Akivel mindenki jól jár, annak miért kell mocskos, aljas módszereket bevetnie 

Posted by

>Füstmentes jó reggelt kívánok! A füstölgéshez szükséges munícióról ártunk és ormányunk rendületlenül gondoskodik. November harmadik csütörtökét tartjuk, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére nemzetközileg füstmentes nappá, a dohányzásról való leszokás napjává nyilvánították, és ez rendben is van így. Ettől függetlenül sok minden egyéb rohadtul nincs rendben. Miközben az elszabadulásnak indult negyedik járványhullámban (amiről kormánybarát szakemberek fél éve még azt mondták, hogy nem is lesz) a hobbirégész miniszter éves bizottsági beszámolóján súlyos kérdésekre való válaszolás helyett kampánybeszéddel ünnepelteti magát úgy, hogy a Magyar Orvosi Kamara már arra figyelmeztet, sürgősségi osztályok gőzerővel dolgozva is belefulladnak a betegekbe, az egyszemélyes államvezetés, a valósággal párhuzamos illiberális univerzum tegnap eszünkbe juttatta – ha netán vasárnap óta elfelejtettük, vagy meg sem jegyeztük – a legújabb harci szlogent.
Miszerint míg a Fidesz politikájával az is jól jár, aki nem a Fideszre szavaz, a baloldal politikájával azok se járnak jól, akik rájuk szavaznak. Rögtön miután megdöngette a mellét azzal, hogy így november közepére 6 millió magyart már be is oltottak. Hogy ezt májusra ígérte őfelsége, arról nem esett szó. Arra meg pláne nem emlékszik a sánta kutya se, hogy azt is hazudta: két nap alatt mindenkit is beoltanak.

Mindegy, szóval legyen ez a hangzatos, tetszetős nagyotmondás ma reggel a vonatkoztatási pont, hiszen ha körülnézünk, minden ezt igazolja. Anélkül, hogy fárasztó és unalmas, unortodox közgazdasági szaktudást és látószöget, pláne szemtengelyferdülést igénylő részletekbe bocsátkoznék: az Európai Unióban is páratlanul alacsonynak számító infláció (az EU-ban Magyarországon mérték a harmadik legmagasabb inflációt, de ez senkit ne tévesszen meg, itt jön be az unortodoxia csodája), a vártnál nagyságrendekkel nagyobb mértékű gazdasági növekedés, a kiválóan muzsikáló-hasító-erősődő forintárfolyam, a pincébe lerugdosott államadósság, a 7,7 százalékos költségvetési hiány, a félázsiai féldiktatúráktól felvett hitelek tömkelege mind-mind amellett szól, hogy itt mindenki jól jár.

Ennek csupán az egyik bizonyítéka az, hogy bár tavaly októberben még azt jósolta a felcsúti varázsló, aki soha nem árul zsákbamacskát, hogy járvány ide vagy oda, jövőre, azaz idén megkezdik a 13. havi nyugdíj visszaépítését (négy lépcsőben, fokozatosan: az első évben egy-, a második évben kettő-, a harmadikban háromheti nyugdíj jár majd, míg végül 2024-től egy teljes havi plusznyugdíjat kapnak a nyugdíjasok), hirtelen, váratlanul kiderült, hogy jövére választási év lesz. Úgyhogy a gátlástalan hatalomtechnikus az MSZMP a Fidesz vasárnapi kongresszusán belengette, hogy dehogy várnak 2024-ig, már 2022 februárjában egyben vissza is adják, amit a tudjukkik elvettek.

