török társadalmon belüli erőszak ezernyi arcáról. A török diaszpóra kusza viszonyairól. A muszlim közösségeken belüli homoszexualitásról, a muszlim világban élő nemváltókról. Egyetlen családi ebédről szóló elbeszélésével le tudja mezteleníteni az oszmán birodalom többszázéves hagyatékát, vagy az oszmán birodalmi nosztalgián pöffeszkedő Erdogan rezsimet.
Történeteit szó szerint falják: a diáklányok, a nagymamák, hidzsábos háztartásbeliek, külföldre menekült kutatónők, és igen, azok a férfiak, apák, nagyapák is, akikben erősebb a kíváncsiság az előítéletnél. (Előbb utóbb mindenkiben az lesz, ez a történetmesélés titka, varázsa) Törökország határain belül és kívül: mindenki érti, hogy a török történetek messze nem csak török történetek. Erdogan pontosan tudja, hogy mekkora veszélyt jelent rendszerére Shafak elképesztő népszerűsége, néhány éve perbe is fogták a “török nép megsértése” miatt. Természetesen ez rengeteget használt ismertségének és támogatottságának.
A minap végignéztem, ahogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban firlefrancos, nagy költségvetésű könyvbemutatót rendeztek. Külön firlefrancos menűvel, reklámfilmmel, bűvészmutatvánnyal, ünnepi felolvasással. Minden volt ott, csak olyan könyv és történet nem, amiért az emberek életösztönükre hallgatva kapnak. Amikor ezt a kínos PIM-es felhajtást néztem, akkor jöttem rá, mennyire nem érti ez a hatalom sem, mi a kultúra és mi a kulturális ellenállás.
Csendben, figyelmesen, alázattal leülni és meghallgatni az emberek történeteit (a mindenhonnan kitaszított prostituáltakét is) és továbbadni azt. Olyan egyszerűséggel és tisztasággal, ahogy ezek a történetek megmutatják magukat a látóknak, értőknek.
Elif Shafak, Arundhati Roy, Chimamanda Ngozi Adichie, Maaza Mengiste – néhány törékeny, halkszavú szerző, akiknek a szavára megremeg az autokrata bokája. Magyar neveket nem írok most, hadd füleljenek és féljék történeteiket a firlefrancos magyar hivatalokban.