Talán leszünk elegen

Posted by

Fábián András
>A rendszerváltás engem Genfben ért. Akkoriban az Állandó ENSZ képviseleten dolgoztam. Őszintén
szólva nem igazán tudtuk, mi történik otthon, csak azt érzékeltük, hogy nagy a fejetlenség, nagy a
felfordulás. Egyik este összehívták a Misszió alapszervezetének taggyűlését – és a Párt kilépett
belőlünk. Nem kellett sokáig várni, hogy ismét igazolódjék a mondás: a szar azonnal felúszik a víz
tetejére. Az egyik legaktívabb párttag példának okáért két nappal később már boldogan jelentette,
hogy ő világ életében titokban, de roppant intenzíven gyakorolta a keresztény hitét. Ebből kifolyólag
biblia magyarázatokat fog tartani minden érdeklődő számára. Voltak is jelentkezők szép számmal.
Nem akarok nagyon belemélyedni az emberi lélek rejtelmeibe, csupán a hajdani daliás idők
csengettyűhangjai csendülnek fel újra lassan halványuló emlékeimben. Azt is megmondom, hogy
miért.
1990. júliusában kezdett terjedni annak a híre, hogy az SZDSZ Göncz Árpádot jelöli köztársasági
elnöknek a pártállami utódpárt jelöltjének, Szűrös Mátyásnak ellenében. Néztem magam elé, mint
Matyi a mákban. Gőzöm nem volt arról, hogy ki ez az ember. Mi az, ami alkalmassá teszi arra a
történelmi küldetésre, hogy ő legyen a harmadik magyar köztársaság elnöke? Amúgy is erős
szkepszissel figyeltem az akkori történéseket, és ezt ma sem szégyellem bevallani. „Nyilván nem
találtak jobbat, de ha ő a legjobb, akkor régen rossz nekünk.” Így gondoltam én akkoriban.
Azt döntöttem el végül, hogy miután számomra tulajdonképpen teljesen mindegy kinek mit
osztogatnak az osztogatók, én magamban adok ennek a Göncz Árpádnak egy esélyt, hogy
bebizonyítsa: alkalmas arra a feladatra, amire (mint később kiderült valójában akarata ellenére)
kiszemelték. Semmit nem tudtam az Elnökről. Most már persze nagy betűvel írom: Elnök, Ember, Árpi
bácsi. Személyes emlékek, találkozások, beszélgetések is kötnek hozzá. Akkor azt mondtam
magamban: adjunk neki időt, mutassa meg, hogy mit tud. Miért pont neki ne adnánk, hisz van itt
annyi önjelölt kiváló államférfi, ő sem fog kilógni a sorból. Aztán kiderült, hogy nagyon is kilóg. Tíz
évig szolgálta azokat, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Ezt tette azután is, hogy leköszönt,
egészen a végső búcsúig. Ha patetikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy a síron túlról is, mindmáig.
Ugyanis Göncz Árpád óta nem termelt ki a magyar politikai osztály olyan tisztességes embert, nem
csak elnököt – embert, mint amilyen ő volt. Különösen az elmúlt 10-12 év igazolja ezt a tényállítást.
Mármost egyre többen értjük és látjuk, hogy ez a fajta úgynevezett kormányzás, amelyet Orbán
Viktor és az általa vezetett, irányított bűnözői és oligarcha csoport (ez lényegében egy és ugyanaz!)
produkál nem folytatható tovább. Sok okból. Gazdasági, pénzügyi, kül- és belpolitikai,
nemzetbiztonsági és az ördög tudja még mennyi kormányzati tényező indokolja, hogy ezeknek a
figuráknak el kell tűnniük a közéletből. Ellenkező esetben ez a mi a morálisan már teljesen szétesett
országunk és nemzetünk nagyon komoly következményekkel kell, hogy szembenézzen. A lehetséges
nemzeti kataklizmákat mindenkinek a saját fantáziájára bízom.
Azt, hogy nem csak én látom ilyen sötéten a jövőt, kiválóan igazolta az a tény, hogy végre a nagyon
durván megosztott politikai ellenzék is elszánta magát arra, hogy súlyos kompromisszumokat is
vállalva, akár bizonyos fokú arcvesztést is kockáztatva, összefogjon a diktátor ellenében. Ennek az
összefogásnak a produktuma lett Márki-Zay Péter, és nem mellékesen sikerült megválasztani 106
konszenzusos egyéni választókarületi jelöltet is. Mindez esélyt jelenthet a Fidesz legyőzésére 2022-
ben.
Be kell vallanom, hogy akárcsak sokan mások, én sem nagyon örültem/örülök MZP győzelmének, és
ennek nem egyszer hangot is adtam. Mostanra azonban megkötöttem a saját kompromisszumomat:
meg kell adni neki a lehetőséget, hogy megmutassa, mennyit ér. Ebben az is benne van, hogy nem
tévedhet. Nincs hozzá joga. Nem adhat mást, mint amit ígér. Nincs hozzá joga. És leginkább: ha

elvállalta a feladatot, kötelessége győzni! Nekünk pedig kötelességünk támogatni, ha már egyszer ő
lett az, akit a többség erre kiszemelt. Már persze, csak ha ténylegesen változást akarunk.
Nem vagyok naiv. Bizniszpártok voltak vannak és lesznek. A Fidesz is megpróbálja majd elcsalni a
választásokat. Vannak előtte „jó példák”, például Orbán kebelbarátja, Lukasenka, akit a népharag
sem tudott kibillenteni a csalással újra megszerzett hatalomból. Putyin (és a kínaiak!) barátsága
erősnek és megbízhatónak tűnik. Talán Orbán is ebben bízik.
Tudom, hogy azok is sokan vannak, akiknek csak a szája jár. Magukat harcos ellenzékinek (nota bene
demokratának!) valló szájhősökből és melldöngetőkből sincs hiány, akik épp csak akkor hiányoznak,
amikor minden emberre szükség van. Épp csak a szavazatukat nem adják ilyen vagy olyan okból,
alaposan megideologizálva az ő igazságukat. Holott mára már csak egyetlen igazság maradt: vagy
most döntjük meg ezt a rendszert, vagy soha többé nem lesz már erre lehetőségünk. Talán leszünk
elegen. Akkor persze majd mindenki büszkén elmondhatja, hogy de hiszen ott voltunk mi is, veletek
együtt. Én a magam részéről tehát úgy döntöttem, hogy megadom az esélyt Márki-Zay Péternek,
mert mindannyiunk érdeke ezt követeli.