Lehet, hogy a szólásmondás szerint ember tervez, Isten végez, de ebből annyi biztos, hogy Orbánnak minden szavazatra szüksége van. Nem számít, hányan döglenek bele az ő kóros, csőlátástól eltorzult hatalmi ambícióiba. Olvasták azt a tragikus nemviccet, ami úgy kezdődik, hogy „Meg kell műteni önt. 2024. szeptember 7-én reggel nyolckor ráér?” Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ahol a 13. havi nyugdíj visszaépítését előre lehet hozni, mert egyszerre egy ekkora választói csoportnak a kedvében járni nettó politikai haszonnal kecsegtet, a várólistákat rohadtul nem lehet előre hozni, sőt. A gyászosan félrekezelt járvány negyedik hullámának örömére újra leállították a műtétek jó részét és a daganatos emberek szűrését. Mindkettő hosszabb távú károkat okoz, csak ezek pontos mértéke, mint oly sok minden egyéb, titkos Magyarországon. Az biztos, hogy már most lényegesen több műtétre várnak a magyarok, mint májusban, a legutolsó műtétistop-intézkedéscsomag végén. Mert velük mindenki rohadtul jól jár.

Ezért aztán a vasárnapi otromba ömlengést megerősítendő, Novák Katalin leváltott alelnök és családügyi princípium egy Facebookra feltöltött videóban tegnap megismételte a tudnivalókat arról, hogy most már biztosan biztosítják ők a lóvét. Jövő februárban 2,5 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember kapja meg a 13. havi teljes nyugdíjat, az özvegyi nyugdíjra jogosultak, a rokkantsági ellátásban részesülők vagy az árvaellátást kapók is hozzájutnak majd az összeghez.

„Bízunk benne, hogy ezen keresztül is érzik idős honfitársaink az irántuk való megbecsülésünket, ezzel is ezt szeretnénk kifejezni és töretlenül bízunk benne, hogy tudják majd, hova kell ikszelni, ha eljön az idő

– így szónokolt negédesen a családok védőszentje, és az alkalomhoz illő narancssárga ruhadarab, amit magára rántott, nem a véletlen műve volt. Egyáltalán nem arról beszélek, hogy a nyugdíjak szánalmas vásárlóereje, az időskori szegénység ismeretében ez a pénz ne menne jó helyre (miközben a rosszarcú mohácsi fideszes polgármesternek is meggyőződése, hogy a családi cége ölébe hullott 1 milliárd forint vidékfejlesztési támogatás is jó helyre ment, mert velük tényleg mindenki jól jár), hanem az a bajom, hogy nyoma nincs annak, hogy hosszútávú, stabil gazdasági megoldásokban gondolkodnának, mindent a vérkorrupt, pillanatnyi érdeküknek rendelnek alá. Az számít, ami most van, mindig csak a pillanatot uralják bármi áron, hogy mi lesz utána, az nekik teljesen irreleváns. Ha az ország tönkretétele az ár, azt is megfizetik. Lófaszt fizetik. Megfizettetik a néppel.

A gyalázatos járványintézkedésektől az üzemanyagárak befagyasztásáig mindenen az látszik, hogy csak a választás megnyerése számít. Még véletlenül sem a benzinár adó- és járulékterhét csökkentették, hanem hozzányultak az emberek tulajdonához. Már megint megvédték a családokat és a vállalkozásokat. Közben a legnagyobb árbevételű magyar cég, a Mol már le is csapott a lehetőségre, ők készen állnak arra, hogy átvegyék a hatósági ár miatt bajba jutott benzinkutak üzemeltetését. Ezzel elősegíthetjük azt, hogy adott településeken, régiókban folyamatos és zavartalan legyen az üzemanyaghozzáférés.

