A Fidesz újra feltalálta a kommunisták 1947-es választási csalásának módszerét

Posted by
Hadházy Ákos
>A Fidesz elővette 1947-ből a kommunisták kékcédulás választási trükkjét.
Azzal, hogy ezentúl úgy is lehet valahol állandó bejelentett lakcíme valakinek, hogy nem lakik ott, NEM CSAK AZ EDDIGI csalásokat, az ún. voksturizmust legalizálta, hanem egészen új lehetőségeket is teremtett a tömeges és egyszerűen kivitelezhető visszaélésre. Ezentúl bárki bejelentkezhet ugyanis bárhova, akár a határon túlról is, akár ezren is egy lakásba, majd abban a körzetben szavazhat az egyéni jelöltre is.
Hasonló csalás eddig is létezett (elég az ukrán határ mentén csodálatos módon gyarapodó falvakra gondolni), de eddig a határon túli állampolgároknak át kellett buszozniuk Magyarországra, hogy az adott településen/választókerületben szavazhassanak.
Mostantól viszont – bejelentett magyarországi lakcímmel – SZAVAZHATNAK A KÜLKÉPVISELETEKEN, EGYÉNI KÉPVISELŐKRE IS, így a buszoztatás nem korlátozódik majd a határok mentére. Gyakorlatilag bármely billegő körzethez elég lesz pár száz szavazót beszervezni, bejelenteni egy fiktív lakcímet, majd valamelyik erdélyi, kárpátaljai vagy vajdasági konzulátuson az ADOTT KÖRZETI KÉPVISELŐRE leszavaztatni.
Eddig a levélben szavazó határon túli honfitársaink csak listára szavazhattak (általában levélszavazat formájában), így csak egy-két képviselői hely sorsáról dönthettek. A voksturisták pedig „csak” néhány, határmenti körzetben játszhattak döntő szerepet. Mostantól azonban elvben BÁRMELYIK EGYÉNI VÁLASZTÓKERÜLETRE (akár Zuglóra is, bár valószínűbbek az ún. billegő körzetek) RÁSZERVEZHETNEK. Ezt egészen kényelmesen tehetik, a lakcímkártyát bárhonnan igényelhetik postán, a szavazatukat pedig leadhatják HELYBEN, A KÖZELI KONZULÁTUSON (Ukrajnában: Beregszász és Ungvár; Romániában: Kolozsvár és Csíkszereda; Szerbiában: Szabadka és Újvidék). Ismétlem: billegő körzetekben elég akár pár tucat ember is az eredmény megfordításához.
❗ FIGYELEM: ezek a tények elkeserítőek és demoralizálóak, de nem jelenti azt, hogy vége mindennek. Az biztos, hogy nem elegendőek a szokásos, kötelező gyakorlatok: Áder Jánoshoz vagy akár az Alkotmánybírósághoz fordulni, felháborodott sajtóközleményeket kiadni. Csak egy EGYSÉGES és nagyon határozott ellenzéki fellépés segíthet, amit eddig – sajnos – megspóroltak az ellenzéki pártok.
❗ És amire még szükség van: meg kell szervezni a billegőnek számító körzetek folyamatos monitorozását, hogy tudjuk, mikor, hány ember szerepel a névjegyzékben, hol vannak azok a címek, amelyekre tömegesen jelentenek be fiktív lakókat. És persze, kőkemény munkával fel kell szántani a választókerületeket, hogy a billegő körzetek ne legyenek billegőek, n lehessen néhány tucat vagy néhány száz szavazóval átbillenteni!

Kékcédulás választás: a kommunisták egyik fő csalási módszere volt 1947-ben az ún. B-lista mellett. A B-listával a kommunisták 600 ezer jobboldalit zártak ki a szavazásról arra hivatkozva, hogy szélsőjobboldali szervezetet támogattak a háború előtt. A B-listát már régen megcsinálta a Fidesz azzal, hogy sok százezer külföldön dolgozó magyarnak nem adta meg a levélszavazás lehetőségét és így kizárta őket a választásból. A kékcédulások pedig olyan kommunisták voltak, akik teherautókon járták a falvakat és akár tucatnyi helyen is leszavaztak.

Címkép: Rákosi és felesége szavaz a kékcédulás választáson