Először majdnem félreértettem. Azt hittem, a Mol jól beszólt a kormánynak, hát hiszen ezt itt fent azt jelenti, hogy a kormány a hatósági ár bevezetésével veszélyezteti Magyarországon a folyamatos és zavartalan üzemanyagellátást. Nem hiszem, hogy Hernádi nertárs, akit Magyarországon felmentettek a korrupciós bűnei alól, miközben Horvátországban 2 évre börtönbe kéne vonulnia, otrombán viccelődni akarna az állampárttal. Az a helyzet ugyanis, hogy a Mol kútüzemeltető vállalkozásait aligha vágja földhöz az ármaximálás, szemben a kisvállalkozásokkal. Nem az elítélt Hernádit lehetetleníti el ez a befagyasztás, hanem a kisvállalkozásokat, a családi vállalkozásokat, akik mögött nem áll tőkeerős cég, amely hátteret biztosít a veszteséges működés idejére. Igen, megvédték ezeket a kisvállalkozásokat is. Aztán majd legfeljebb eladják fosért-hugyért Mészárosnak, aki majd átjátssza Tiborcznak, vagy fordítva, mindegy is. A Fidesszel mindenki jól jár. Amikor tegnap Tállai Benzinárcsökkentő András ellelkendezett azzal, hogy egy nap alatt 150 benzinkutat ellenőriztek a NAV pénzügyőrei, arra gondoltam, milyen menő lenne, ha egyszer majd Európa eme dobogós színvonalon korrupt, illiberális fekete lyukában ekkora lelkesedéssel üldöznék a bűnt, a korrupciót, a hatalommal való gennyes visszaélést is. Ha arra lenne büszke a kormány, a mindenkori kormány, hogy nem tűri a korrupciót. Hát aligha lehetnénk ma távolabb ettől.

És még hol a vége? Ha nem úgy állnak a számok, amelyek pillanatnyilag nem úgy állnak (egy friss felmérés szerint legalábbis az ellenzéki lista 4 százalékkal veri a Fideszét), lesz itt még cudarabb is a helyzet. Rogán eddig sem tétlenkedett (a Városháza eladása körüli propagandabalhé és lejáratás kirobbantásához szükséges dokumentáció egy részét az irodájában állították elő, minő meglepetés), de eztán még jobban fel kell kötnie a gatyát. Tisztességes módszerekkel ezek már a büdös életben nem fognak választást nyerni, maradnak a mocskos és egyre mocskosabb eszközök.

Miután a fiktív lakcím létesítését legalizáló, a voksturizmusnak megágyazó frissen elfogadott saláta alakú fideszes törvénymódosítás kapcsán Márki-Zay arról beszélt, teljesen nyilvánvaló, hogy a Fidesz szervezett választási csalásra készül, a Rogán-központ (ahonnan a félhülye tanácselnökök a kínos kérdésekkel kapcsolatos eligazítást várják) azt közölte: Semjén (ki más?) törvénymódosításnak a választójoghoz semmi köze, a választási jogszabályok nem módosultak, ők csak a valósághoz igazítják a törvényt azzal, hogy a lakcím ezután nem a lakóhely címét jelenti, csupán adminisztratív kapcsolattartást az állammal. Az, bzmg. 5 hónappal a választás előtt valamelyik lángész a homlokára csapott, hogy aztakurva, van egy rakás ember, aki nem az állandó lakcíme szerinti lakhelyen él, kellene ezzel valamit kezdeni. Ez tizenegy évig nem volt probléma, de most, amikor minden egyes szavazat számít, és a tolvajok nem akarnak börtönbe menni, olyan választási csalásokat lehet ezzel az aljas módosítással tető alá hozni, amelyekkel ugyan eddig is kevesen buktak le, de ezután még csak nem is pofázhat senki, hogy miért szavazott egy 500 fős településen 2000 ember, na most megcselekedték.

Szerintem ennél csak cifrább dolgok következnek, ezért már tegnap is késő lett volna valamilyen közös, ütős ellenzéki fellépést összehozni. Nem arra gondolok, hogy akkor forduljunk a fideszes alkotmánybírósághoz, ahogy az MSZP javasolja, hanem valami tényleg ütősre. Nem vagyok biztos abban, hogy az ellenzék fel van készülve azokra az övön aluli gazemberségekre, amelyekkel Finkelstein szellemi örökösei operálni képesek azért, hogy a bőrüket mentsék. Az egyetlen logikus kérdés persze az, hogy akivel mindenki jól jár, annak miért kell maffiamódszereket bevetnie ahhoz, hogy győzni tudjon, de erre a lírai kontemplációra már nemigen van idő. Ennél csak durvább dolgok következnek.

kolozsvaros.com

Címkép: New York Times

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,099,791 forint, még hiányzik 1,900,209 forint. A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni. Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.